A minap gyönyörű tanítást hallottam az egyik magyar neológ rabbitól. Idézem:
„A hászid tanítás szerint legyen mindig két cetli az ember zsebében, az egyikre legyen felírva: »por és hamu vagyok« (Berésit 18:27), a másikra ez: »az én kedvemért teremtették a világot!« (Misna Szanhedrin 4:5). Napjainkban is az egyik legfontosabb feladatunk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt gőg és alázat között, vagyis hogy miként legyünk egyszerre szerények és magabiztosak is”.
Csak a megveszekedett antiszemiták kedvéért mondom (az értelemmel bíró olvasó figyelmét fölösleges is ilyesmire felhívni), hogy „a zsidók” nem világuralmi összeesküvésekről szoktak beszélgetni a zsinagógában, hanem – mint a fönti példa is mutatja – bizony az írott és szóbeli tanról, valamint azok különböző magyarázatairól.
Bennem annyira megragadt a fönti tanítás, hogy a hangérien ripablikot (jelesül: édes hazánkat) illetően továbbgondoltam a dolgot, s arra jutottam, hogy a föntebb említett cetliket üdvös volna a magyar hivatalok, hatóságok, kormányirodák, államigazgatási és rendvédelmi szervek, vagyis az államapparátus mindenféle fajta egységénél kötelező jelleggel bevezetni.
Az ügyfél bemenne egy kormányhivatalhoz, előhúzná a zsebéből „Az én kedvemért teremtették a világot!” cetlit, mire az előtte hajbókoló állami hivatalnok (akinek a fizetését az ügyfél az adójával biztosítja) előkapná a zsebéből a „Por és hamu vagyok” cetlit, majd a legkedvesebb mosollyal az arcán megkérdezné, hogy miben segíthet.
Az utas odafáradna az állami vasúttársaság pénztárához, előhúzná a zsebéből „Az én kedvemért teremtették a világot!” cetlit, mire az imént még zord pénztáros (akinek a fizetését az utas a jegyével biztosítja) előkapná a zsebéből a „Por és hamu vagyok” cetlit, majd a legkedvesebb mosollyal az arcán megkérdezné az utastól, hogy hová óhajtja a jegyét kérni.
A városi polgár befáradna a polgármesteri hivatalba, előhúzná a zsebéből „Az én kedvemért teremtették a világot!” cetlit, mire az imént még zord portás (akinek a fizetését a városi polgár az adójával biztosítja) előkapná a zsebéből a „Por és hamu vagyok” cetlit, majd a legkedvesebb mosollyal az arcán megkérdezné a városi polgártól, hogy miben állhat a szolgálatára.
A vásárló belépne egy boltba, előhúzná a zsebéből „Az én kedvemért teremtették a világot!” cetlit, mire az imént még zord eladó (akinek a fizetését a vásárló a boltban hagyott forintjaival biztosítja) előkapná a zsebéből a „Por és hamu vagyok” cetlit, majd a legkedvesebb mosollyal az arcán megkérdezné a vásárlót, hogy mit óhajt vásárolni.
Az olvasó odalépne egy íróhoz, előhúzná a zsebéből „Az én kedvemért teremtették a világot!” cetlit, mire az imént még zord író (akinek jövedelmét az olvasó a megvásárolt könyvekkel biztosítja) előkapná a zsebéből a „Por és hamu vagyok” cetlit, s legkedvesebb mosollyal az arcán megkérdezné az olvasót, hogy a dedikációt kinek a nevére tetszik kérni.
Jó, tudom. Hülye vagyok. Minek is gondoltam tovább a rabbi tanítását? Most megint jól felidegesítettem magam…