- Péntek Gábor: Egyebek

Ez az utolsó – mondta Szűcs, és kattintott az egérrel.
– Mi ez? – kérdezte a könyvelő a monitort figyelve. Korogni kezdett a gyomra.
– Tudod, a koszorú.
– Ja, hát ez nem idevaló – mondta a könyvelő.
– Akkor hová való? Mondd meg, és odatesszük.
– Ez nem erre lett kitalálva.
– Valahová csak be kell tenni – folytatta Szűcs. Hat éve dolgozott értékesítőként a cégnél, és tudta, hogy Binder a program minden elemét, kiskapuját ismeri. Szabálykövető, de a kereteken belül rugalmas, és végül mindennek meg fogja találni a helyét a rendszerben. Szűcsnek négy, nem szokványos költséget sikerült begyűjtenie három hét alatt, és ez volt az utolsó.
– Mekkora az összeg? – érdeklődött a könyvelő.
– Huszonötezer.
– Aha.
– Te ismered a legjobban az új rendszert – bátorította az értékesítő.
– Igen, ezért mondom, hogy ennek itt nincs helye. Ez a program az üzleti utazásaidra és azok során felmerülő költségeidre van fejlesztve.
– És a temetés az nem ilyen.
– Hát, nem.
Szűcs nem hagyta.
– Figyelj, az elmúlt években többször előfordult, hogy meghalt egy klinikavezető vagy híres szakember, egy jó vevőnk, akivel évek óta kitűnő kapcsolatot ápoltunk. Csak viszünk céges koszorút a temetésére, nem?
– De igen – bólogatott Binder. – Természetesen. Ez a minimum.
Binder, aki egy kis zsákfaluban nőtt fel testvér nélkül, úgy emlékezett a szüleire, hogy azok folyamatosan veszekedtek. Az apja azt hajtogatta, hogy az anyja viszi majd a sírba. Az anyja hasnyálmirigyrákját Bindernek mondta meg először Hankó, aki a gimnáziumi osztálytársa volt, és most a kórházban dolgozott. Attól kezdve Binder minden vagy minden második hétvégén hazajárt, ahogy tudott. Néhány hónap alatt látta elfogyni az anyját, tavaly januárban temették. Az apja ezután még többet ivott. Két hónappal később talált rá a szomszéd, kihűlve feküdt az árokban. Binder előző nap még felhívta, hogy hazamegy hétvégére. Az öreg azt motyogta, várja. Binder tudta, hogy nem tartja számon a születésnapját, ez az anyja dolga volt. Lepihenhetett a Pista bácsi hazafelé menet a presszóból, mondta a szomszéd, biztosan nem esett bele, békésen feküdt a hátán, még mosolygott is, ha lehet ilyet mondani. Néhány napra rá eltemették, arrafelé gyorsan megy az ilyesmi. A születésnapi tortáját odaadta a szomszédnak. Hamar elfogy három gyerek közt.
– Figyelj – mondta az értékesítő. – Tudom, hogy elsőre kicsit furcsa, de néhány éve, akkor még a régi szoftverünk volt, talán te még itt sem voltál, mindegy, emlékszem, hogy végül az entertainmentbe kellett tennem.
– Szórakozás? – lepődött meg a könyvelő.
– Igen. És tudod, mi volt a csúcs?
– Mi?
– Az, hogy vendégként be kellett írnom valakit.
– Ne – rázta a fejét Binder, az e betűt hosszan megnyomva.
– De, be kellett írnom. A halottat. Nem volt más lehetőség.
– Morbid – ráncolta homlokát a könyvelő.
Binder egyedül élt, idén lett harminchárom. Nem járt bulizni a többiekkel, a kollégái annyit tudtak róla, hogy van egy macskája. Meg azt, hogy segítőkész, jó szakember, és hogy finom humora van.
– Legalább vittél neki virágot – hunyorgott Szűcsre.
– Ja, szép kerek koszorúban. Na akkor, most hova is rakjuk? – türelmetlenkedett az értékesítő. Szerette volna lezárni az ügyet.
– Nézd, se nem autóval összefüggő költség, se nem parkolás, de nem is szállás – olvasta a legördülő lehetőségeket Binder.
– Hát, bizonyos értelemben…
– Mindenesetre nem a te szállásod.
– Szerencsére nem. De nem is étkezés, se nem tréning vagy irodai kiadás. Még csak nem is találkozó vagy értekezlet – böngészte a monitort Szűcs.
– Hát, bizonyos értelemben találkozó – mondta a könyvelő.
– De nem olyan.
– Hát nem.
A pénzügyesnek megélénkült a hangja.
– Figyelj, még itt lesz a legjobb helye: egyéb utazás.
– Ide tehetem?
– Szerintem igen. De kérj jóváhagyást a főnöködtől, hogy berakhatod-e az elszámolásodba.
– Már megvan – mondta Szűcs.
– A jóváhagyást nyomtasd ki, és tedd be a számlák mellé a borítékba.
– Rendben. Nem lehet valamit erre majd kitalálni? – kérdezte Szűcs.
