- Csikai Gábor: Ágytul, asztaltul

Hanságszéppuszta, Halantabánya és Gazdagerdő földrajzilag már az 50-es évekbeli egyesítésük előtt is csak egy kőhajításnyira voltak egymástól ott, ahol manapság metszi egymást a 85-ös főút meg a Bősárkányt Kisbabottal összekötő 8509-es mellékút, viszont még az előző század elején is nagyobb űr választotta el a három települést, mint a Tejútrendszerünket a szomszédos galaxisoktól. Hosszú évtizedeken át nem akadt példa arra, hogy egy halantabányai „senkifia” elvegyen egy jómódú gazdagerdei leányt, vagy éppen egy széppusztai béres leánya beházasodják egy halantabányai középparaszt családjába. Még egymás báljaiba sem látogathattak el az egyes községek legényei úgy, hogy azzal ne kockáztattak volna egy-egy betört fejet, vagy egy kiskést a hátukba, a bordáik közé.
Így aztán nem is igazán érthető, hogy a halantabányai Dányi Laci és cimborája, Elek Pista hogyan is merészkedtek oda a gazdagerdei Szent Gábriel-napi búcsúi bálba, az pedig végképp felfoghatatlan, miképpen történhetett meg, hogy még estéli 10 órakor is egyetlen ököl vagy kés okozta sérülés nélkül álldogáltak a pult mellett. Pedig higgyék meg, így volt, mert Dányi Laci akkortájon vetett szemet a tánctér mellett éppen petrezselymet áruló Kolta Ágnesre, egy helyi nagygazda nem túl szép, de nagyon jóindulatú leányára. Az a tény pedig, hogy még mindig nem kötött beléje senki, meg persze az addigra elfogyasztott jó nehány pohár bor annyira felbátorította Dányit, hogy oda is ment Ágneshez, és beinvitálta táncolni.
Sokat aztán nem ropták együtt, de annyit azért igen, hogy Laci feljogosítva érezze magát arra, hogy következő vasárnapon háztűznézőbe menjen Koltáékhoz. Az öreg Koltáné, a büszke Szirmai Ágnes nem is nézte ezt jó szemmel, Kolta Jánost viszont annyira felbőszítette a hír, hogy a búcsúi bálban az éjszaka közepén az ő egy szem leányát a gazdagerdei legények a tánctér szélén hagyták árválkodni, hogy már csak bosszúból is nagyon készségesen fogadta Dányi Lacit.
– Hanem aztán mi hír van Halantabányán? – érdeklődött Lacitól, miközben a háttérben Koltáné szemei szikrákat hánytak. Ez nem is változott meg a továbbiakban sem, Kolta János mindig igen barátságos maradt Lacival, Koltáné meg csak úgy foghegyről vetett oda egy-egy gonoszabb szót a legénynek. A dolgok rendes folyását azonban megakadályozni ezzel sem tudta, mert Dányi még azon az őszön sokszor megfordult a Kolta-házban, s végül odáig merészkedett, hogy karácsony előtt megkérte Kolta Ágnes kezét, János pedig azért is nagy örömmel mondott igent, mert látta, hogy a leánya nagyon szereti azt a halantai legényt.
A tél végén, a farsangban meg is tartották a menyegzőt, az ifjú pár pedig odaköltözött a nagygazdaház oldalsó szobájába azzal, hogy majd idővel vagy építenek ők is maguknak egy házat, vagy hozzátoldanak ehhez még egy-két szobát. Ágnes nem sokkal az esküvő után áldott állapotba is került, így Dányi Laci és Kolta János a „kőmíjes” Elek Pista segítségével neki is fogott a toldásnak. Nyáron szépen haladt a munka, közben persze a földekre is kijártak, és az ifjú férj meg az apósa között egyre jobb kapcsolat szövődött, amit Szirmai Ágnes egyre kevésbé szívelt. Magába sokszor elátkozta Dányit, és sustorgott is az urának eleget ellene, de az mindig csak csitította:
– Ugyan, asszony, hallgass már, jó gyerek ez a Dányi Laci, sokkal rosszabbat is foghatott volna a leányunk!
