Duplagondol
A címben szereplő fogalom Orwell 1984 című regényéből származik. Lényege, hogy a diktatúra alattvalói kénytelenek egymást kizáró gondolatokat, jelszavakat egyként elhinni, nem látva, nem észlelve a bennük lévő ellentmondást.
Masha Gressen egészen kiváló könyve egyik fejezetében – Jövőnk a múlt. Miként kebelezi be a totalitarizmus újra (és újra) Oroszországot? – a homo szovjetikuszt mutatja be. Azt a kényszerből alkalmazkodó, túlélni képes embertípust, amely kitartóan együtt él egymást kizáró jelszavakkal, állításokkal, elvekkel. Ezeket elfogadja, az ellentmondásokkal nem foglalkozik.
Magyarország persze nem az 1984 világa, habár a hatalomkoncentráció és politikai cinizmus sokakban idézi fel Orwell jeles művét. Néha úgy érzi az ember, a duplagondol ma már a jobboldali szavazótábor életének része. A magyar jobboldal történelmileg oroszellenes (az első világháborúig a baloldal is, de ez egy másik történet). 1849 és 1956 története, 1944/1945 családi emlékezete, de akár még az 1998-2002 közötti Orbán-kormány politikája és propagandája is értelmileg és érzelmileg oroszellenes jobboldali szavazótábort feltételez. Vezérünk még 2002 és 2010 között is az orosz energiafüggésről való leválást sürgette, megbélyegezte a grúziai orosz agressziót.
Még ha ez utóbbiakat kiradírozhatja is az önkéntes vakok amnéziája, az oroszellenesség ott kell legyen a mélyrétegekben, a politikai tudatalattiban. Ám a vezérelv és a mindenható propaganda felülrétegzi ezt az elemi oroszellenességet, a nagy keleti hatalom hirtelen barát és minta lesz, bármilyen logikai vagy erkölcsi ellentmondás kiiktatandó.
Kállay-kettős
Kállay Miklós talán nem sorolható minden idők legtehetségesebb miniszterelnökei közé – no de a legrosszabbak közé sem. Ultrajobboldali, Horthy híve. Ugyanakkor képes belátni, hogy a németek elveszíthetik a háborút, elutasítja a zsidók deportálását vagy a sárga csillag viselésének kötelezővé tételét, és megpróbálja kivezetni az országot a háborúból. Ezért kezd titkos tárgyalásokat Nagy-Britanniával 1943-ban, miközben a német szövetséges figyelmének elaltatására törekedve fenntartja a jó viszony látszatát Hitler államával. Ezt a lavírozást nevezték utóbb hintapolitikának vagy Kállay-kettősnek.
A történelem sohasem ismétli pontosan önmagát. Ez azonban nem jelenti, hogy ne lehetnének olyan történelmi alakzatok, amelyek hasonló helyzetben újra keletkeznek.
Például a Horthy-korszakban áthatolhatatlan betonfal választotta el a kormányzó jobboldalt a baloldaltól, de csak szemipermeábilis (félig áteresztő) hártya a szélsőjobbtól. Ebben fasiszta, náci eszmék átszivároghattak a konzervatív-liberális kormánypártba, da annak elvei a szélsőjobbra soha.
Az egypártrendszer megszűntével, az 1990-es évek elején szinte azonnal helyreállt ez a mintázat: az MDF közeledése a baloldalhoz képtelenségnek tűnt, miközben jobbközép és szélsőjobb párton belüli együttélése megvalósult. (Elég, ha Debreczeni József fellépésére gondolunk Csurka „náci politikai alapvetésével” szemben.)
Vezérünknek és famulusának szégyenletes lavírozása európai uniós szövetségesei és a keleti diktatúrák - Oroszország, Fehéroroszország, Kína - között némiképp felidézi a fentebb leírt Kállay-kettőst. Csak hát: Kállay egy világháború közepette belekényszerült ebbe a hintapolitikába. Ami egyébként nem bizonyult sikeresnek. Nem az történt, hogy a németek jóindulatát megtartva elnyertük volna a brit politika bizalmát is. Hanem épp fordítva: a német titkosszolgálat előbb-utóbb értesült a magyar-brit titkos tárgyalásokról, a brit politika viszont gyanakodva méregette a németbarát magyarok béketapogatózását.
Így járunk, vagy már jártunk is kormányunk mai – külső körülményektől nem kényszerített – hintapolitikájával is. Uniós partnereink megvetését megszerezve sem lehetünk biztosak abban, hogy valaha is kapunk valamit Oroszországtól kisstílű, az EU-val szemben gáncsoskodó-zsaroló politikánkért.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
