Amikor Oroszország Ukrajna ellen indított háborújáról beszélünk, ritkán jutnak eszünkbe a környező országok. Pedig ezek lakosságát is érinti az agresszió, többféle módon is.
Linor Goralik izraeli-oroszországi állampolgárságú író és képzőművész a háború kezdetén, 2022 tavaszán ellátogatott Tbiliszibe és Jerevánba. A grúz fővárosban irgalmatlanul felment a kiadó szobák ára, az is előfordult, hogy az oroszul érdeklődőknek ki sem adták. Régóta ott élő oroszok mesélték Goraliknak, hogy már alig mernek az anyanyelvükön megszólalni, annyira félnek az ellenséges megnyilvánulásoktól. A grúzok az ukrajnai hadműveletek kiterjesztésétől rettegtek, nagyon is élő volt még körükben a 2008-as események emléke, melyek következtében Dél-Oszétia levált az országról.
Jerevánban egészen más légkör fogadta az újságírónőt. Sok orosz menekült ide az ukrajnai hadművelet és a kényszerű besorozás elől, mert - úgymond - „itt még nem szégyen oroszul beszélni”. Persze itt is érezték a háború szelét és aggódtak is. De ahogy egy örmény ismerős fogalmazott, ez az „állandó fájdalom” történelmük velejárója. Az 1915-ös népirtás, melynek során a törökök másfél millió örményt űztek el a hazájukból és jó részüket meggyilkolták, élénken él a mai nemzedék tudatában is. Az ősi földön, az Ararát hegy tövében már csak mintegy három millióan élnek. Kétszer annyian viszont diaszpórában, a legtöbben Franciaországban és az Egyesült Államokban. Az örmények tömeges kiirtását genocídiumként bélyegezte meg számos állam, például Franciaország és Németország. Magyarország nem tartozik közéjük.
A magyarországi média mostanában amúgy is ritkán ad hírt Örményországról. Mint emlékezetes, 2004-ben az örmény Gurgen Magarjan hadnagyot a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kollégiumában baltával agyonverte azeri tanulótársa, Ramil Szafarov hadnagy. Mikor Magyarország 2012 augusztusában visszaengedte hazájába Szafarovot, akit ott ezredessé neveztek ki és hősként ünnepeltek, Örményország megszakította hazánkkal a diplomáciai kapcsolatot. Csak tíz évvel később, 2022. december 2-án jelent meg a hír a kapcsolatok újbóli felvételéről.
A kis ország geopolitikai helyzete miatt rá van szorulva Oroszországra. Tőlük vásárolnak fegyvereket, melyekre az egyre agresszívebb azeri szomszédság miatt van szükségük. Oroszország azonban mostanában nem szállít: saját használatára tartalékol. Örményország déli határát fenyegetik az azeriek, akik 2022 szeptemberében elfoglalták és lezárták a Hegyi Karabah és Örményország közti átjárót. Az azeri Laçin (örmény neve: Berdzor) város melletti folyosón keresztül közlekedtek az enklávéban lakó örmények és az anyaországiak. Itt jártak az élelmiszert és orvosi eszközöket, gyógyszereket szállító teherautók. Mivel az azeriek elfoglalták az utat, erre most nincs lehetőség, humanitárius katasztrófa fenyegeti a Hegyi Karabahban élő kétszázezer örményt.
Örményország felkérésére az EU civil missziót küldött az azeri-örmény határra. A határon járőröző fegyvertelenek a helyzetet ellenőrzik, s ha veszélyesnek ítélik meg, hírt adnak róla. Az a tény, hogy az örmény elnök behívta az EU-s megfigyelőket, jelzi, hogy egyre türelmetlenebb Putyin háborús őrületével szemben. Ezt jelzi az is, hogy megtörtént az, ami eddig még sose – Örményország nyíltan szembefordult egy orosz katonai döntéssel. Putyin idén is hadgyakorlatot akart tartani a kaukázusi ország területén „Megbonthatatlan testvériség 23” elnevezéssel. Nikol Pasinjan örmény elnök 2023. január 10-én bejelentette, nem engedi meg a hadgyakorlat tartását országa területén.
Talán mégsem annyira megbonthatatlan az az úgynevezett testvériség. Örmények százezrei várják türelmetlenül, mikor száll le a fehér galamb az Ararát hóborította csúcsára, elhozva a békét nemcsak a sokat szenvedett ukránoknak, hanem a környező országok népének is.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.