– Milyen sűrűn akarsz halottakhoz utazgatni?
– Ha rajtam múlik, soha.
– Hát ez az – mondta Binder. – Talán a beszerzési rendszerben lehetne föladni egy előzetes jóváhagyásra elküldött kérvényt, de akkor meg átutalással kellene fizetni.
– A virágboltban nem lehet. Na, akkor végül hova tegyem? − kérdezte az értékesítő.
– Egyéb utazás főcím, és alatta megint azt válaszd ki, hogy egyéb.
A nevét meg írd majd be a megjegyzés rovatba – összegzett a könyvelő.
– Kösz.
– Nincs mit.
– Ebéd? – kérdezte Szűcs.
– Oké, délben a liftnél – válaszolt a pénzügyes. Szeretett Szűccsel ebédelni, és már éhes volt.
Az értékesítő hátradőlt. Bindert figyelte, ahogy szürke pulóverében távolodik. Végre, ezzel is megvagyok, gondolta, rendes srác ez a Binder, veszek neki valamit. Valami nem túl nagyot, de mégis, csak figyelmesség. Vajon mit iszik? Megkérdezem ebédkor. De az se baj, ha elfelejtem, majd kitalálok valamit a macskájának. A monitor jobb alsó sarkában tizenegy-negyvenkilencet mutatott az óra. Le is zárom a délelőttöt, gondolta elégedetten, és az egérhez nyúlt. Ekkor hirtelen megjelent a képernyőn a figyelmeztetés: havi jelenléti ív leadása. Na, még ez is. Persze, hónap vége van, mindegy, ez csak három perc. Kinyitotta a munkaidő-nyilvántartási programot. A temetés napját először átugrotta, de amikor kész lett a többivel, visszatért. Szeme átsiklott a szabadság és iroda rubrikákon. A betegség miatti távollét kategória is hazugság lett volna, hiszen makkegészségesen ácsorgott a gyászolókkal együtt a koporsó mellett a délutáni napsütésben. A temető örökzöldjeiben rigók meg más énekesmadarak csicseregtek, soknak csak a hangja hallatszott. A hozzátartozók zokogtak, és emlékszik, hogy ő csak a feketerigót tudta megkülönböztetni a vadgalambtól, és ezt sajnálta. Azon gondolkozott, hogy vajon miért nem tölt több időt a szabadban. Kirándulhatnának a feleségével meg a gyerekekkel, elég nagyok már hozzá. Tovább keresgélt a monitoron. Üzleti utazás/tréninget akkor szabad beírni, ha külső helyszínen ő tart képzést, vagy neki szerveznek ilyet, esetleg konferencián vesz részt. Elmehetnének a Pilisbe vagy a Dunakanyarba, azt biztos élveznék a srácok is. Azon morfondírozott, hogy – kizárólag az adminisztráció kedvéért – otthonról dolgozzon-e a temetés helyett azon a napon. Végül bejelölte: látogatás területen. De ekkor hirtelen új felület nyílt meg, ahol ki kellett választania a felkeresett partnert. Most beírhatná az elhunyt fiát mint legközelebbi hozzátartozót, aki jelen is volt az eseményen, de az ifjú sebész mint aktív vevő már nem szerepelt a rendszerben. Elhagyta apja klinikáját, évek óta ingatlanozik. Gyógyszert nem fog felírni vagy rendelni, látogatni nem kell, törölték. Új vevőként felvenni meg rizikós. A legkézenfekvőbb megoldás mellett döntött: beírta a professzort mint meglátogatott vevőt. Szerencsére a megboldogult még zavartalanul virult a cég rendszerében. Szűcs nézte az orvos fotóját, több mint tíz éve készülhetett. A prof kedvesen mosolygott vékony bajuszával, sosem láttam ilyennek, gondolta Szűcs. Eszébe jutottak az előszobáztatások, az öreg gúnyosan odavetett mondatai, hogy minden gyógyszercég belőle él, meg ilyenek. A szakértői díjakra azért nem panaszkodott. Ki kellene venni az élő vevők listájából, gondolta Szűcs, de ezt rögtön el is vetette. Akkor nem lehetne az elszámolást végigfuttatni. Majd jóváhagyás után törlöm, csak ne felejtsem el. Megvonta vállát, és visszamosolygott az öregre. Még a látogatás célját kellett meghatároznia, enélkül nem lehetett elmenteni az eddig bevitt adatokat sem. Az ismeretszerzés nem jó, tudtam mindent, ezért is mentem le, gondolta Szűcs, aznap nem adtam el semmit, főleg nem a professzornak, így az értékesítés címke sem védhető. Egyébként meg tudta, hogy ha ezt választaná, akkor még egy terméket is be kellene írnia. Így végül maradt a látogatás célja itt is: egyéb. Rányomott az elküld gombra, és nyomtatott. Aztán a teendők listájára beírta: Madarak, madárhangok internetről, kirándulás. A privát, fontos és nem sürgős kategóriába sorolta. Lezárta a gépet, kivette a nyomtatóból a papírt, és berakta a fejléces borítékba. Sietnie kell. Binder már várja a liftnél.