hitel;bankok;törlesztőrészlet;kamatstop;

Tovább ketyeg a kamatbomba

Továbbra is időzített bombaként ketyeg mintegy 330 ezer adós alatt a változó kamatozású jelzáloghitel. A kamatstop nélkül ugyanis most kétszeres összegeket kellene törleszteniük havonta. Márpedig az országgyűlési választások előtt, Orbán Viktor 2021-es karácsonyi ajándékaként bejelentett „védőháló” a hatályos szabályozás szerint az idén június 30-án megszűnik.

Persze kicsi a valószínűsége annak, hogy a kormány valamilyen formában nem hosszabbítja meg a már amúgy is többször kitolt, kibővített intézkedést. A helyzet ugyanis semmivel sem jobb, mint amikor a miniszterelnök bejelentette a kamatstopot. Sőt: 2021. decemberében az infláció még „csak” 7,4 százalékon állt, míg ma 25 százalék felett jár. Így akkor még a jegybank sem emelte 18 százalékra a banki hitelkamatokat is erőteljesen befolyásoló irányadó rátát: az alapkamat 2021. decemberében 2,4 százalék volt.

Bár az MNB jelzései szerint a kamatcsökkentés lassacskán elindulhat, ez egyelőre - valamikor ősszel - csak a 18 százalékos, irányadónak számító egynapos betét és a 13 százalékos alapkamat összezárását jelentené. Június végégig legfeljebb 1-2 százalékos kamatcsökkentés jöhet. Ettől még nem lesznek sokkal kisebbek a referenciakamatok. Vagyis az irányadó kamat lassú mérséklése az idén még sokat nem segít a lakáshitelesek helyzetén. Pláne nem a kamatstoposokén: ők a jogszabály értelmében jelenleg hiteleiket a 2021. október 27-i kamatszinteken törlesztik. Ez azt jelenti, hogy például a BUBOR-nak nevezett, három hónapos bankközi kamatlábhoz kötött kamatozású hitelnél 2,02 százalék a referenciakamat legfelső értéke. Ehhez hozzászámítva az átlag 3 százalékos banki kamatfelárat, az adósok stopos hiteleiket 5,02 százalékkal törlesztik.

Ha viszont nem lennének bebetonozva a kamatok, durván elszabadulna a törlesztő. A 3 hónapos BUBOR ugyanis jelenleg 16,22 százalék, ami a 2021. október végi szint nyolcszorosa. A jegybank számításai szerint egy olyan hitelnél, amiből még 5 millió forint tartozás és 10 év futamidő van hátra, a kamatstop védelme alatt az ügyfél 53 ezer forintot törleszt havonta. Az intézkedés nélkül viszont már a személyi hiteleknél is magasnak számító, több mint 19 százalékos kamattal kellene fizetni ezt a hitelt, a törlesztőrészlet pedig 100 ezer forint közelében járna havonta – derül ki a Bank360 számításaiból.

A kamatstop több mint 1500 milliárd forintnyi jelzáloghitelállományt és mintegy 350 ezer adóst érint. Orbán Viktor idei évértékelőjén azt hangoztatta: addig marad a kamatstop, amig a kamatok el nem kezdenek zsugorodni. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pedig egy múlt heti konferencián utalt a hosszabbításra. Az RTL-nek úgy fogalmazott, nem akarja megelőlegezni döntésüket, "de a kormánynak felelőssége az, hogy védje a családokat”. A kabinetnek persze semmibe nem kerül a kamatstop: az eddig 195 milliárd forintos cechet ugyanis a bankok állják.