békemenet;pápalátogatás;

- Békemenettelenítve

Tudom, nehéz kimondani. Higgyék el, leírni sem volt könnyű. Viszont ez az igazság, az igazsághoz pedig rögös út vezet. Itt állunk békemenettelenül. A legfelső helyről békemenettelenítettek. Semjén Zsolt kijelentette: nem örülne egy békemenetnek, mert a pápalátogatás politikamentes. Később kiderült, ezt bérmakereszt­apai minőségében is üzeni bérmakeresztfiának, az időközben katolizált Bayer Zsoltnak. Immár két ilyen nagy katolizálást ismerünk a világtörténelemből: IV. Henrikét („Párizs megér egy misét!”) és Bayer Zsoltét. Utóbbit csak úgy, Párizs nélkül, nincs okom tehát kétségbe vonni őszinteségét, különben is, ez a legsajátabb magánügy.

Engem ugyan megkereszteltek, de a bérmálásig nem jutottam el (így jár az ember, ha a szülei nem kellően erős hitűek), ezért ellen­őriztem a katolikus lexikonban, pontosan mi a bérmaszülő feladata: segíti bérmagyermekét a hite megélésében, főleg saját példájával. Semjén Zsolt saját példájával most ahhoz a felismeréshez segítette bérmagyermekét, hogy az tulajdonképpen nem is hirdetett békemenetet. Mint Bayer maga kifejtette: a felhívása a pápa által pontifikált Kossuth téri szentmise kapcsán, hogy „legyen ez egy békemenet”, nem azt jelenti, hogy legyen ez egy békemenet. Csak „a 444 meg a 24 meg a HVG hülyéi és/vagy gazemberei” értették és írták így. (Amúgy a Népszava Online írta meg először – a szerk.)

Örömmel jelenthetem: én csak félhülye (és/vagy félgazember) vagyok, elvégre nem írtam erről eddig egy árva szót sem. Viszont én is úgy véltem, Bayer Zsolt békemenetet hirdet. Félhülyének lenni a sok egész hülye között, az is valami. Vakok között félszemű a császár.

Onnan is látszik, hogy Bayer Zsolt mindig is politikamentes pápalátogatást szeretett volna, hogy a nembékemenetes nemfelhívását azzal indokolta: „elviselhetetlen, ami történik” egyrészt „szeretve tisztelt szövetségeseink”, másrészt a „hazai ellenzék” részéről. Ebben éppúgy nincs egy mákszemnyi politika sem, mint ahogy abban sem, ahogy most az amerikai nagykövetet vádolja azzal: ő mozgósít mindenkit Bayer korábbi pápagyalázásának felidézésére. „Valószínűleg David Pressman felvette a piros telefont, és az ellenzéki sajtónak átadta ukázba, hogy Bayer Zsolt nyolc évvel ezelőtti, a pápát súlyosan dehonesztáló mondatairól kell beszélni.”

Pedig azok már nem érvényesek és kész. Bayer akkor még evangélikus volt, és az mindjárt más. „Mint katolicizmuson kívüli, ennyiben volt felmentésem, hogy mondhattam.” Ami érdekes fényben láttatja azokat az erkölcsi normákat, amelyek szerint aki tőlük eltérően gondolkodik, az nyugodtan gyalázható, alázható, demensezhető, gazemberezhető. Aki táboron kívül van, azzal szemben mindent szabad. Hogy immár Bayer is katolikus, más lett a leányzó fekvése: „Mondhatnám, hogy megkövetem a pápát, vagy bocsánatot kérek.”

Remek, akkor ez is kipipálva, telefonálgathat Pressman összevissza (hogy miért épp piros telefonon, az rejtély), ez már nem zavarja az ünnepi áhítatot.

Viszont marad a kérdés: mire ez az egész? Miért volt szükség látványosan leinteni Bayert? Ez már túlmutat a Hír TV Sajtóklubján, de a pápalátogatáson is. Orbánék demonstrálni akarják: ők a kormányképes mérsékelt középerő, lám, lenyesegetik saját szélsőségei­ket is. Orbán természetesen nem Hitler, a két rendszer nem összemosható, Bayernek is csak verbális rohamosztagai vannak, és nem fegyveresek, mint egykor Röhm SA-parancsnoknak voltak, de a már kompromittáló szélsőségekkel való szembefordulás politikai gesztusa ugyanaz.

Röhm egykor Hitler legközelebbi szövetségese volt (a tagkönyvének számát sajnos nem tudom), de félkatonai szervezetének túlkapásai még a náciszimpatizánsok egy részét is megbotránkoztatták. Kapóra jött az ellentámadáshoz Röhm homoszexualitása is. Így aztán a hosszú kések éjszakáján Hitler maga tartóztatta le korábbi társát, akit másnap rövid úton ki is végeztek. Nálunk természetesen semmi ilyen erőszakos cselekedetről nincs szó. Csak figyelmeztetésről: helyedre!

De azt látni kell, hogy a „centrális erőtér” bevált taktikája újra előkerült, ám most a kormánypárti táboron belül alakítják ki. A pártok közötti centrális erőtér még azt jelentette: a Fidesz az, amelyik középen áll a szélsőjobb- és baloldali ellenzék között. Ezen túl vagyunk. A jobbszélen álló Mi Hazánkat kár volna megbántani, szavazóikra még szükség van, kegyesen vissza is adták nekik Budaházyt. Most a kormányszavazókat kell egyben tartani. Vannak köztük túl hevesek, Bayer- és Bencsik-félék, míg a tábor másik szélén túl mérsékeltek, már-már Európa-barátok, atlantisták, ahogy Navracsics vagy Németh Zsolt, olykor – szerepe szerint vagy őszintén – Novák Katalin.

Azt kell felmutatni, hogy csak egyetlen személy képes biztos kézzel, középen állva egyensúlyozni közöttük: Orbán Viktor. Nélküle végpusztulat, szétesés, Gyurcsány.

Már nem egy párt áll a centrumban, hanem a vezető. A párt – legalábbis pártként – leváltva. A vágyott színpadi kép előállt. Középen a vezér, a zátonyokat elkerülő bölcs kormányos. A Fidesz héjái és galambjai csak akkor kiabálhatnak ki a háta mögül, ha szükség van rá, hogy a vezér demonstratíve helyretegye őket.

Jó előadás. Csak ritkán lesz hepiend a végén.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.

Pillantás a kilencedikről