Ebben az évben is lesz érettségi találkozónk. Eléggé összejárós osztály vagyunk. Amint mások is, mi is ötévente tartunk találkozót, de előfordult már, hogy egy-két évente is összejöttünk egy jó hétvégére. Ez az év kitüntetett év, mert az ötvenéves találkozónk következik. Kifejezetten reál érdeklődésű társaság jött össze. “Fizika szakosított tantervű” osztályba jártunk: heti hat fizika és matek mellett kémiát és biológiát is tanultunk.
Kifejezetten matekos tehetséget mutató gyerekeket gyűjtöttek össze akkor az általános iskolákból. (Talán nehéz ma elhinni, de voltak ilyenek, nem is kevesen.) Felvételire nem emlékszem, bizonyára nem is volt. Talán az érdeklődés, de határozottan tanári kiválasztás és direkt irányítás alapján kerültünk egy osztályba.
Lehet, hogy a korai természettudományos képzés hatása az érdeklődésem alapja. Még az általánosban, biológiából meg kellett tanulni a petúnia nevű virág részeit. Mindenfélét tudni kellett a petúniáról: volt vagy másfél oldal erről a könyvben. Egy tízéves gyereknek, így elsőre, meglehetősen sok. Nincs különösebb jelentősége a petúniának mint olyannak, hacsak az nem, hogy a biológia könyv első leckéje volt az ötödik osztályban. Akkor szaladtam bele életemben először abba a problémába, hogy ezt meg kell tanulni. Korábban ilyen nem volt. Elég volt elolvasni a könyvet, részt venni az órán, és beszámolni a történtekről, ha netán kérdeztek.
Hasonlóan zavaró élmény volt a kémiakönyv is. A szövegek még csak-csak, de voltak szabályok, amiket meg kellett tanulni. Szó szerint. Külön, sárga színnel ki voltak emelve és feketével keretezve. Kifejezetten kellemetlennek éreztem, hogy szó szerint kell megtanulni a kémiai reakciókra vonatkozó megállapításokat.
A matematikát egy nagyon szarkasztikus, a diákokat rendszeresen megszóló tanár tanította nekünk. Egyszerűen, következetesen és meglehetősen eredményesen okított. Geometriai alapvetéseit később is jól hasznosítottam. A történelmet az iskola igazgatója adta elő. Kívülről kellett nála tudni, hogy 48-ban melyik forradalmár mikor mit mondott, és főként hol. Igazgató úr közben jelezte, hogy nem úgy történt, ahogy ő tanítja, mert Petőfi nem akkor és nem ott mondta el a Nemzeti dalt, de az úgy szép, ahogy a könyvben áll, tanuljuk meg, ahogyan le van írva. Most, így visszatekintve, nagyon úgy néz ki, hogy az általános iskola felső tagozata megelőlegezte a gimnáziumi éveket.
A napokban beszéltem az egyik volt osztálytársammal, akiből kémiatanár lett. Már nyugdíjas, és benne van egy olyan programban, ahol általános iskolai osztályoknak tartanak bemutató órákat. Ahogy követtem a mondandóját, számomra váratlanul kiderült, hogy vannak iskolák, ahol nincsenek szaktanárok. Szóval nem azért tart kémiából bemutató órát, mert olyan jaj de érdekes kísérleteket, a tanmenettől eltérő újdonságokat mutat be, hanem azért, mert ahol tartja a bemutatót, ott egyébként nincs kémia oktatás. A gyerekeknek egyedi, különleges élmény az, hogy kémiai kísérleteket látnak. Nincs is benne az órarendben a kémia oktatása.
Valamennyire utánanéztem a témának, és határozottan meglepődtem azon, hogy ma Magyarországon sok iskolában nem tanítanak biológiát vagy éppen kémiát, fizikát: magyarán szaktanár hiány van. Próbáltam megnézni, hogy mégis, hogy áll a kémiatanárok létszáma az iskolákéhoz képest? Sehol sem találtam erre vonatkozó információt. Megkértem az ismerősömet, aki belül van a rendszeren, hogy ugyan, derítse már ki nekem, hogy az általános iskolák számához képest mégis hány szaktanár működik. Érdeklődésünk, kutakodásunk nem vezetett eredményre.
