sarló és kalapács volt a zászlókon, amikor születtem.
hittem a „komonizmusban”. nagymama lábánál
a sámlin ülve. szemében láttam magam
kék nyakkendőben az oroszlánoktól se féltem,
pedig dániel könyvét olvasta fel.
miután meghalt, a bibliában tartott rózsafüzérét koszorúba fontam.
a kikerics gyorsan elhervadt, a füzér fejemen elszakadt.
mint apa szívében az ér, magyarázta anya,
amikor hajnalban a kórházból hazaért.
bátyámmal egyre többet feketepétereztünk.
mindig nyert, én meg sírtam. a temetőben is
apa sírjánál, ahol megfogta a kezem.
kabátján a könnyek rácsorogtak a hópelyhekre.
nem hittünk a feltámadásban, az iskolában
sokat szidtak. tanár lettem
és szerelmes, dolgozni kezdtem,
fiam, gilisztákat gyűjtöttél horgászáshoz a kertben,
amikor elengedtem a kezed.
már rég, sárga talpam fűre nem lép,
az udvaron gyógypapucsban gazolok,
az utcán diák szemében már nem látszom,
de a konyhaasztal tele: ott a paradicsom,
barna kenyér, vaj, mint a szívem
összemorzsálja hétvégén az abroszt.
