USA;elnök;Dél-Korea;találkozó;

- Nukleáris elrettentő erő kiterjesztéséről állapodott meg az amerikai és a dél-koreai elnök

Így is hajlandóak feltétel nélkül tárgyalni Kim Dzsong Unnal.

A Koreai-félszigeten jelentkező nukleáris fenyegetés kezelésére és az elrettentő erő kiterjesztésére konzultációs tanácsot hoz létre az Egyesült Államok és Dél-Korea – jelentették be a két ország elnökének találkozója után Washingtonban szerdán.

Az Egyesült Államok és Dél-Korea elnöke a két ország közötti szövetség megkötésének 70. évfordulója alkalmából találkozott Washingtonban. Joe Biden, amerikai és Jun Szuk Jol dél-koreai elnök megállapodott arról, hogy a Nukleáris Konzultációs Csoport feladata lesz a kiterjesztett elrettentés megerősítése, valamint egyeztetés atomfegyverkezést érintő ügyekben, stratégiai tervezés, és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (Észak-Korea) jelentette fenyegetés kezelése a nukleáris fegyverek elterjedését akadályozó atomsorompó rendszer szempontjából - derül ki a tárgyalás után kiadott közleményből, amelyre Washingtoni Nyilatkozatként hivatkoznak.

Joe Biden amerikai elnök megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét, hogy a Dél-Koreát érő bármilyen nukleáris támadásra Észak-Korea részéről az amerikai válasz gyors, elsöprő és határozott lesz. Az amerikai elnök kiemelte, hogy a kiterjesztett elrettentés részeként az Egyesült Államok katonai képességeinek teljes eszköztárát rendelkezésre bocsátja Dél-Korea védelmében, ide értve nukleáris arzenálját is. Emellett az Egyesült Államok tovább növeli stratégiai eszközeinek láthatóságát a Koreai-félszigeten, aminek része az, hogy nukleáris ballisztikus rakétával felszerelt tengeralattjárót küld a térségbe, valamint kiterjeszti és elmélyíti a két ország hadserege közötti együttműködést - közölte Joe Biden.

Jun Szuk Jol a találkozón kijelentette, hogy országa teljes mértékben megbízik az Egyesült Államok elkötelezettségében a kiterjesztett elrettentő erő megerősítését tekintve, valamint elismeri Dél-Korea hosszú távú ráutaltságát az Egyesült Államok nukleáris elrettentő erejére, és szem előtt tartja ennek jelentőségét.

A két elnök ugyanakkor kiemelte, hogy hajlandó feltétel nélkül tárgyalni Észak-Koreával a Koreai-félsziget teljes nukleáris fegyvermentesítéséről és rámutattak arra, hogy a félszigeten a békét kizárólag diplomáciai úton lehet megteremteni. Felszólították Észak-Koreát, hogy térjen vissza a tárgyalóasztalhoz.

Az atomenergia békés célú felhasználásáról megállapították, hogy az kulcsszerepet játszik az energiabiztonságot érintő válságok legyőzésében, valamint a nettó zéró kibocsátású gazdaság elérésében, amely szén-dioxid-semleges gazdasági működést jelent.

Joe Biden és Jun Szuk Jol találkozóján szóba került a két ország közötti gazdasági együttműködés, az ellátási láncok biztonságának kérdése, különös tekintettel a technológiai ipar számára nélkülözhetetlen félvezetőkre, valamint oktatási együttműködés is.

Emellett megerősítették határozott elkötelezettségüket Ukrajna szuverenitása és területi integritása iránt, valamint elítélték Oroszország agresszióját, ide értve a polgári és kritikus infrastruktúra ellen végrehajtott támadásokat is.

Az akcióval már  mindegyik magyar épségben hazatérhetett a polgárháborús országból.