– Úgy tűnik, Richárd, maga rendes ember, megérdemli az esélyt – mondta Géczi Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság személyzetise, s felnézett az előtte heverő papírokból. Vele szemben egy kigyúrt, mokány, fiatal cigány fiú izzadt a Teve utca rendőrpalota egyik levegőtlen irodájában, s amikor a pecsét apró puffanással célba ért, úgy érezte magát, mint a könnyűbúvár, aki végre a felszínre ér a hatalmas igazgyöngy-zsákmánnyal.
– Ha Sanyi bácsi akkor éppen rosszkedvűen ébred, s nem így dönt, ma vélhetően egy gyárban dolgoznék több műszakban, meló végén bedöntenék néhány sört, esetleg valami töményet, aztán otthon bámulnám a tévét, veszekednék az asszonnyal, a gyerekekkel – emlékszik vissza a bő húsz évvel ezelőtti pillanatra Kovács Richárd rendőr főhadnagy. A közelmúltban vehette át a Roma Sajtóközpont 2015-ben alapított Aranypánt-díját, amellyel évente egy, a hétköznapok során példaértékűen helytálló roma származású embert tüntetnek ki. Az idén a dombóvári kapitányság fővizsgálójára szavaztak a legtöbben.
Szögletes U-alakban törik meg a nagybajomi végeken a Rózsa utca, közel a hajdan szebb napokat látott, régóta pusztuló fürdőhöz és a temetőhöz, egyik ága zsákutca, melynek kis vályogházában töltötte élete első, iskolás korig tartó részét Kovács Richárd.
– Kéthelyiséges tömésház volt, ahol hat- vagy hétéves koromig laktam az anyai nagymamámnál, 2010-ben összedőlt, elmosta az eső, ma már a nyoma sem látszik – meséli a 40 éves rendőr főhadnagy. – Nem klasszikus cigánysor volt, vegyesen éltek ott a családok. Korábban a nagymamáék afféle búcsús-mutatványos emberek voltak, körhintások, sátrasok, sokáig ment a szekér, aztán szép lassan tönkrementek. Főként, mert a papa ivott, s nem becsülte a családot.
Apja, aki – ahogyan emlegeti – magyar volt, szintén jómódú, a gazdálkodó szülői háttér jó indulást jelentett neki, s ügyesen is üzletelt, csak a vérével nem bírt, többször is börtönbe került garázdaság miatt. Richárd anyjával is afféle se veled, se nélküled kapcsolatban voltak, hol együtt-, hol külön éltek, a kisfiú így a nagymamára maradt, s csak valamikor iskolás korában vették magukhoz a szülők, akik amúgy néhány utcányira laktak. A klasszikus mintacsalád, melyet ma fontosnak tart, csak álom maradt, emiatt az iskolában is közepes eredménnyel végzett. Így viszont esélye sem volt, hogy bejusson álmai középiskolájába, a kaposvári közgazdaságiba, maradt az élelmiszeripari, az akkor újdonságnak számító környezetvédelmi szakirány. De legalább Kaposváron tanulhatott, ahová mindennap ingázott, s rácsodálkozott a számára nagyvárosra, az iskolában találkozott a jól öltözött, menő fiúkkal, akik nemcsak márkás cuccokban feszítettek, de adtak magukra, sportoltak, s persze fürtökben lógtak rajtuk a lányok.
– Ekkor tudatosult bennem, hogy hozzájuk képest kevés vagyok, s kell valami, hogy én is ki tudjak tűnni
– magyarázza a főhadnagy. – Egyszer hazafelé észrevettem, hogy az egyik bajomi házban ég a villany, odabent pedig súlyokat emelgetnek a srácok és férfiak. Bekéredzkedtem, s bár csak egy dohos terem volt, hamar rájöttem, ez az én világom. Teljesen megfogott a testépítés, minden érdekelt ezzel kapcsolatban, így 2000-ben elmentem a kaposvári Miss és Mr. Zsaru versenyre. Láttam az akkori sztárokat, többek között Berkes Lacit, és eldöntöttem, egyszer ezt meg fogom nyerni. Persze azt is tudtam azonnal, ehhez rendőrnek kell állnom.
A két elhatározásból a body building ment könnyebben, a kaposvári rendőrök edzője, Pál József kiszúrta egy versenyen, hívta magukhoz a Zsaru Gymbe, s csakhamar le is igazolta a tehetséges fiút. Innentől együtt edzhetett korábbi bálványaival, akik bíztatták, próbálja beváltani második fogadalmát is, s jelentkezzen rendőrnek.
