;

kerékpár;

Pogacar 18 idei versenynapja alatt tizenkét alkalommal nyert, azaz több sikere van World Tour-­szinten, mint az élvonalbeli csapatok felének

- Ardenneki triplára készül Pogacar

A kétszeres Tour de France-győztes szlovén az Amstel Gold Race és a La Flèche Wallonne után a Liège–Bastogne–Liège megnyerésével illusztris társasághoz csatlakozhat.

A kétszeres Tour de France-győztes Tadej Pogacar eddig szezonjáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, az UEA Emirates 24 éves szlovén kerékpárosa február eleje óta szállítja a sikereket. A jaéni egynaposon aratott sikerével kezdte demoralizálni a mezőnyt, majd az andalúz körversenyen nyerte meg az első, a második és a negyedik szakasz, így természetesen övé lett az összetett és a pont trikó is. A Párizs-Nizzán folytatta remeklését, ahol lényegesen erősebb mezőnyben oktatott, a tavalyi Tour-győztes Jonas Vingegaard is csak loholt a nyomában, Pogacar újabb három szakaszgyőzelmet zsebelt be, és vitte az összetettet, a pont-, és a legjobb fiatalnak járó fehér trikót.

Az idény első Monumentumán, a Milánó-Sanremón támadott a Poggión, csak hárman tudtak vele tartani, azt a versenyt Mathieu Van der Poel húzta be, a szlovén kiválóságnak be kellett érni a negyedik hellyel. Egy héttel később az E3 Saxo Classicon indult, a kockaköves szakaszokkal tarkított egynaposon Wout van Aerttal és van der Poellal érkezett a finisbe, gyorsabb riválisai ellen sík befutón nem volt esélye a hegyimenőnek, így harmadikként zárt.

Pogacar tudta, hogy a szezon második Monumentumán, a flandriai körversenyen akkor lesz esélye a győzelemre, ha lerázza holland és belga riválisát. Hiába a kockakövek, az emelkedőket ő bírta jobban, s senkitől sem zavartatva egyedül haladt át a célvonalon.

A klasszikusok királynőjének vagy észak poklának nevezett Párizs–Roubaix versenyen nem állt rajthoz, a szezon harmadik Monumentuma különösen hírhedt hosszú kockaköves szakaszairól, így sokkal inkább fekszik a nagyobb darab versenyzőknek, semmint a törékeny, 66 kilós szlovénnek.

Múlt vasárnap az első ardenneki klasszikuson, az Amstel Gold Race-n mérette meg magát, minden riválisát újfent lezárva tekintélyes fölénnyel haladt át elsőként a célvonalon. Szerdán a La Flèche Wallonne következett, a minden eldöntő Mur de Huy emelkedőn – amely 1.3 km hosszú, átlagban 9.3 százalék meredekségű, de 26 százalékos meredekségű szakaszt is tartalmaz – úgy tempózott el riválisai mellett, mintha nem is egy dimenzióban lettek volna.

A mezőny egyhetes ardenneki látogatása vasárnap a Liège–Bastogne–Liège belga egynapossal zárul – ez a negyedik Monumentum az évben. Korábban egy szezonon belül mindössze két versenyzőnek sikerült a három ardenneki egynapost megnyernie, a 2022-ben tragikus balesetben elhunyt Davide Rebellinnek 2004-ben, majd 2011-ben Philippe Gilbert-nek jött össze ez a nem mindennapi bravúr.

„A szezon első részének utolsó célja a Liège–Bastogne–Liège, mindent beleadunk a győzelemért” – tekintett előre Pogacar, aki 33 év után az első, aki egy szezonon belül Flandriát és Flèche Wallonne-t tudott nyerni. A Liège–Bastogne–Liège is már megnyerte 2021-ben, tavaly távollétében az a Remco Evenepoel diadalmaskodott, aki vasárnap is a legnagyobb kihívója lehet. A 23 éves belga tavaly a világbajnokságot és a Vueltát is megnyerte, idén pedig az UAE Tourt, valamint a katalán körversenyt is behúzta. Vasárnap ott lesz a mezőnyben Valter Attila is, ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy a győzelem ne a belga és a szlovén kiválóság között dőljön el.

Pogacar a Monumentumok tekintetében négy sikernél jár, ezek közül kettőt a Lombardián szerezte. Ötből hármat tehát már megnyert, a Milano-Sanremón pedig idén negyedik, tavaly pedig ötödik volt, alighanem a következő években újból megkísérli majd a győzelmet. Amennyiben sikerül neki, akkor bizonyára ott fog motoszkálni a fejében a Párizs–Roubaix is, hiszen mind az öt – több mint 100 éves múlttal rendelkező – viadalt a sportág történetében csupán három belga versenyzőnek, a legendás Eddy Merckxnek, valamint Roger De Vlaemincknek és Rik Van Looynak sikerült megnyernie. S ezen sikerek sem mostanában, hanem az 1960-’70-es években történtek.

Ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „Azt hiszem, egyszer tényleg indulnom kellene a Roubaix-n, csak hogy megnézzem milyen élesben. De szerintem egy ideig még azokra a versenyekre fogok koncentrálni, ahol már bizonyítottam, és ahol tényleg jól tudok teljesíteni.”

A még mindig szemtelenül fiatal Pogacar már most beírta magát a törtélem könyvekbe, az elkövetkezendő években pedig meglepő lenne, ha nem gyarapítaná tovább sikerei számát.

Kiderült, már az is sportvezetői erény, ha egy szövetségben szabályszerű a közpénzek felhasználása.