Borsod;Miskolc;krimi;InterCity;

- Bánhidi Lilla: Sorsod Borsod (részlet a regényből)

Egy gyilkosságsorozat, amelyet az egész ország döbbent borzalommal figyel, lehetőséget ad Alexának – a sikeresnek tűnő self-made-womannek, aki vidékiként építette fel magát a fővárosi média könyörtelen világában –, hogy bizonyítsa rátermettségét oknyomozó riporterként. Beleássa magát az ügybe, és ahogy egyre többet tud meg a brutális kegyetlenséggel kivégzett, gyönyörű lányok történetéből – melynek szálai gombafonalként hálózzák be szülővárosa földjét –, egyre személyesebbé válik számára az ügy. A végzet pedig visszavezeti őt a kezdetekhez. Borsodba, elfeledettnek hitt szerelméhez és feldolgozottnak hitt traumáihoz. Ízelítő a Prae Kiadó gondozásában megjelenő krimiből. 

                                                                                     December 15., szombat
                                                                              Budapest, Keleti pályaudvar

A vonat ránt egyet, Alexa a karfába markol. Indulnak. Pár centire behúzza a függönyt, épp annyira, hogy biztosan kitakarja a nap betűző sugarait. Előveszi a telefonját, megnézi az e-mailjét. Nem jött új. Lassan, mélyet sóhajt. Abban bízott, a főnöke felhívja, még mielőtt elindulna Miskolcra, vagy legalább ír egy e-mailt, amiben jóváhagyja a szabadságkérelmet. De nem jelentkezett egész héten. Pedig Alexa, miután a HR-től megkapta az engedélyt a rendkívüli szabadságra, a hírigazgatónak még külön írt, részletesen mesélt a barátnőjével kitalált súlyos beteg, magatehetetlen miskolci rokonról, akiről hirtelen most egyedül ő gondoskodhat, elnézést kért a kellemetlenségért és azért, mert az ünnepek előtt cserben hagyja a kollégáit. Hányingere van. Ráfrissít az e-mailekre, semmi. Elmegy a térerő.
Egyedül ül egy négyes bokszban a huszonkettes kocsiban a kilencvennyolcas ülésen. Nem ez az övé. A jegye a tizenhetesre szól, de amellett, a tizenkilencesen már ült egy nő, mikor ő megérkezett. Hatvanasnak tippelte, mezőkövesdi vagy Miskolc környéki lehet, gondolta, biztos az unokára vigyázott, vagy a frissen Pestre költözött fiacskája hűtőjét pakolta tele otthonról hozott ételekkel. Ahogy Alexa benyitott a kocsiba, a nő rögtön kereste a tekintetét. Végig fogja dumálni az utat, unokás videókat mutogat, aztán jönnek a kérdések, magának van már gyereke, micsoda, még nincs férjnél, biztos elmúlt harminc, nem szabad halogatni, a végén egyedül marad, a szomszéd lyánya is ugyanígy járt, nálunk ilyenkor már rég férjhez illik menni, na nem. Ezt most nem akarom. Rámosolygott az idősödő nőre, és egyből a kocsi másik végébe ment. Bőröndjét beszorította a szemközti ülés és az asztal közé, hátha senkinek nem lesz kedve odaülni. Úgy, ahogy volt, kabátban hátradőlt.
Üres padok, villanypóznák követik egymást. A sínpárok a pályaudvar végén egymásba futnak. Jön Rákos, a graffitis házak, csupasz bokrok, hosszú betonkerítés. A Szinva InterCity elhagyja Budapestet, és utazósebességre vált. A kocsi ajtaja újra meg újra nyílik, a vonatot az utolsó pillanatban elkapók még keresik a helyüket.
– Csősztök! Jösztök haza?
Alexa fülét megütik az ismerős kifejezések. Pár centire felemelkedik az ülésből, szétnéz, a hang forrását keresi. Két sorral előtte egyetemista korú lányok köszöntik egymást. Elmosolyodik. Pár éve még ő is így köszönt. Cikizték is emiatt a budapesti kollégái. Most már legszívesebben másnál is kijavítaná. De csendben marad. Négy éve még őt is nagyon bántotta, ha kijavítják és levidékizik, nem értette, mi bajuk a pestieknek a jösztökkel vagy a csősztökkel. Akik annyit nem tudnak megjegyezni, méltatlankodott mindig magában, hogy Miskolcra nem le megyünk, hanem fel. A földrajz okán. Aztán később megadta magát. Évekbe telt, mire átszokott a fülének teljesen idegenül hangzó jöttökre, és a cső, csősztök, csőtök, csöttök helyett már ő is csak sziasztokkal köszön.
Kicsit több mint négy év telt el.
Mikor utoljára felszállt a Miskolc–Budapest InterCityre, megfogadta, hogy sosem jön vissza Miskolcra. Végigsírta az utat. Megalázottnak, összetörtnek érezte magát, a pokolba kívánta egész Borsodot. El akart menni, minél messzebbre kerülni a férfitól, akiben csalódott.