- Háromszor utasítottak el a megyei kapitányságon, mindannyiszor apám büntetett előéletére hivatkozva, noha igazából semmi közünk nem volt akkor már egymáshoz – sóhajtja. – Azt is nyilvánvalóvá tették, fölösleges tovább próbálkoznom, hisz a jogszabályok adottak voltak, a leplezetlen személyi és családi körülmények sarkalatos feltételek a rendvédelmi munkában. Akkoriban egy fröccsöntő üzemben dolgoztam, rendre hányingerem volt a forró műanyag szagától, s tudtam, nem bírom már tovább, így utolsó utáni lehetőségként fellebbeztem az ORFK-hoz, ahol személyes meghallgatást kértem. Így kerültem Géczy Sanyi bácsi irodájába…
Adyligetre több fordulós felvételi után iskolázták be, 2006-ban avatták őrmesterré, s még abban az évben, tanulóként megnyerte élete első Mr. Zsaru címét. Bár a sport nagyobb lehetőségekkel kecsegtetett a fővárosban, vissza akart menni Kaposvárra, megmutatni a régi haveroknak, hová, meddig jutott. Gépkocsizó járőrként kezdett szolgálni a közlekedésieknél. És persze továbbra is megszállottan edzett, ami két újabb Mr. Zsaru-győzelemben – és ezzel az Örökös Mr. Zsaru címben – jelentkezett.
– A járőri munka mellett nagyon megterhelőek voltak az edzések, ráadásul oda kellett figyelnem az étkezésre is – magyarázza. – A Mr. Zsaru címek után a rendőrolimpia lett a célom, mindenképpen meg akartam nyerni, a verseny előtti fél évben csak rizst, csirkemellet és tojásfehérjét ettem, 2010-ben New Yorkban második lettem, négy évre rá Washigtonban viszont a kategóriámban testépítésben és fekvenyomásban sem akadt jobb nálam.
Pedig akkor már a munka mellett az egyetemen is bizonyítania kellett, ugyanis felvételizett a rendőrtisztire, ahol levelezőn 2016-ban diplomázott.
– A régi érettségi pontjaimmal labdába sem rúghattam volna, így újra neki kellett veselkednem
– sóhajt fel ismét. Első nem is lett meg a megfelelő pontszám, így harmadszor is nekifeküdtem az érettséginek. Az egyetemen aztán már könnyebben ment a tanulás, hiszen volt szakmai gyakorlatom, így még arra is volt motivációm, hogy az egyik tanárom unszolására benevezzek a tudományos diákkörbe, ahol Az etnikai profilalkotás a rendőri intézkedések során című kutatásommal különdíjat nyertem.
Ám hiába az egyetemi papír, a kaposvári rendőrkapitányságon nem léptették elő tisztnek – a levelezősöknek már eleve van rangjuk és beosztásuk, így nem kötelező –, majd miután erre az évek során sem látszott esély, áthelyeztette magát Tolna megyébe, a dombóvári kapitányságra.
– Három éve január elsején kezdtem a szolgálatot az új helyemen, akkor már elsőéves voltam a jogi egyetemen, s még abban az évben elkezdetem a romológiát is – jelzi, hogy igencsak kedvet kapott a tanuláshoz. – Utóbbin most, a nyáron államvizsgázom, a jogon még van egy évem, és szeretném elkezdeni az ELTE-n a kriminológiát is.
Dombóváron értékelték szorgalmát, tudását, előbb hadnaggyá, majd rapid időn belül főhadnaggyá léptették elő, s ma fővizsgálóként dolgozik. S gondolkodik a jövőjén, szívesen tanítana például a közszolgálati egyetemen, mert úgy megmaradhatna rendőrnek, vagy valamilyen felzárkóztató programban hasznosítaná a tudását. Addig naponta ingázik Kaposvár és a tolnai kisváros között, munka után birkózó edzésre hordja a fiát, aki „olyan akaratos, mint én, és tehetséges is, olimpiai bajnok akar lenni”, tanul, viszont a súlyzóknak már búcsút intett.
– Washington után elég volt, s a mai terhelés mellett nem is tudnám normálisan csinálni – ismeri el. – Főleg az étkezés részét, nagyjából egy életre megutáltam a csirkemellet, most van helyette chips, sőt, pacal is. De a testépítés mégis része maradt az életemnek, hiszen ennek köszönhetem, hogy megismertem a legjobb barátomat: gyerekként kint lógott a képe a falamon, néhány éve pedig rátaláltam a Facebookon, kint él az Egyesült Államokban, ráírtam, válaszolt, beszélgetni kezdtünk, ma pedig már naponta beszélünk Viberen, sőt, voltam is kint nála Miamiban. A sport, a rendőrolimpiák másik hozadéka a rengeteg felkérés: sok meghívást kaptam hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó iskoláktól, mélyszegénységben élőknek szervezett nyári táboroktól. A saját példámon akarom nekik megmutatni, hogy igenis ki lehet tűnni, ha valaki tényleg akarja. Nekem is sikerült, pedig elég sok H-betűt oda lehetett írni a nevem mögé, mint hátrányos helyzetű, hiszen gyerekként nem volt meg az általam ma megfelelőnek vélt, szülői kapcsolattal átitatott, normális családi hátterem. Bár, ha jobban belegondolok, apámnak tulajdonképpen megköszönhetném, hogy gyerekkoromban annyi leküzdendő akadályt állított elém, hiszen megtanultam, hogy kellő akarattal minden legyőzhető…
