Egy: a pártkáderek sorjában távoznak a szövetségek éléről. Kettő: a stadionépítés lényegében leállt.
Aligha hihető, hogy a korábbi ellenzéki javaslatok miatt, sokkal inkább azért, mert nyilvánvalóvá vált a szisztéma tarthatatlansága.
Az ellenzéki sportkoncepció szerint olyan területre nyomult be erőszakosan a politika, ahol semmi keresnivalója. Nem pusztán arról van szó, hogy egy fő állású politikusnak a sportelnöki elfoglaltságokra ideje sincs, hiszen amennyiben a sportágával foglalkozik, akkor a képviselői munkája szenved hátrányt, hanem arról, hogy megosztja sportágát. Eleve vegyes a megítélése a politikusokból lett szövetségi- vagy klubvezetőknek, hiszen egy sportolói, szurkolói közösségben sokféle világnézetű ember található, akiket nekik egységesen illene képviselniük.
Ráadásul több szövetség és klub esetében a sportággal közelebbi viszonyt nem ápoló politikus került az elnöki posztra, így az első év legfeljebb az ismerkedésre volt elég, miközben százmilliók, a kiemelt sportágak esetében milliárdokról kellett döntenie
úgy, hogy eközben legfeljebb az elnöki tagokat ismerte. Az pedig a józan ésszel is szembe ment, amikor a közpénzek elköltéséről, a sportszervezetek támogatásáról, vagy éppenséggel a rivális klubok nem támogatásáról (mondjuk az Újpest FC esetében) a politika döntött, majd ennek elköltéséről sokszor ugyanaz az ember készített sportvezetőként beszámolót, amit azután ugyanő hagyott jóvá.
Mégsem az abszurditás határát súroló történések miatt gondolták meg magukat a politikus sportvezetők, sokkal inkább azért, mert a sportban – a parlamenti egységes szavazásban kimerülő képviselői munkával szemben – valamivel gyorsabban kiderült, hogy kinek lehet megkérdőjelezni az alkalmasságát. Csak az utóbbi hónapokban négy sportszövetség éléről távozott fideszes elnök, ami inkább trendszerű változást sejtett, mintsem véletlenszerű folyamatokat. Sőt:
több esetben szó szerint kimenekítés történt, mert a sportszövetségi ténykedés olyannyira vállalhatatlan volt, ami már a politikai karrier folytatását is kockáztatta.
Akár a Fidesz tanulási folyamatát is jelezhetné, hogy több szövetségben korábbi válogatott ászt ültetett a politikusok után árván maradt elnöki székekbe, de ez nem ennyire egyértelmű. A négy szövetségből eleve csak egyben volt több elnökjelölt, az utódot rendre a távozó politikus jelölte ki, amit aztán a tagság szépen megszavazott. Nem volt vita, és a sportági anomáliákat megszüntetni kívánó programok ütköztetése is elmaradt.
A vízilabda-szövetség éléről távozott Vári Attilának még három év volt hátra mandátumából, amikor hipp-hopp lemondott: neki legalább vitathatatlan és kikezdhetetlen sportági kötődése volt, de nehezen hihető, hogy két olimpiai aranya miatt került anno képbe, hiszen ezen az elven csapattársai közül is akadhatott volna elnökjelölt. Alighanem politikai kapcsolatai tették őt alkalmassá a posztra, hiszen korábban a Fidesz Baranya-megyei arcainak egyikeként még a 2019-es helyhatósági választásokon is őt indította a párt, de nem ő, hanem az ellenzék jelöltje nyerte a pécsi polgármesteri posztot. Utódja Madaras Norbert, ugyancsak olimpiai bajnok pólós lett.
Kocsis Máté nem jelöltette magát újra, csendben igyekezett elhagyni a kézilabdás közeget, ami életidegen tér volt neki, igazán soha nem is ambicionálta. Ő vezette be, hogy már a szavazás előtt ki kell jelölni az utódot és konkrétan eldöntötte, ki lesz az elnök. A képet tovább árnyalta, hogy a korábbi válogatott ász, Ilyés Ferenc azzal kampányolt, hogy szeretné, ha elődje nem engedné el a sportágat, azaz továbbra is jönne pénz a kormányzattól.
Kocsis Máté megy, de maradA sakk nem tartozik valamiért a legkapósabb területek közé a pártban, ezért Szabó László nem a politikából, de első soros pártszimpatizánsként érkezett a posztra. Féltucatnyi állása nemigen engedte, hogy elmélyüljön a 64 mező világában, ez okozta végzetét, mert a Rapport Richárd, a legmagasabban jegyzett magyar sakkozó zászlóváltása és román színekben indulása megbocsáthatatlanul ráégett. A közgyűlés előtt visszalépett, nem jelöltette magát, utódja a sportágból érkezett Polyánszky Zoltán lett. A sakkozók abban is különböznek a többiektől, hogy itt volt választási lehetőség, mert a másik jelölt Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora volt.
Kosárlabdában a szolnoki fideszes polgármester, Szalay Ferenc edzői képesítéssel és komoly sportági múlttal 13 évig vezette az MKOSZ-t, de valamiért elfogyott körülötte a levegő, a párt nem támogatta indulását. Az utódlás itt is lefutott verseny volt, Báder Márton, korábbi válogatott, külföldön is bizonyított klasszis egyetlen jelöltként indult. A szövetség honlapjának adott interjújából ugyan csak egy mondatot ragadunk ki, de talán ez is mutatja, hogy a kézilabdás Ilyés Ferenc kollégához hasonlóan mennyire dolgozik benne az újítás iránti igény: „Természetesen szeretnék változásokat, de nem fogok ajtóstól rontani a házba.”
