Szijjártó Péter;interjú;BBC;

BBC

Ez tényleg kemény volt - nyöszörögte Szijjártó Péter a BBC vele készített interjújáról, de nyilván elégedett volt a teljesítményével, mert a közösségi médiában maga is terjeszti a felvételt. A Hardtalk (Kemény beszéd) műsorvezetője, Stephen Sackur eleve a Leggyengébb láncszem rideg stílusában vezette fel a beszélgetést, amelynek fő kérdése szerinte az, megfizet-e Magyarország, amiért következetesen szembe megy a szövetségeseivel. Hát, Szijjártó megfizetett.

A veterán újságíró, aki már az 1989-es csehszlovákiai bársonyos forradalomról és Németország újraegyesítéséről is tudósított, hozta a szokásos formáját: felkészült, tudta, mit akar kérdezni és azt is, hogy mi lesz rá a válasz. Nem hagyta, hogy az értékes adásidővel az interjú alanya gazdálkodjon, ha oldalazást vagy szócséplést érzékelt, azonnal közbevágott. Külügyminiszterünk jobban járt volna a TASZSZ-szal, de valamiért azt gondolja, hogy a nyugati média „fősodrával” szemben is megállja a helyét, meg tudja védeni a kormány politikáját. Ám a védhetetlent – per definitionem - lehetetlen megvédeni. Amikor az oroszok videóra veszik, amint levágják és karóra tűzik a fogságba esett ukrán – mellesleg alighanem kárpátaljai – katona fejét, egy európai politikusnak tudnia kell válaszolni arra az egyszerű kérdésre, hogy mit szeretne, ki nyerje meg ezt a háborút…

Az igazi interjúnak két szereplője van, a kérdező és a kérdezett. Nem véletlen, hogy a magyar kormányfő régóta nem ad igazi interjúkat, hiszen egy ilyen felállásban kérdésként megfogalmazott tényállítások is elhangzanak, s olykor még hangsúlyosabbak is, mint a rájuk érkező „hapacs”. Amikor Sackur azt mondja Szijjártónak, „Ön fantáziavilágban él, Szijjártó úr!”, arra nem elég jó válasz, hogy „nos, úgy látom, hogy nem értünk egyet”.

Sackur még így is hagyott ki ziccereket, például nem nevezte nevén a miniszter hazugságát arról, hogy múlt heti moszkvai útján nem kötött új energiamegállapodást. Mindenesetre, bárki szervezte Szijjártó szereplését, rossz szolgálatot tett neki és a kormánynak. A BBC pedig jót az igazságnak.