– Az én telefonszámomon lehet érdeklődni, ha idős vagy mozgáskorlátozott ember szeretne bemenni. De agyvérzést kapok attól, hogy néha milyen stílusban tudnak hívogatni, és nem is feltétlenül azok, aki segítségre szorulnának. Számomra az, hogy „mi a kurva anyádért nincs nyitva?” nem egyenlő azzal, hogy „kinyitnád, kérlek?”. Egyébként se az én döntésem, végrehajtom az önkormányzati utasítást. Megszűnt egy probléma, lett helyette egy másik – Marton Mihály temetőgondnok vázolja így a helyzetet az öcsödi sírkertben.
A helyiek felháborodását egy sorompó váltotta ki. A nagykapun be lehet hajtani egy füves parkolóig, a beljebb vezető úton azonban útját állja a fémkar annak, aki a sok évtizedes szokásai szerint igyekszik a szerettei sírjához. Mert a probléma a megszokás, halljuk később egybehangzóan több öcsöditől: sokan letérnek a betonozott sávról, egészen a fejfáig mennek autóval, ha kell, ha nem. Olyannyira, idéz fel egy meghökkentő esetet a gondnok, hogy
egyszer a letekert ablakon át dobta valaki a koszorút a hantra.
Száraz időben nem is lenne baj a sorok közötti autózás. De Marton Mihály számtalanszor látta, amint a járművek driftelnek a kanyarokban, beleragadnak a sárba, akár egy éppen zajló búcsúztatás alatt. Lopások is voltak, egy időben a kis méretű váza volt a kelendő, pár éve a 44-es út melletti települések temetőit sorra végigjárták a tolvajok. A sorompó tehát kell, a szokásokon meg lehet, hogy néhány gyászolónak változtatni kellene, egyezünk meg a temetőgondnokkal.
Nem ilyen lovat akartak
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei faluban lenne potenciál, de megállt az idő, nincs munkalehetőség, sok a betelepülő, akik nem jönnek ki jól az őslakosokkal, panaszolják egymás szavába vágva a bolt környékén. Öcsödön szép hagyománya volt a kézi szőnyegszövésnek; igaz, hogy a manuális munka drága, de mégse kellene ezt a tudást veszni hagyni, veti közbe egy nyugdíjas nő.
Az utcákat járva, beszélgetve pár mondat után szinte mindenki rátér arra, hogy a temető ügye szinte elenyésző, a falu vezetésével viszont nincs minden rendben. Ha a sorompóval nem is tudnak megbarátkozni, más téren viszont könnyedén hagyják hátra a megszokottakat az öcsödiek, vonjuk le a tanulságot. „Az előző polgármester több mint 30 évig irányította Öcsödöt, megöregedett, valami változást akartunk. De most már visszasírjuk a régit” – mondja egy középkorú asszony. „Ígért az új mindent a kampányban, aztán meg felemelte a sírhely megváltásának tarifáját 60 ezer forintra” – toldja meg egy másik. „Azt se tudtuk, kicsoda, és mivel vette meg a helyieket. A focipályából se lett semmi” – halljuk egy férfitól.
A polgármester, akire panaszkodnak, Soha Attila tényleg a civil életből érkezett, és akkoriban főként csak látogatóba járt Öcsödre. A 2019-es választást mindenesetre meggyőző, 70 százalékos szavazati aránnyal nyerte. A hat, testületbe került képviselő közül az önkormányzati újságban akkoriban négyen még őt ajánlották a kampány során a választók figyelmébe. Azóta közülük egy lemondott, és a jelek szerint már a szóban forgó hárommal sem olyan szoros a szövetség, mint induláskor. Van, aki ezt a szokatlan stílusának, más a sajtóban olvasható, de még folyamatban lévő, pénzügyekkel összefüggő nyomozásnak tudja be. Egyszer már rezgett a léc, híre kelt, hogy feloszlik a testület. Most ismét idáig fajultak a dolgok, talán már az elkövetkező napokban felállnak a döntéshozók, erősítik meg beszélgetőpartnereink a faluszerte terjedő hírt.
