Hans Peter Doskozil nyert, de még nem győzött – így foglalható össze az osztrák szociáldemokrata párt tagságának kéthetes szavazása, amelynek eredményét hétfő délután hoztak nyilvánosságra. Az SPÖ 148 ezer tagjának 72 százaléka szavazott arról, hogy ki legyen a négy és fél éve ellenzékben lévő párt első embere. A véleménynyilvánítást a 2018 óta pártelnök Pamela Rendi-Wagner kezdeményezte, aki tiszta vizet akart önteni a pohárba. Maradjon-e ő az élen, s vezesse a jó ideje kudarcos mozgalmat a jövő évi nemzetgyűlési választásokon? Vagy adja át a stafétabotot a burgenlandi pártvezérnek, egyszersmind a tartomány miniszterelnökének, Doskozilnak, aki megválasztása óta szüntelenül bírálja az SPÖ első női elnökét, és alkalmatlansággal vádolja őt?
Az eredetileg párbajnak nevezett megméretésbe, amelynek Rendi-Wagner elképzelése szerint egy rendkívüli pártkongresszuson kell megtörténnie, váratlanul bekapcsolódott a jobboldal szemében az ausztriai „migránsözön” szimbólumának tekintett Traiskirchen (itt található az országos felvevőtábor) polgármestere, Andreas Babler, s vált háromszereplőssé a küzdelem. Doskozil pedig indítványozta, hogy a június 3-ra Linzbe tervezett kongresszus előtt a párttagság is szavazzon. (Amikor kinyíltak a szabad elnökjelölés kapui, átmenetileg 73 személy jelentkezett kipróbálni magát, közte egy magára zsiráfként hivatkozó személy is, de végül a három komoly politikus maradt talpon.)
A legtöbb szavazatot, 33,7 százalékot „Dosko” kapta, a második helyen Babler végzett 31,5 százalékkal, tőle alig leszakadva pedig Pamela Rendi-Wagner lett a harmadik 31,4 százalékkal.
Ő a voksolás előtt jelezte, ha nem az első helyen végez, akkor nemcsak lemond, hanem a politikát is elhagyja, s visszatér orvosi hivatásához. Tegnap be is jelentette, hogy távozik.
Rendi-Wagnert még 2018-ban a párt akkori elnöke, Christian Kern ajánlotta utódjának, amikor úgy döntött, hogy ellenzékben nem vállalja az SPÖ irányítását. A „szép Pam”-nek nevezett virológustól, aki csak a jelölésekor lépett be a nagy múltú pártba, kezdettől fogva idegenkedett a pártbázis. Nem szerette visszafogottságát, az egyszerű emberekétől eltérő elegáns öltözködését, az elithez húzását. De ezen túlmenően is sokallták „bajait”, főleg a kezdetben érezhető képtelenségét a tömegek megszólítására, stratégiai cikcakkjait, bizonytalanságát. Visszatetszést keltett, hogy túl gyakran bújt rutinos, tekintélyes „elvtársak” háta mögé, a kampány alatt pedig úgy tett, mintha csak folytatódnának a munkás hétköznapok. Nem sült el jól, hogy a kampány során régi szocdem kancellárok, volt államelnök állt ki Rendi-Wagner mellett, de az sem, hogy rendíthetetlen atyai támogatója a bécsi polgármester, Michael Ludwig volt. Ő nyíltan szembeszállt a burgenlandival, a pártelnök bukása nem tesz jót neki sem.
Doskozil az eredmények hírére már győztesnek kiáltotta ki magát, ám Babler, aki mint mondta, a nulláról indulva, pénz és paripa nélkül ért el sikert, úgy döntött, hogy nem éri be a második hellyel, hanem a jövő szombati, Linzben tartandó kongresszuson megmérkőzik a burgenlandi politikussal. Elvégre kettejük pozícióját csak 2000 szavazat különbözteti meg, arról nem is szólva, hogy a Doskóra adott szavazatok egyharmada, mintegy tízezer voks saját tartományából érkezett, országos elfogadottságáról tehát nehéz beszélni. Doskozilt többen, főleg a bécsi szavazók árulónak tartják, aki módszeresen megbontotta a nehéz helyzetű SPÖ egységét, s volt tartományi rendőrparancsnokként és országos védelmi miniszterként erőteljesen szembeszáll a főleg a keleti határ felől beáramló menekülttömeggel. „Nincs szükségünk még egy populista pártra” – hangoztatja belső ellenzéke, amelynek az sem tetszik, hogy vajon miből ígér 2000 eurós havi bruttó minimálbért Burgenland állami alkalmazottainak, azonkívül sokallják egyéb eltúlzott szociális juttatásait.
Bablerben viszont sokan a tisztaságot látják, baloldalisága, a szegények melletti kiállása, rendszeres adakozása, tizenéves korától tartó hűsége a szociáldemokráciához általános szimpátiát kelt. Nem véletlenül jelentette ki, hogy a tagsági voksolásnak nem volt kötelező érvénye, az elnöki legitimációt Linz hozza majd el. A folytatás nincs Dosko ínyére; várható, hogy a Pamela-hívek és azok, akik a szavazástól távol maradtak, Bablert igyekeznek célba juttatni. Nem lehet kizárni, hogy a hatalomra vágyó Doskozil nem fogadja el az esetleges vereséget, és a párt több darabra szakad.
Kérdés az is, hogy az országos politikában tapasztalatlan Babler vissza tudja-e vinni elnökként a szociáldemokráciát – ahogy a párt nevezi magát – a hatalomba. A megújulás vágya viszont erős, s mint az országosan jelentéktelen, de a tartományokban fel-felbukkanó kommunisták sikere jelzi, megnőtt az igény a baloldaliság iránt.