A Vatikánban volt némi aggodalom amiatt, hogy Ferenc pápa magyarországi látogatását politikai célokra akarják felhasználni, s a bevezető nem is volt szerencsés: a köztársasági elnök egy nappal az egyházfő érkezése előtt adott kegyelmet Budaházy Györgynek, épp a vizitre hivatkozva. Ám a Szentszék a magyar egyházi vezetéssel – elsők között említenénk Erdő Péter bíborost – elérte azt, hogy a látogatás megőrizte apostoli jellegét. A háromnapos látogatás nem azért marad emlékezetes, mert Ferenc pápa néhány percet szentelt Orbán Viktornak. Inkább az a megható pillanat ragadhat meg bennünk, amikor a beteg gyermekekkel vagy az ukrán menekültekkel találkozott, megfogalmazta intelmeit a fiataloknak, a papoknak, mindannyiunknak. Hogy mennyire nem akart állást foglalni a pápa magyar politikai kérdésekben, jelzi: Karácsony Gergely főpolgármestert is szívélyesen fogadta.
Ferenc attitűdjét jól jellemzi, mihelyst véget ért a politikusokkal való találkozója, lement az emberek közé. Minden megnyilatkozásával jelezni kívánta, hozzánk, magyarokhoz jött és nem csak a „kiválasztottakhoz”.
A pápa kiválóan ért ahhoz, hogy mondandóját ügyesen becsomagolja. Megtapasztalhattuk ezt 2021-ben Budapesten elmondott szentbeszédében, amelyben rámutatott: az igazi keresztényi magatartás a befogadás képessége. „Akinek füle van, hallja meg” – mondta Krisztus, miután ismertette tanítványaival a magvetőről szóló példabeszédet. S valóban, aki kicsit is ért a pápa nyelvén, megérti, mit mond. Sokakból azonban hiányzik ez a képesség, egyesek csak azt hallották meg, hogy a pápa elítélte a genderelméletet és üdvözölte a magyar kormány családpolitikáját. Azt már nem, hogy bírálta a nacionalizmust, a populizmus minden formáját és európai egységre szólított fel, az alapító atyák szellemiségét követelve. Mert ez nem csak Brüsszelnek szóló üzenet volt, hanem nekünk is. Azt sem értették sokan, mire utalt a Kossuth téren mondott szentmiséjén, amikor azt mondta, „ne tekintsük saját tulajdonunknak közösségünket”, „ne váljunk kirekesztővé”, „ápoljuk a testvériség légkörét”, „senkit se zárjunk ki magunk közül”.
Az az üzenet sem jutott el sokak tudatáig, hogy Ferenc pápa nagyon egyértelműen a menekültek – s nem csak az ukránok – befogadását követelte. Érdekes módon épp a Szentszék hírszolgálata, a Vatican News segített meghallani, mit is üzent a magyaroknak a pápa. Már az első budapesti napját összegző cikk címében kiemelték a lényeget: „arra ösztönzi a magyarokat, tekintsenek túl a határaikon”. Ezt az üzenetet fogalmazta meg a papság képviselői előtt is kiemelve: ne forduljanak magukba, legyenek nyitottak mások iránt.
Ezzel rámutatott a magyar társadalom legnagyobb betegségére: mintha egy szigeten élnénk, elvágva a világ, Európa többi részétől.
Pedig – ahogy ezt hangoztatta is – hidakat kell építeni, de ezt épp a nacionalizmus szirénhangjai akadályozzák meg.
A nagy kérdés, mi lesz ezután? Megfogadja-e az ország Ferenc pápa intelmeit? Várható-e bármi változás e három nap után? Magukba néznek-e azok, akik gyűlöletet keltenek mások iránt? Magyarország is egységre törekszik-e majd az Európai Unión belül? Ebben az országban élünk, ismerjük a politikusainkat, ismerjük a „magyar virtust”, így sajnos a választ előre tudjuk. Aligha változik bármi, és aligha tartanak lelkiismeret-vizsgálatot azok, akiktől ezt legjobban remélnénk.
„Isten mindig megbocsát” – ismételtette a fiatalokkal Ferenc pápa a Papp László sportarénában, s éppen a megbocsátás légköre az, ami a legjobban hiányzik a mai társadalomból. „Felebaráti szeretetre törekedjetek” – hangoztatta paptársai előtt. A pápa látogatásának legnagyobb jelentősége éppen abban rejlik, hogy olyan értékeket – egység, befogadás, szolidaritás, nyitottság – emelt ki, amelyekről már rég elfelejtkeztünk a megosztás, a megosztottság légkörében.
Ha megint kirekesztést, gyűlöletet tapasztalunk magunk körül, emlékeztessük azokat, akik ezt teszik, a pápa budapesti szentbeszédére: „legyünk nyitott kapuk”; „szavainkkal, tetteinkkel és mindennapi cselekedeteinkkel legyünk olyanok, mint Jézus: nyitott ajtó, amely soha senki előtt nincs bezárva”.
