Máig megosztja az európaiakat, jó államforma-e a monarchia. Ennek ugyanis kétségtelenül lehetnek előnyei is, legalábbis abban az esetben, ha az uralkodó a nemzet egyesítőjeként lép fel. 1975-ben I. János Károly király nem állt a puccskísérletet végrehajtó Antonio Tejero alezredes mellé, így a katonai hatalomátvétel kudarcba fulladt, az uralkodó pedig rendkívül népszerű lett a nyugati világban azzal, hogy a demokrácia pártjára állt. A második világháborúban a hadsereg óhaja ellenére Hirohito japán császár a további harcok leállítását rendelte el, sok ember életét megóvva ezzel. Marokkóban VI. Mohamed, Jordániában pedig II. Abdullah király tett sokat országuk modernizálásáért. Akadnak azonban ellenpéldák is. A Szerb–Horvát–Szlovén Királyság második uralkodója, Karadjordjevic Sándor diktatúrát vezetett be, s előnybe hozta a szerbeket az intézményeknél és a hadseregben. 1934-ben Marseille-ben egy macedón férfi meggyilkolta, a horvát nacionalisták hathatós támogatásával.
Nem olyan régen, a XIX. századi Európában még az alkotmányos monarchia volt a legelterjedtebb államforma: 1815 és 1870 között csak egyetlen jelentős államban nem volt monarchia, Svájcban. Idővel a legtöbb ilyen állam parlamentáris monarchiává alakult át, így ma már csak néhány szűkebb értelemben vett alkotmányos monarchia maradt. Ezt az államformát általában az különbözteti meg az abszolút monarchiától, hogy az alaptörvény korlátozza az uralkodó hatalmát. Az Egyesült Királyságnak azonban a mai napig nincs írott alkotmánya, csak történelmi törvények határozzák meg a politikai rendszert. Lengyelország volt a történelem első alkotmányos monarchiája az 1791. május 3-án elfogadott alkotmány értelmében.
Az alkotmányos monarchia mai fogalma az Egyesült Királyságban alakult ki, ahol a demokratikusan megválasztott miniszterelnök gyakorolja a hatalmat, miközben az uralkodó ceremoniális jogkört lát el. A második világháború után a fennmaradt európai monarchiák szinte kivétel nélkül a brit modell valamelyik változatát vették át.
Manapság az alkotmányos monarchiának minősülő parlamenti demokrácia csak részben különbözik a köztársasági demokráciától, hiszen az „uralkodó” ceremoniális jogköröket lát el, hasonlókat, mint egy köztársasági elnök, míg a tényleges hatalmat a kormány gyakorolja.
Három fontos tényező azonban megkülönbözteti az Egyesült Királyságot a többi európai monarchiától. Ezek a következők:
a királyi előjog, melynek értelmében az uralkodó bizonyos nagyon korlátozott körülmények között gyakorolhat hatalmat;
az uralkodói mentesség, melynek értelmében az uralkodó nem követhet el törvénysértést, mivel helyette a kormányt tekintik felelősnek;
az uralkodó mentessége bizonyos adók vagy a vagyonhasználat korlátozásai alól.
A jelenlegi alkotmányos monarchiák valamivel több mint negyede nyugat-európai ország, köztük az Egyesült Királyság, Spanyolország, Hollandia, Belgium, Norvégia, Dánia, Luxemburg, Monaco, Liechtenstein és Svédország. A világ két legnépesebb alkotmányos monarchiája azonban Ázsiában található: Japán és Thaiföld. Itt szintén a miniszterelnök gyakorolja a napi kormányzati hatásköröket.
Az uralkodó hatásköre országonként eltérő. Dániában és Belgiumban például hivatalosan kijelöl egy képviselőt, aki elnököl a parlamenti választásokat követő koalíciós kormány megalakításakor, Norvégiában viszont a király vezeti a kabinet rendkívüli üléseit.
Szinte minden esetben az uralkodónak a kormány előírásai alapján kell eljárnia. Csak pár monarchia (Japán és Svédország) módosította alkotmányát úgy, hogy az uralkodó névlegesen sem a legfőbb végrehajtó hatalom. Másrészt a Vatikán igazi középkori állam: a pápa abszolút jogkörrel vezeti.
III. Károly brit király a gyarmati múlt örökségeként 15 alkotmányos monarchia felett uralkodik – közéjük tartozik például Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. Ellentétben néhány kontinentális európai alkotmányos monarchiával, a Brit Nemzetközösség országaiban az uralkodót képviselő főkormányzó jelentős előjogokkal bír, amelyekkel rendkívüli vészhelyzet vagy alkotmányos válság idején élnek, általában a parlamenti kormányzás fenntartása érdekében. Az 1975-ös ausztrál alkotmányos válság idején például a főkormányzó menesztette Gough Whitlam ausztrál miniszterelnököt.
Thaiföldön az uralkodót államfőként, a fegyveres erők vezetőjeként, a buddhista vallás és a hit védelmezőjeként ismerik el. Az előző király, Bhumibol Aduljadezs 2016-os haláláig a világ leghosszabb ideig uralkodó királya volt.
Az Egyesült Királyságban gyakori vita tárgya, mely esetekben alkalmazhatja jogköreit az uralkodó, és hogyan léphet fel társadalmi kérdésekben. Ha így tesz, ezt gyakran politikai viták követik, részben azért, mert úgy látják, veszélybe került a korona semlegessége. Másrészt akadnak politológusok, akik szerint a kormányzás gördülékenyebb, ha az uralkodó esetenként határozottan lép fel. Az Egyesült Királyság uralkodója például elméletileg abszolút vétót gyakorolhat a törvényhozás felett a királyi hozzájárulás megvonásával. Ezt a jogkört azonban 1708 óta egyetlen uralkodó sem alkalmazta, és széles körben elterjedt az a nézet, amely szerint ez és az uralkodó számos más politikai jogköre is már érvényét vesztette. Mivel azonban nincs írott alkotmány, ezért ezek a kérdések gyakori viták forrásai.
Európai uralkodók
Andorra – Joan-Enric Vives i Sicília és Emmanuel Macron társhercegek
Belgium – Fülöp király
Dánia – II. Margit királynő
Egyesült Királyság – III. Károly király
Hollandia – Vilmos Sándor király
Liechtenstein – II. János Ádám fejedelem
Luxemburg – Henrik nagyherceg
Monaco – II. Albert herceg
Norvégia – V. Harald király
Spanyolország – VI. Fülöp király
Svédország - XVI. Károly Gusztáv király
Vatikán – Ferenc pápa