box;neonácik;közbiztonság;szélsőségesek;

Leleplezték, ezért új helyet kellett találni a budapesti neonáci gálának

A szervezők mindenkit megnyugtattak, hogy nem marad el a rendezvény. 

A sportesemény reggelén a média és a rendőrség nyomására a létesítmény tulajdonosa visszamondta a neonáci harcművészeti gála helyszínét - derül ki a Légió Hungária Telegram-bejegyzéséből.

Mint korábban beszámoltunk róla, egy pontosan meg nem nevezett magyarországi helyszínen rendezik meg a European Fight Night (EFN) névre hallgató eseményt a hétvégén. A rendőrség korábbi közlése szerint a hasonló rendezvények történései alapján okkal feltételezhető a náci ideológia, a nyílt antiszemitizmus, a rasszizmus megjelenése nem kizárólag az eseményre korlátozva. Éppen ezért a szükséges intézkedéseket megtették. 

A szervezők posztjukban azt írták, hogy egy minden szempontból szabályos küzdősport-gáláról beszélhetünk, amelyre Európa különböző országaiból érkeznek „sportolók, hazafaiak (sic!), futballszurkolók”. Ezt követően hosszasan sajnáltatták magukat, hozzátéve, hogy 13 évnyi - elvileg - jobboldali kormányzás után a magyar rendőrség még mindig úgy táncol, ahogy egy bizonyos „hálózat” fütyül nekik. 

Egy késő délutáni bejegyzés szerint a mérkőzések már elkezdődtek.