Ez lesz a jövő: az idén július 1-jétől a települési önkormányzatok helyett az irányító vármegyei intézmények lesznek a területi védőnők munkáltatói, az iskolavédőnők pedig 2024. január 1-jével tagozódnak be a megyei kórházak alá. A cél tehát a védőnői tevékenység centralizálása, az intézkedés következménye pedig, hogy az 5063 területi, iskolai és kórházi védőnő tevékenysége ellehetetlenül, miközben sérül a védőnői hivatás rend autonómiája. A program fő szervezője az Országos Kórházi Főigazgatóság Népegészségügyért és prevencióért felelős főigazgató-helyettese. Aki valamikor védőnő volt, de most Fidesz módon újragondolva, már csak a politikában az.
Szakminisztérium nincs, ezért a tervek szerint a módosítás kettébontja a védőnők hatósági felügyeletére és szakmai irányítására vonatkozó szabályokat. Előbbi a Nemzeti Népegészségügyi Központ, utóbbi az Országos Kórházi Főigazgatóság feladata lesz. Az átalakulásról dr. Takács Péter azt állította az Indexnek nyilatkozva: „Egy járási egészségközpontban már ott van a szakellátás alsó szintje. Ide tesszük most a védőnőket.”
Még hogy alsó szint! Az államtitkárságon és az OKFŐ-nél látványosan fogalmuk sincs, mit jelent a védőnőség, hogy a szakma képviselői milyen területen dolgoznak. Nem ismerik, amit a világ a népegészségügy területén bibliának tart, az Alma-Ata-i konferencián 1978-ben született dokumentumot. Ahol dr. Takács elméletével és szándékával ellentétben a résztvevők világosan kimondták, hogy olyan közel kell vinni az egészségügyi ellátást az emberekhez, családokhoz és közösségekhez, amilyen közel csak lehet.
Ezért a védőnői tevékenység az alapellátással együtt nem a legalsó, hanem a legelső találkozási szintje a biztonságos népegészségügyi ellátásnak.
A már megjelent törvényekből láttuk, hogy az egészségügy vezetésében komoly gondok vannak az olyan fogalmak használatával, mint a gondoskodás, gondozás, ápolás vagy szakápolás. A szakmai irányítás az OKFŐ-ben fenékig átpolitizált: ott a védőnők vezetői mindent elfelejtettek, amit valaha tanultak. Asszisztálnak ahhoz, hogy egy történelmi hagyományokkal rendelkező, nagy múltú, sőt hungarikumként emlegetett hivatás képviselőit elvonják az anyáktól, az újszülöttektől és gyermekkorúaktól, a családoktól, az iskoláktól, számos jó gazdaként viselkedő önkormányzattól.
Elfuserált gondolat, hogy a védőnők tevékenysége a szakellátásba kapcsolódjon. Az ő feladatuk elsősorban az egészséges születés és a gyerekek fejlődésének biztosítása, az anyák támogatása, az egészség megtartása. A szervilis hangadók nyilatkozataikban negligálják a Magyar Szakdolgozói Kamara (MESZK) hatályos etikai Kódexét, valamint a védőnők saját etikai kódexének előírásait. Mert a védőnő nem Pintér belügyminiszter fegyverhordózója, hanem csecsemők, családok, önkormányzati közösségek felelős gazdája.
Semmi közük a szakellátáshoz és a kórházigazgatóhoz, aki ezentúl a munkáltatójuk lesz! Vajon a mentorvédőnők mit keresnek a kórházban? A jövőben 60 kilométerről pásztázzák majd távcsővel a pelenka dermatitiszt egy újszülött baba bőrén? Hiszen székhelyük és irodájuk a vármegye kórházába lesz delegálva. Már hirdetésben keresnek „koordinátori munkatársat a vármegyei mentor védőnő mellé. Aki adminisztratív támogatást nyújt a mentor védőnő munkához”. Sofőr és inas nem kellene?
Az új felállás szerint a mentorok mobiltelefonon irányíthatják majd a fiatal, gyakorlatlan védőnőt a megye egyik részéből a másikba. Bárki, aki azt támogatja, hogy a védőnők a betegellátáshoz csapódjanak, a kórházi főigazgatók irányítása alá kerüljenek, vagy az „alsó szintté”, degradálódjanak, azt támogatja, hogy a mentorok trónja a klinikai betegellátás központja legyen. Aki ezt akarja, az árulója, sírásója lesz a védőnői hívatásnak.
Eközben mélyen hallgatnak azok, akiknek a hivatás érték- és érdekvédelme lenne a dolguk. A Szakdolgozói Kamara etikátlan gyakorlatot képvisel. A MESZK védőnői szakmai tagozatának elnöke, a szakmai érdekvédelmi funkcióért felelős személy egyben magas poszton az OKFŐ-ben, a döntéshozásban játszik szerepet. Ez etikai szempontból elfogadhatatlan. Ezt az állapotot az összeférhetetlenségről hozott saját, 2022-es állásfoglalásának szellemisége okán a MESZK-nek meg kell szüntetnie.
Látható: a szakmai érdekvédelmet egyáltalán nem zavarja, hogy a védőnőknek egzisztenciális változásokat okozna az átalakulás. Noha nincsenek rá felkészülve, ám választási lehetőségük sincs, és a pótlékok kiesése az életfenntartásukat veszélyezteti. A védőnők tehát készülődnek: ki külföldre megy, ki dühöng. A nyugdíjkorúak elhúznak nyugdíjba, mások meg a felmondást fontolgatják. A vegyes körzetekben, ahol együtt viszi a védőnő a területi és iskolai ellátást, csak a testük, lelkük egyik fele maradhat: az is csak az év végéig, az iskolában. Az anyák tanácsok nélkül, a babák figyelő, értő, okos szem nélkül maradnak.
Az csak szépségflastrom, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény lehetővé teszi a munkáltató számára a kirendelést „egészségügyi közfeladat ellátása érdekében”. Ez a pendlizés éppen hogy szétzilálja a család és a védőnő közötti bizalmat, és súlyosan sérti a gyermek azon jogát, hogy egy kézben legyen a fejlődése.
Dr. Takács csapata most a nyugállományú rendőr vezérezredesnek jelenti: a parancs végrehajtva! Csakhogy eközben jó néhány család és gyerek kerül veszélybe, hiszen a vármegye tornyából a távcsővel nem látni semmit a területen. Azt sem tudjuk, miért kell egy jobb sorsra méltó hivatást szétverni, mint ahogy azt sem, miért engedte el a Magyar Szakdolgozói Kamara a védőnői hivatás értékeinek védelmét. Hol szállt el egyes védőnők hite? A gyermekorvosok miért nem támogatják a kollégáikat? Azt látjuk, csak a védőnői jelzőrendszer működik, a riasztásra az önkormányzatok reagáltak. Az anyák és a szakmai kamarák mikor fognak?
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.