Amúgy arról szerettem volna írni, hogy milyen fontos és jelentős dolog, amit a témával foglalkozó alapítvány végez: bemutató órákat tartanak kémia tárgyból szerte az országban. Vannak olyan fiatal nyugdíjasok, nagy tapasztalattal bíró szaktanárok, akik elutaznak távoli községekbe, és ott a gyermekeknek nagyon érdekes, majdhogynem szórakoztató bemutatókat tartanak. A kémiaórák kísérletekkel járnak, demonstrálnak mindenféle érdekes kémiai reakciót, és ebből egyenesen következik, hogy a felhasznált eszközök kezelése, rendben tartása nem egy emberes feladat. Szükség van baráti segítségre vagy az érdeklődő diákközönség közreműködésére.
Az egész történetről olyan módon szereztem tudomást, hogy csillagász osztálytársam, aki a legjobb fizikus volt köztünk, egy e-mailben meglehetősen nagy pátosszal hívta föl a figyelmet arra, hogy a közoktatásban a kémia szakterületnek támogatásra van szüksége, mégpedig konkrét anyagi támogatásra. Mert akik a bemutató órákat elvégzik, azoknak szükségük van a tanítás során felhasznált eszközökre, reagensekre, és az utazás sem fillérekbe kerül.
Kedves volt osztálytársamnak abszolút igaza van abban, hogy minket még igen tág körben, az ismeretek széles skáláján tanítottak. Nem kellett eldöntenünk, vagy nem korán kellett túl eldöntenünk, hogy milyen szakterület érdekel bennünket. Törődtek velünk, foglalkoztak velünk. A tanárainkat érdekelte - mert megengedhették maguknak, hogy érdekelje őket -, mi az, amiben tehetséget mutatunk.
Barátom nagyon komolyan firtatta: mi oka lehet annak, hogy szűkített ismeretanyaggal kerülnek ki fiatalok az iskolából? Nagyjából-egészében jogos kérdés, hogy kinek áll ez érdekében. A gyerekeknek biztosan nem. A tanároknak sem. A szülők kifejezetten ellenérdekeltek. Akkor mégis, kinek és milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy így legyen? Természetesen még a kérdés is értelmetlennek tűnik. Nehéz kitalálni olyan szempontrendszert, olyan érdekkört, ahol ez így valamiképpen elfogadható lehet.
Kedves osztálytársnőm elmondta, hogyan megy ez. Ahhoz, hogy részt tudjon venni az alapítvány munkájában, neki kell megszerveznie az utazást, megtervezni a tanórát, végrehajtani a bemutatót, és a végén eltakarítani a kísérletek maradványait. Az alapítvány némi pénzzel támogatja a bemutató tanításokat. Az én hajdani osztálytársam viszont azzal is támogatja a kémia tanítását segítő alapítványt, hogy nem vesz igénybe alapítványi forrást a bemutatóihoz. A kémiaoktatást amúgy meglehetősen sok nyugdíjas szaktanár segíti azzal, hogy részt vesz ennek a kémiatanítást támogató alapítványnak a munkájában. Emellett tartanak bemutató órákat olyan tanárok is, akik egyébként általános iskolában tanítanak, vagy éppen gyakorló középiskolai szaktanárok.
A kémiaoktatás támogatásához hasonlóan a többi szaktantárgy oktatói is létrehoztak alapítványokat, hogy valamiképp csökkentsék azt a tanárhiányt, ami az általános iskolai oktatásban sok helyütt tapasztalható. Nagyon jó történeteket hallottam erről. Van olyan baráti társaság - négyen vannak -, akik felváltva támogatják munkával szaktanár társukat; elkísérik a bemutatókra, segítenek a tanórák technikai részében. De a jó történetek inkább az érettségi találkozóra valók. A szaktanárok hiányára adott alapítványi válasz korrekt és igazán támogatásra méltó. Ezzel együtt: érdemi megoldásra, a szaktanárok és minden pedagógus, minden család számára megnyugtató megoldásra van szükség.
Ma a szaktanárok körében gyakori a pályaelhagyás. Az okok közismertek. Szakterületükhöz értő, azt átadni, tanítani képes emberekről beszélünk. Egy magasan képzett kémikus részére az oktatás csak az egyik opció. Nem is megy messzire, ha a vegyiparban vagy a gyógyszergyártásban talál magának lehetőségeket.
A kémiatanítás támogatása alapítványi eszközökkel a pedagógusok saját válasza a szaktanárok hiányára. Egészen biztos, hogy másoknak is van feladata és felelőssége ebben az ügyben. Gyors és határozott lépések nélkül nem fog megszületni a megoldás.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.