Orbán Balázs;karóra;

Orbán Balázs 2020-ban, ugyanezzel az órával.

- Félmillió forintos órát villanthatott Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója

Szinte bóvlinak számít ahhoz képest, hogy a NER többi prominense milyen darabokat szokott viselni. 

Azonosította a CsuklóSpotting blog, hogy milyen karórát hord a miniszterelnök politikai igazgatója.

E szerint Orbán Balázs vélhetően egy Longines Conquest tulajdonosa, azonban az nem világos, melyik modellről beszélünk. Ebből az órából sokféle létezik, méret alapján ez egy 41 milliméteres automata szerkezetes verzió lehet. A típus nem derül ki egyértelműen a képről, a kép készítésének távolságából simán lehet kvarc is. Ez egy klasszikus mindennapi óra, amelyből a kvarc modellt nagyjából 300 ezer, az automata típust pedig 500 ezer forintért lehet megvásárolni. 

Azt azonban már most megállapíthatjuk, hogy Orbán Balázs még egy, kormányzati körökben relatíve olcsó darabot választott magának. Ha végzünk egy áttekintést a blog korábbi találatai közt, akkor kiderül, hogy 

  • Szalay-Bobrovniczky Kristóf februárban egy Breitling Navitimer Heritage-re nagyon hasonló órát viselt, aminek a piaci ára jelenleg 2,1 millió forint;

  • Kálomista Gábor produceren egy titántokos, rózsaarany rámás Corum Admiral’s Cup Competition típust azonosítottak, aminek ára 2 millió forint körül mozog;

  • Schmidt Márián, a Terror Háza Múzeum főigazgatóján egy Franck Müller Crazy Color Dreams karórát fedeztek fel, aminek ára 3,5 és 4,5 millió forint közt van

  • a százmilliárdosok ligájába igazolt Matolcsy Ádámon pedig egy Patek Philippe Nautilus-t szúrtak ki, ami 150 millió forintot kóstál.

És persze ne feledjük el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét sem. Parragh László ugyanis tavaly tavasszal a Népszavának adott interjúja közben egy Rolex Cellini Moonphase típusú karórát viselt, ami cirka 11,5 millió forintba kerül. Ebben magyarázta el, hogy a béren túl a tanároknak ott van a nyári szünet, a tűzoltóknak pedig az adrenalin. 

Az ügyvédként dolgozó egykori politikus 68 éves volt.