James Bond mint képregényhős, avagy világmegmentés fakszni nélkül

A mozis univerzumban halott, az ikonikus karakter jövője jelenleg csupa kérdőjel, de a képregénynek köszönhetően a rajongóknak most sem kell hiányolniuk a világmegmentő titkosügynököt.

A James Bond rajongó élete csupa öröm és feszültség. Egyrészt a világ legrégebbi mozis franchise-át tudhatja magáénak őfelsége legelegánsabb, de legalábbis legstílusosabb titkos ügynöke, aki a Dr. No 1962-es debütje után tavaly ünnepelhette hatvanadik születésnapját. Ha persze szőrszálhasogatóan precíz szeretnék lenni, akkor a CBS televízió 1954-es, mindösszesen hatvan perces, a Climax! tévésorozat Casino Royale epizódjától számolhatom az „ősrobbanást”, ez esetben már hatvankilenc évről kell beszélni. Ha még pontosabb vagyok, akkor Ian Fleming író, újságíró, egykori titkos ügynök zsenijéhez kell visszanyúlni, hiszen ő alkotta meg 1953-as Casino Royale regényével a halhatatlan karaktert: boldog hetvenedik születésnapot, Mr. Bond! Talán nem is túl nagyot mondva, az egyetlen realista szuperhőst, némi Jézus Krisztus „image-dzsel”: hiszen a célja mindig az, hogy segítsen és megmentse a világot.

Ugyanakkor, klisé archetípusnak is mondhatjuk: ő a kemény, sérült, árva és magányos férfi, akinek nemigen tudnak ellenállni a nők, ez pedig a világ nagy változásaival egyre kevésbé volt haladó gondolat. Számos reformálási folyamat zajlott le az elmúlt bő évitizedben, amelyek megosztották a rajongókat. Az első kritikai megjegyzés a filmekben Bond hímsovinizmusa kapcsán az 1995-ös Aranyszem című mozis epizódban volt, melyben M (Judi Dench) a hidegháború maradékának nevezte az ügynököt. Ennek ellenére a Pierce Brosnan korszakot (1995-2002) még sármos férfihős időszaknak nevezhetjük, noha egyes rajongói elképzelések szerint az 1989-es A magányos ügynök volt az igazi, vegytiszta Bond-kaland. Barbara Broccoli és Michael Wilson producerek a Daniel Craig korszakot igen eklektikusra vették, hiszen míg a reebootnak szánt 2006-os Casino Royale még tisztelgett a hagyományok előtt, a további részek egyre inkább eltávolodtak az előzményektől. Olyat korábban el sem lehetett volna képzelni, hogy James Bondot meg lehet lőni, vagy, hogy nyugdíjasként vall szerelmet. (Ne feledjük, Bond volt már szerelmes, sőt, házas is az 1969-es Őfelsége titkosszolgálatában lévő klasszikusban, csak akkor még nem az érzelmesen törékeny férfikép volt a lényeg.) A rajongók tekintélyes része pedig bosszankodott, hogy miért nem lehet megkapni a klasszikus formulát: az akciófilmet, melyben egy férfi fakszni nélkül megmenti a világot.

Ennek ellenére jó hírünk is van: a nagybetűs kivétel, Warren Ellis író és Jason Masters rajzoló együttműködésében, eredetileg 2017-ben és 2018-ban (a kritikus Craig éra idején) megjelent két hatrészes képregényes minisorozattal szolgálták ki az ősrajongókat. Ezeket, két kötetbe fűzve, VARGR és Eidolon címmel immár magyarul is kiadták. (Aki szeretne áldozni a rajongásának, egyben is beszerezheti gyűjtői kiadásban, akár Warren Ellis dedikálásával.) Ez már csak azért is nagy szó, mert az eredeti Fleming regények is sporadikusan jelentek meg magyarul, ponyva formátumban, kifejezetten ízléstelen borítókkal 1989 környékén (Goldfinger, Gömbvillám akció, A gyémánt örök, Csak kétszer élsz). Ugyanakkor képregények is napvilágot láttak ekkor a Semic Interprint gondozásában, huszonnégy oldalas, fekete-fehér formátumban, ám a sorozat a hatodik rész után abbamaradt. Tény: ezek nem voltak túl olvasmányosak és a kiadvány sem volt túlságosan minőségi.

Amikor egy-egy külföldi könyvesboltban a kezembe veszek egy keménykötésű „graphic novelt” akkor érezni a mű súlyát és értékét. Warren Ellis James Bondja is ilyen. A történetvezetés klasszikus, és érződik a alkotásán, hogy érti, érzi a Bond univerzumot. Szinte biztos, hogy rajongó ő maga is. Talán a legprofibb író, aki makulátlanul vitte tovább a Fleming regények szellemiségét, különösen az Eidolon kötetben. Az egész képregény „tempója” olyan, mintha egy filmet néznénk – tessék csak hozzá képzelni – nem bánnám, ha ez lenne a következő film alapja. Jason Masters rajzoló ugyanakkor nem színész arcot vett alapul James Bond megalkotásánál, hanem az eredeti regények leírásait: az ügynököt úgy alkotta meg, ahogy Ian Fleming leírta. (A mozis színészek közül eddig George Lazenby hozta leginkább regény közelbe a fizikai külsőt.) Ami pedig a magyar kiadás igényességét dicséri, olyan értékes és igényes, hogy szinte alig mertem forgatni a kezemben. Lehet, veszek egy példányt, amelyet sosem bontok ki.