Honvédkórház;VIP-egészségügy;

- VIP-szindróma a Honvédban

Az egészségügyi ellátásban felbukkanó Nagyon Fontos Személyekről, azaz VIP-ekről talán eszembe jutna a köztársasági elnök vagy a miniszterelnök; de semmiképp sem a Nemzet Színésze vagy a Nemzet Sportolója. Pedig egy friss kormányrendelet szerint ők is kivételes ellátást kaphatnak - hozzátartozóikkal együtt - az Észak-pesti Centrum Kórház Honvédkórházában.

Egy amerikai állampolgár igencsak meglepődne, ha neves színészeket, sportolókat utalnának be a veteránoknak fenntartott kórházakba, rehabilitációs és idősotthonokba, kivételes ellátásra. Ez a történet tehát leginkább az itthoni urambátyám világról szól. A bioetika persze gyakran foglalkozik azzal, elméletben és gyakorlatban milyen kihívásokat jelent a VIP-ek megjelenése az egészségügyi ellátásban. A kérdés ugyanis az igazságosságot - a bioetika egyik fontos alapelvét - érinti.

A kormány rendelete azt sugallja, hogy a kiváló színészek és sportolók kiemelt ellátásban részesülnek. Ad absurdum előbbre kerülnek az ellátásban a sürgősségi osztályon egy kartöréssel, mint esetleg egy sztrókkal az épp az életéért küzdő civil beteg. Hatásosabb gyógyszereket, kezeléseket kaphatnak, mint más betegek.

Szögezzük le gyorsan: ez persze így nem feltétlenül igaz. Akár pontosan annyit is ülhetnek a váróban, mint egy civil beteg. Mert a belső utasítás szerint VIP betegek csak akkor lesznek belőlük, ha külön kéréssel fordulnak a mindenható orvosigazgatóhoz, hogy a járó- és fekvőbeteg osztályokon kivételes ellátást kapjanak, vagy a Speciális Rendeltetésű Központba kerüljenek egy különleges ellátást biztosító kártya segítségével. A döntési folyamat, az orvosigazgató határozata nem nyilvános, a döntésre semmiféle - szakmai, etikai, jogi - grémiumnak nincs befolyása.

Ez azonban erősen szembemegy az ott dolgozók etikai kódexével, mert a kormányrendelet felülírja a bioetika minden alapelvét: leginkább a társadalmi igazságosság elvének kérdését feszegeti. Ez azt követelné meg, hogy a civil és a „nemzeti” betegek egyformán tisztességes bánásmódban részesüljenek, az ellátáshoz és az erőforrásokhoz való hozzáférés egyenlő elosztásával. 

Hiszen nemcsak a hálapénz tiltott, hanem az állami urambátyám elosztás is.

A törvényalkotó nem teheti meg, hogy durván beavatkozzon egy kórház életébe, az ott folyó triázsolásba (ez a betegek sorba állítása az egészségügyi ellátásban). De azt sem sugallhatja, hogy a valamilyen művészetben, sportban kiválót teljesítő személyek a teljes pereputtyukkal elsőbbséget élvezhetnek más betegekkel szemben. Legfeljebb a védett személyek képezhetnek kivételt.

Az igazságosságról a formális jog úgy rendelkezik, hogy mindenkit egyenlő minőségű ellátásban kell részesíteni, hacsak nincs komoly ok ennek ellenkezőjére. Ha csak egy ágy van, arra a súlyosabb beteg lesz jogosult. A gyógyításban, ápolásban nincs helye az érdem vagy érdemtelenség szerinti megkülönböztetésnek, ezt minden etikai kódex tiltja.

Az, hogy a honvédek speciális munkájuk miatt speciális ellátást kapnak, teljesen rendben van. Hol is kellene nagyobb tapasztalat, mint az égett, gránát szaggatta betegek ellátásában, későbbi rehabilitációjában, a keletkezett egészségkárosodások megoldásában? Az is elfogadható, hogy - bónuszként a munkájuk veszélyessége miatt - a hozzátartozóik is ellátást kapnak.

De miközben színészek és sportolók egészségügyi ellátása hirtelen fontossá vált a kormány számára, a jogszabály meg sem említi az igényjogosultak között azokat, akik eddig is szemtelenül alacsony juttatásokban részesültek, mint például a volt hadi gyámoltak, hadi árvák. Pedig a hadifoglyok leszármazottairól való gondoskodás mégiscsak a honvédség dolga. De rájuk a törvényalkotó nem gondolt: az oroszok által megkínzott emberek leszármazottait nem divat ma emlegetni.

A VIP ellátásra jogosultak körének egyéni elbírálása megkérdőjelezi a társadalmi igazságosság elvét azáltal is, hogy több figyelmet és erőforrást von el az egészségügyi szolgáltatóktól, köztük az orvosoktól, ápolóktól. Változnak az orvosi időpontokhoz, konzultációkhoz, diagnosztikához és kezelésekhez igazított menetrendek; nőnek a rendelői hívótáblán, a rendeléseken, a sürgősségi osztályon a várakozási idők; változik a hozzáférés az olyan erőforrásokhoz, mint a különleges diagnosztika, a legmagasabban képzett szakemberek. Azt, hogy mi különbség van az igényjogosultság és a VIP státusz között, az igényjogosultak rendszerint nem tudják. Ezért a Honvédkórházéhoz hasonló VIP-ellátás gyakran kaotikussá válik, hangoskodásba torkollik a folyosón, ami újfent elvonja a gyógyító erőforrásokat a többi pácienstől.

A szakirodalom számos kórházi szabályozást ismer. De mert a kultúrországokban mindenkinek van saját vagy államtól kapott, magas szintű biztosítása - akár a munkája, beosztása alapján -, nem kérdéses a minőségi ellátáshoz való hozzáférés. VIP betegnek lenni ott elsősorban a biztonságot, a magánélet sérthetetlenségét, a különleges eljárások betartását jelenti. De emiatt a civil lakosság semmiféle hátrányt nem szenvedhet.

A kiemelt jogosultságú betegeknek erős megfontolásra ajánlom, hogy akarnak-e kedvezményezettek lenni. Akarnak-e egy olyan kórházban gyógyulni, ahol a dolgozók nem kapják meg a fizetésüket, juttatásukat. A Népszava azt írja: „A januári átszervezés után többek még mindig csak várnak az első bérfizetésre a Honvédkórházban. Több mint kétezren pedig kaptak ugyan valamekkora összeget a számlájukra, de nem annyit, amennyi szerintük havi illetményként járna.”

Ők csak "nemzeti" fizetést kapó, megbecsült dolgozók szeretnének lenni - a Nemzet Egészségügyisei.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.