Szirmai Ágnes ilyenkor meg is csendesült, csak magában forrt tovább egészen addig, míg átkai meg nem fogantak, csak nem éppen úgy, ahogyan szerette volna. Történt ugyanis, hogy Dányi Laci meg Kolta János épp Ács Józsinak segédkeztek az új rész tetejének építésénél, és egy gerendát próbáltak felcihelni a tetőre, mikor az alul álló János összeesett, a gerenda meg hegyibe borult. Hogy aztán Kolta Jánost előbb vitte-e el a nyavalya, és csak aztán hullott rá a súlyos rönk, vagy attól holt meg, hogy az ráhullott, sosem derült ki, mindenesetre többet már nem állt föl onnan.
Hamarost el is temették az öreget a faluszélén, az öreg gesztenyefák tövibe, az ősei mellé, az élet pedig ment tovább a maga vágásában. Azaz csak ment volna, mert Szirmai Ágnes onnantól, hogy megözvegyült, a ház urának tekintette magát, Dányi vétkei közé pedig azt is fölrótta, hogy az ő urát, azt a jó Kolta Jánost elemésztette. Mert ugye ha Dányi Laci nem szemtelenkedik be a családba, akkor nem kezdenek építkezni a ház mellett, és akkor az ura még mindig az élők sorában lenne. Ezt először Erzsi nénjének mondotta el olyan sokszor, hogy már magának is elhitte, aztán a lányának is ezt kezdte sustorogni. A kemény szívét még az sem enyhítette meg, hogy időközben megszületett az unokája, Dányi Mári, akit pedig a fiatalok nagy boldogsággal fogadtak.
A kisgyerek öröme mellett Dányi Laci el is gazdálkodott szépen a földeken, még ragasztgatott is hozzá egy kevéskét, de özvegy Koltánét ezzel se tudta megenyhíteni, az csak fújta tovább, hogy az az aljanép veje eltette láb alól az ő urát, és most annak a földjein pöffeszkedik. Egy idő után ez a szöveg is bekerül a leányának szóló duruzsolásba, aki eleinte nem adott semmit a szavára, mert hisz’ szerette a Lacit, de ahogy a sok ütéstől a legerősebb vasak is elhajlanak, úgy kezdett lassan ő is hajlani az anyja szavára. Eleinte csak néha mondogatta az urának, hogy ez se jó, meg az se jó, aztán egyre gyakrabban vesztek össze bármilyen kis apróságon. Ilyenkor pedig egyre sűrűbben esett meg, hogy Dányi bevágta az addigra már elkészült házrészük ajtaját, és hogy lelkének szerezzen egy kis nyugságot, elfutott a Halanta csárdába. Azt persze nem tudhatta, hogy ilyenkor mi indul meg otthon, Koltáné ugyanis azt kezdte mondogatni a lányának:
– Na, szép egy firma ez a sehonnan gyütt Dányi, most már az italra is rákapott. A Schwarzenbergnek hordja a pénzt borra, amit ettől az ártatlan leánytól vesz el! – mutogatott az unokájára.
Egy napon, mikorra a Mári már szépen cseperedett, s lassan közelgett az ötödik születésnapja, aztán célba értek Szirmai Ágnes törekvései. Történt ugyanis egy meleg, augusztusi estén, mikor Dányi Laci napnyugta után megtért a földekről, hogy megint összekaptak valami piszlicsáré dolgon Kolta Ágnessel.
A veszekedés vége aztán megint az lett, ami szokott: Laci becsapta az ajtót, és elviharzott a Halanta csárdába. Ennyi kellett csak Koltánénak, már ment is a lányához, és kezdte a szokásos litániát arról, hogy ez a boroshordó Dányi Laci már megint itt hagyta, és inkább a Schwarzenbergné két szép szemit bámulja a kocsmában. Addig-addig beszélt a lánya fülébe, míg végre Kolta Ágnes kifakadt:
– Aztán mit akar, idesanyám, mit kezdjek én ezzel az emberrel?
– Én kizárnám a házból, ha az én uram volna ilyen! – válaszolta Szirmai Ágnes, és hozzá igen fondorlatos szemeket meresztett a lányára. Kolta Ágnes meg egy szót se szólt, csak odalépett az ajtóhoz, és ráfordította a kulcsot, majd szépen aludni is tértek Márival. Valamikor az éj közepén aztán Dányi Laci hazatért, és próbálta kinyitni az ajtót, de az persze nem moccant. Akkor párszor zörgetett rajta, de hamar rájött, hogy ide nem fogják beengedni, mivel pedig világéletében békés ember volt, hát nem is erőszakoskodott tovább, hanem bevette magát az istállóba, és csakhamar elszenderült. Arra már nem is emlékezett, mi lett a félig elszívott cigarettával, ami a szájában volt, mikor be akart jutni a saját házába, de a későbbiek alapján vagy még akkor is szítta, mikor álomnak adta magát, majd kiesett onnan, vagy oda se figyelve még korábban elhajította.
