Sokan – talán a magyar emberek nagy-nagy többsége – nem is tudják, hogy a kormánynak lelke van, vagy legalábbis volt. Vajon jelen- avagy múltidő, e pillanatban nehezen eldönthető. Hogy a szíve is fellelhető-e, egyáltalán nem bizonyos, de lelke igenis létezik, vagy legalábbis létezett. Ez a lélek nagyon jól érezte magát a neki otthont adó testben. Kimondottan kedvelte ugyanis azokat a helyzeteket és megoldásokat, melyek a gazdagoknak nagyon, a középrétegeknek kicsit jók, de a szegények számára rosszak. Imádta a magas áfa és alacsony jövedelemadó kombinációját. Az újszülöttek közötti különbségtételt úgy, hogy a jó családba születettek sok-sok, a többiek kevesebb adókedvezményt kapjanak, ámde ha háztartásbeli vagy munkanélküli szülne gyermeket, az csak pukkadjon meg az irigységtől.
No de messze szaladtam, először is be kellett volna mutatni őkelmét. Jekatyerinburgi Kündü Zsombor (mert így hívják mostanában) fegyelmezett és modern lélek, olyas keleti misztikumokat, mint a lelkiismeretfurdalás, elutasít. Keresztény alapokon áll, gondolván: akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól elvétetik az is, amije van. Különben Jekatyerinburgi nem mindig ezt a nevet viselte, valaha Piaczi Kevin Krisztofernek hívták, csak utóbb magyarosította - vagy szlávosította, erről megoszlanak a vélemények – a nevét.
Jekatyerinburgi nem szereti a szabályt, ámde kedveli a pillanatnyi rögtönzést, ötletet, szeszélyt. Neki ne mondják meg, hogy egy kórház vagy egy önkormányzat mennyi pénzt kapjon. Kapjon csak kicsivel (vagy sokkal) kevesebbet, mint amennyire szüksége van, aztán ha kell, kérjen. Előtte viselkedjék jól, vagy aztán ne csodálkozzon. És mennyivel rokonszenvesebb, ha ellenszenves képviselőtársunkra úri ösztönnel és jogos haraggal szabunk ki pénzben fizetendő penitenciát, mintha ügyvédek, bírók, fellebbezések állnák utunkat még házelnöki szerepünkben is.
Jekatyerinburgi valaha – persze még Kevin és Krisztofer korában – nagyon kedvelte a szabadságot. Azóta rájött, a tulajdon és a hatalom mennyire, akár százszor is jobb amannál. Viszont nem szerette a korlátokat. Felidegesítette, ha bármilyen szándékát, tervét, akaratát, avagy csak szeszélyét holmi környezetvédelemre, jogra vagy (ó borzalom!) Kárpát-medencén kívüli tényezőkre hivatkozva keresztezni próbálták. Ilyenkor duzzogott, és bosszúálláson törte volna a fejét, ha lett volna feje egy léleknek.
A hazugságot Jekatyerinburgi nem utasította el, az élet természetes részének, még inkább afféle kenőanyagnak, a gépezet működését biztosító nélkülözhetetlen olajnak látta, de egyébként is élvezettel tette próbára híveinek tűrőképességét.
Egy dolgot nem bírt csak elviselni Jekatyerinburgi. A hintázást. Hogy egyszer ide, másszor oda. Délelőtt Moszkva, délután Washington. Tegnap kekec, ma szankció. Egyszer kerítés, másszor határon túli munkaerőtoborzás. Ezt ne. Ez nem léleknek való, ehhez gyomor kell, engem ebből hagyjanak ki. Ezért is szökött el most, hogy a hinta - holmi bankügyekben - hirtelen nagyon nagyot lendült ide és oda, egyetlen nap alatt. Vajon visszatér-e majd kedvenc testébe, nem tudhatjuk. Meglehet, ezentúl lesz itt egy lélek kormány nélkül, és egy kormány lélek nélkül.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