Jó az út, csak még rövid a táv
– Azt én nem tudom, miért akkora gond a helyieknek a sorompó, de hogy nem egyedi, az biztos. Bármerre járunk az országban, találunk rá példát, hogy így óvják a temetőket. Az öcsödiek sok egyéb téren is hasonlóan nyilvánulnak meg: változást akarnak, de úgy, hogy ne változzon semmi – feleli kérdésünkre Soha Attila. Az ügyről pedig, miszerint a képviselő-testület akár fel is oszlathatja önmagát, először visszafogottabban, később már jóval nyitottabban beszélt. A választási ígéreteit meglátása szerint megfelelő ütemben teljesíti, de ez egy hosszú folyamat, idő kellene, hogy kiforrja magát. Ha a világjárvány nem szólt volna közbe, a dolgok még a mainál is jobban állnának. Rákérdezünk a beígért focipályára.
Nem azt ígérte, szögezi le, hogy mások helyett fog dolgozni, hanem azt: minden segítséget megad mások előremutató törekvéseihez.
Amióta ő irányítja a falut, jelentősen nőtt a sármentesített utcák hossza, távlati célokra, például kiállítóhelynek alkalmas ingatlanokat vásárolt meg az önkormányzat, ezáltal nőtt Öcsöd vagyona, az elhanyagolt holtágból horgászokat vonzó halastó lesz, befektetőket hajtott fel, akik az akvapónia elvein gazdálkodnának, sorolja. Ha valóban lesz időközi önkormányzati választás, azon ő biztosan elindul, majd a helyiek döntenek, hogy végig akarják-e járni azt az utat, amelyet elkezdett, és amelyről úgy véli, Öcsöd hosszú távon profitálna belőle. A mostani helyzet azonban elbizonytalanítja a potenciális üzleti partnereket, tehát a széthúzással a község biztosan veszít, érvel.
Negyven tonna vörös tégla
Nem a temetői az egyetlen sorompó, amely borzolja a helyiek kedélyeit: a Harangzugi-holtághoz is került egy, de azt a vízügy helyezte ki, halljuk a faluban. A környék egyre felkapottabb, sokan nyaralót húznának fel, ahol horgászni, pihenni tudnak. Az árvízvédelmi töltést viszont nem arra találták ki, hogy teherautók járjanak rajta 40 tonna rakománnyal, építőanyaggal. Most a vízügy és az önkormányzat is keresi azt a megoldást, amely mindenkinek jó lenne. Egy elképzelés szerint kamerák figyelnék, hogy valóban csak az hajtson fel a gátra, akinek indokolt, és aki betartja a szabályokat.
Öcsöd, a művészetek bölcsője
– Ez az első könyvem. Egyetlen este emlékét foglaltam össze benne, hároméves voltam, és szerintem akkor indult el az életem a mesék irányába – mutatja a kötetét és az alkotásait Horváth Márta bábművész, illusztrátor. A polgármester ajánlja figyelmünkbe, hogy ki ne hagyjuk a csak rövid ideig látható tárlatot és azt, hogy személyesen vezethet körbe a művész.
Horváth Mártától megtudjuk, hogy a faluban töltötte az első 15 évét, onnan a szegedi Tömörkény művészeti gimnázium kerámia szaka következett, majd számos állomás után most Hollandiában él. Egy rövid kiállítás erejéig hazalátogatott a szülőföldre, ami különleges élmény, halljuk tőle. Kisgyerekként elementáris erővel hatott rá, hogy az ő szülőfalujában töltött néhány esztendőt József Attila, megkereste a költő egykori padtársát, ámulva hallgatta, amint az akkor már idős ember elmeséli, látta „Pistát” disznókat terelgetni. Az alföldi falu mintha vonzaná a később ismertté vált embereket, hiszen Budapestről Öcsödre telepítették ki családjával a később nemzetközi hírnevet szerzett rendezőt, Jankovics Marcellt, aki ráadásul egy osztályba járt Horváth Márta édesapjával. A két művész életútja nem csak a falu kapcsán keresztezte egymást: később öt éven át dolgoztak együtt.