Hajnalban ugyanis arra ébredt, hogy a kutyák veszettül vonyítanak, körülötte meg lángokban áll minden. Még jókor tért eszéhez, mert éppen csak annyi ideje maradt, hogy ki­ugorjon az istállóból, mielőtt annak a teteje beszakad. De a ház nádteteje is lángokban állt, és mire odaértek a helyi önkéntes tűzoltók, már le is égett. Szerencsére a bentiek is észrevették időben a lángokat, és ki is tudtak menekülni, illetve Dányi Lacinak nem volt túl nagy szerencséje, hogy az anyósa is kijutott épségben, mert ahogy az utolsó szikra ellohadt, nekitámadott Dányinak:
– Takarodjék innen, de rögvest, mert a vellával fogom agyonszúrni! Hát milyen ember az ilyen, aki olyan részeg, hogy ki kell zárni a házból, aztán bosszúból a drága feleségére meg az egy szem ártatlan leányára gyújtja a házat?
Dányi el is oldalgott onnan, mert a felesége se kelt a védelmére, és meg is fogadta magában, hogy ennek a háznak a küszöbét ő bizony át nem lépi többet. Később persze lett csendőrségi vizsgálat is, és az megállapította, hogy vétlen tűzeset volt, de az már se Dányi Lacit, se Kolta Ágnest nem érdekelte, mert addigra Koltáné telebeszélte a lánya fejét, hogy ettől a borzasztó embertől el kell válnia. Aztán annyit járt a győri püspökségre Kolta Ágnessel együtt, míg sikerült kieszközölni: válassza el őket az egyház amiatt, mert Dányi ördögi módon rágyújtotta a házat a saját családjára. Laci ekkor már nem is ellenkezett, inkább vállalta ezt a majdnemhogy kiközösítést is, csak hogy szabaduljon Szirmai Ágnestől. Nemsokára aztán meg is kapták a papírt a római pápa pecsétjével és a pápai nuncius szignójával, hogy elválasztja őket ágytul, asztaltul, és a házasság érvénytelen, mivel a férj ilyen rettenetes tettet hajtott végre.
A falu azonban tudta, hogyan is történtek a dolgok, és többé egyetlen férfi se merészkedett Kolta Ágnes közelébe. Míg élt Szirmai Ágnes, azért nem, mikor pedig meghalt, már öreg özvegyasszony lett az egykori Dányiné. Pedig aztán szépen felnevelte a leányát, aki később Koós Péterhez ment feleségül, és öt gyermeke született. Dányi Laci viszont nem maradt magára, hamarosan újranősült, és még két leánya lett, akik becsületben fel is cseperedtek. Ha pedig nagy ritkán benyitott a Halanta csárdába, senki nem merte felemlegetni neki az éjszakát, mikor „rágyújtotta” a családjára a házat, még legjobb barátja, Elek Pista is csak egyszer, már évekkel később vette a bátorságot, hogy előhozakodjon a témával, akkor is csak azért, mert kissé már volt a fejében:
– Hanem azt tudod-e, Laci, hogy mekkora szerencséd volt a tűz estéjén?
– Miért? – meresztett rá nagy szemeket Dányi két kisebb huzat fröccs között.
– Hát én nem sokkal utánad mentem haza aznap a kocsmából, aztán láttam, hogy az öregasszony ott koslat az udvaron. Szerintem adj hálát az égnek, hogy nem vette észre, merre alszol, mert lehet, hogy szép csöndben megfujtott volna!
Dányi Laci erre már nem válaszolt semmit, pedig egyből világosság gyúlt a fejében, hogy miért is csaptak fel a lángok azon az átkozott éjszakán. De ezt a gyanúját senkinek se mondta el, és azon sem volt hajlandó elgondolkodni, vajon Koltáné őt akarta-e elemészteni a gyújtogatással, vagy csak fondorlatosan így akarta elüldözni a háztól. Mikor ilyen gondolatai támadtak, inkább csak legyintett egyet, mert mindig azt tartotta: a dolgok úgy vannak a legjobban, ahogy alakultak, és az Úristen még a legrosszabból is a legnagyobb jót tudja csinálni az életben.