A jó oldal megkülönböztethető a rossztól

A háborúkat nem angyalok és ördögök vívják. No de mégis. Sok háborúról elmondható, hogy van benne jó oldal.

Meggyőződésem, hogy 1848/1849-ben mi, magyarok voltunk a jó oldal, még akkor is, ha Abdrudbányánál magyar szabadcsapat szegte meg a törékeny fegyverszünetet, és a Délvidéken magyarok is gyilkoltak. Ámde a két császár, a Habsburg és az orosz csak önnön hatalmát és valamiféle képzelt „rendet” védelmezett. A szomszédnépek saját szabadságukért harcoltak, akár a reakcióval is szövetkezve, saját érdekeiket is rosszul szolgálva. A magyar az egyetlen nemzet, amelyik nemcsak a saját érdekeiért harcolt, de más nemzetekért is. És itt nem pusztán Petőfi Sándor nemes világszabadságáról beszélhetünk: az áprilisi törvényekről is, melyek a jobbágyfelszabadítást vagy a sajtószabadságot minden hazai nép és nemzet számára megteremtették. És volt egy nemes elit, akik komolyan hitték, hogy a magyarok hivatása Európa közepére elhozni a szabadságot.

Nagyon valószínű, hogy a legtöbb ember a második világháború vagy a vietnami háborúk esetében is tudja, kik álltak a jó oldalon. És persze szó sincs arról, hogy minden háborúban lennének jók és rosszak. Az első világháború mészárszékén ugyan ki volt a jó? Legfeljebb ha a kis Belgiumról mondható:, saját függetlenségét, puszta ország-létét védelmezte. De még Belgium is csak a vén kontinensen dicsérhető, Afrikában már könyörtelen törpe-imperialista, kegyetlen gyarmatosító. Ám ami a többieket illeti, nincs jó és rossz; kicsi és nagy imperialisták állnak egymással szemben.

Persze nem a Holdról jöttünk. Ha a nagy háború történetét olvassa, óhatatlanul „a mieinkkel” azonosul az ember: a Monarchiával, a közös hadsereggel, a magyar bakákkal és huszárokkal, Nagy Imre géppuskás katonával. De ettől még, kicsit távolságtartóbban, bizony elmondható, hogy Ausztria-Magyarország annyival volt mérsékeltebb a hadicélokban, mint a németek vagy franciák, amennyivel kisebb haderővel rendelkezett.

No de akkor – mi a helyzet Ukrajnában? A háborúkat nem angyalok és ördögök vívják. Láthattuk a tévéhíradóban: ukrán katonák is gyilkoltak meg orosz hadifoglyokat. No de mégis. Oroszország támadja szomszédját. Oroszok gyilkolnak, kínoznak, erőszakolnak meg, deportálnak ukrán állampolgárokat. Az orosz hatalom akart egy másik országban bábkormányt állítani a törvényes helyébe. Majd villámháborús veresége után, Oroszország akar ukrán területeket bekebelezni. Aki nem érzelmi alapú Amerika-gyűlölettel nézi a világot, és nem fideszesedett el teljesen, az tudja: ebben a háborúban van jó oldal, és az bizony az ukránoké.

A politikát értékek és érdekek mozgatják. legyünk őszinték, mindannyian hajlunk olyan elfogultságra, hogy „nekünk” persze a legnemesebb értékeink vannak, „nekik” csak mocskos, önző érdekeik. Ukrajnában nemcsak orosz és magyar, de lengyel és román kisebbségek is élnek – többen is vannak valamivel, mint a kárpátaljai magyarok. Mégis, Lengyelország és Románia képes a fontos és a kevésbé fontos megkülönböztetésére. Képes értékeket (mint demokrácia, függetlenség) és érdekeket (mint a közös EU és NATO védőernyője) összehangolni és képviselni.

A magyar külpolitika nem képvisel értékeket. Ezt magától a miniszterelnöktől tudjuk, aki kamerák előtt mondta ki, az elvi külpolitika a nagyhatalmak blöffje, egy kis ország csak az érdekeit védelmezi. De vajon ez az értékeket nem ismerő külpolitika legalább az érdekeinket jól védi? Nem kell-e kettéválasztani egy szűk hatalmi klikk és az ország, a nemzet érdekeit? Mert ugyan miféle magyar érdek volna minden demokráciával perben-haragban lenni, létéért küzdő szomszédunkat elárulni, az Unióban és a NATO-ban árulónak lenni?

—

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.