Most, hogy már higgadtan tud rágondolni, egyértelműen látja, a szakításig nagyon is boldog volt Miskolcon. A vágya, hogy egyszer, valaha köze legyen a nyomozói munkához, teljesülni látszott. Szociológia szakos egyetemistaként a rendőrségre mehetett gyakorlatra.
A peremre került emberekkel való rendőri munkát, a jogaik érvényesülését kellett volna megfigyelnie a Miskolci Rendőrkapitányságon. A nyomozók észrevették, hogy Alexát inkább az ő munkájuk érdekli, megengedték, hogy részt vegyen a kihallgatásokon, kivitték egy-két kevésbé rázós helyszínre, és néha a nyomozói munkára is tanították. Mélyen belül tudta, hogy sosem lehet rendőr, mert a lelkében nem tudja legyőzni az akadályt. Próbált szembeszállni vele, figyelmen kívül hagyni, de úgy érezte, ha foglalkozni próbál vele, csak még erősebb lesz. Így végül az anyjának adott igazat, aki azt tanácsolta Alexának, adja fel nyomozói álmait, mert félelemmel a lelkében sosem fog tudni másokon segíteni. De a rendőrségi gyakorlat hónapjai így is kitörölhetetlenül bevésődtek az emlékezetébe. A rendőrök között, úgy érezte, barátokat talált, és a gyakorlat végén szerelmet is. Az egyik nyomozóval. Sosem volt még olyan boldog, mint akkor. Nem tudja, hol romlott el.
Talán túl hirtelen jött minden, és túl tökéletes volt. De hát ez baromság, ezért még nem törvényszerű, hogy elromoljon.
Erős nyomást érez a gyomorszájánál. Átterjed a mellkasára is. Lassan, nehezen veszi a levegőt. Megint egy városban leszünk mindketten. Mi lesz, ha találkozunk? Nem akarok. Nem akarom látni. El kell kerülnöm. És ott van Attila is. A rendőrségen barátkoztak össze, közel álltak egymáshoz, de a szakítás után, ahogy az összes rend­őrrel és nyomozóval, Alexa vele is megszakított minden kapcsolatot. Pedig a férfi hetekig hívogatta, üzeneteket írt, de nem volt képes felvenni a telefont. Annyira fájt az az egész, senkivel sem bírtam volna beszélni a csapatból. De vele, a barátjával a legkevésbé, gondol vissza Alexa. Persze, hülye volt, szerelmet vallani egy frissen szakított nőnek, ráadásul a volt pasim kollégájaként. Veszett ügy. Eleve kudarcra volt ítélve. De enélkül se lett volna esélye, még magas sarkút se hordhatnék mellette. El kell kerülnöm őt is! Nem találkozhatok vele se!
Kellemetlen lenne ennyi idő után magyarázkodni. Legjobb, ha az egész rendőrséget elkerülöm, és abból dolgozom, amit én kiderítek. Nagyon kevés az idő. Van három rendes szabadnapom, ha a Kollár is engedélyezi a rendkívüli szabadságot, lesz még két hét. Tizenhét nap. Úristen, nagyon kevés! Gyorsan ki kell derítenem, mi történt az eltűnt lányokkal, vagy legalább eggyel. Ha erős a sztori, és van benne elég dráma meg sírás, akkor Kollár elé állhatok, bevallhatom, hogy csaltam, és hogy miért jöttem haza igazából. És akkor megcsinálhatom életem legizgalmasabb bűnügyi riportját. Ha nem erős, vagy nincs sztori, vagy csak lebukom, hogy hazudtam… akkor tuti ki fognak rúgni. Alexa érzi, nedves lesz a tenyere. Nagyot sóhajt, ingatja a fejét. Nem tudok már a kultúrában dolgozni. Nem megy. Igazi riporter akarok lenni, és ez az egyetlen esélyem rá. Becsukja a szemét.
Vízcseppek gurulnak végig az ablakon, mikor felébred, és kinéz, hol járnak. A vonat befordul a rendező pályaudvar felé, jön a nádasréti szemétlerakó dombja, végül, amit Alexa a legjobban szeretett mindig, mikor valahonnan hazafelé tartott Miskolcra, előbukkannak az Avas paneltömbjei. Most is nagyot dobban a szíve, mikor meglátja. Mit lehet szeretni a régi, szürke panelházakon? Ugyanolyan, mint máshol. De valamiért mégis más. Mint mindig, most is elérzékenyül. Rátör egy ismerős, gyomorremegős, várakozásokkal teli érzés. Vajon miért érzi úgy az ember, akkor is, ha már elment innen, az Avas láttán, hogy hazaért?
Alexa eszébe jut a tegnap este kitöltött kérdőív utolsó kérdése. Valami mégis van ebben a Sorsod Borsodban. Egy borsodi szív az borsodi szív. Tényleg máshogy dobog.

Kötetbemutató

Bánhidi Lilla regényét május 13-án, szombaton 20.30-kor mutatják be a Margó Irodalmi Fesztiválon a Margitszigeten, a Kristály Színtér Hajó színpadán. Az íróval Mészöly Ágnes beszélget.