- Gábor György: A világot megrengető felemelt ujj esete

Az egyik: a Parlament előtti diáktüntetésen Hadházy Ákos fia középső ujját fölemelve – csak semmi finomkodás – méretes lófaszt, avagy a „kapjátok be” aktivitására felszólító javaslatot metakommunikált őfelsége privát televíziójának, az üzenet közvetítésével egyenest a párthűségét rendre kinyilvánító lojális pártállami mikrofonállványt tisztelve meg.

A másik: a Fidesz 5. számú, szitkozódó, Tourette-szindrómás (tikknek nevezett idegrendszeri betegség, amelynek egyik tünete trágárságok visszatarthatatlan és ismétlődő kimondása) beszélő feje, vagyis a Párt naponta jelentkező, a legmélyebb tudattalanból előtörő és tudatossá váló legvalóságosabb Énje a tüntető diákokat, tanárokat és szülőket a hozzá illő kognitív képességgel és – gondolkodás és beszéd elválaszthatatlanságából fakadóan – az ennek megfelelő erősen redukált szókészlettel „hülye kis pöcsöknek” és „nyomorult gennyládáknak” nyilvánította.

Az első esetet, ezt a Kárpát-medencei civilizációt alapjaiban megrengető és pillangóeffektusként az egész világra kiható kázust a jól bedurcizott őfelsége televíziója külön erre összeállított és megszerkesztett blokkal tárta a művelt nagyvilág elé, elrettentő példázatául annak, hogy mivé képes torzulni és elembertelenedni egy tizenéves „hülye, kis pöcs”, egy „gennyláda” egy budapesti tüntetésen. A másik eset legfeljebb az állami archívumokba kerül be, arra az alkalomra, ha újabb kitüntetéssel kívánja a Fidesz saját magát és önnön beszélő fejét megjutalmazni, hogy az ünnepeltet köszöntő laudációban legyen mit fölemlegetni példát adó nemzeti értékből, megszentelt keresztény erkölcsiségből, őshonosan szittya származásból, kulturálisan és agytekervényileg magyaros észjárásból (mínusz a „marslakók”).

Mert mi történt az első esetben? Diákok, tanárok, szülők és más efféle „kis pöcsök” és „gennyládák”, élve az Alaptörvény biztosította véleménynyilvánítási szabadságukkal és gyülekezési joguk gyakorlásával, voltak képesek – korántsem a Fidesz mellett (vesd össze a békemenet nem „kis pöcseit”) – tüntetni egymás jogaiért, az ezer sebből vérző (de inkább már elvérző), dilettáns módon tönkretett és brutálisan leamortizált közoktatásért. A ma és a jövő pedagógusaiért, a ma diákjaiért, vagyis a jövő Magyarországáért, azzal a rendszerrel szemben, amely politikai okokból, a cselédsor és az „örök jobbágyság” fenntartása érdekében szakmányban vágja tönkre az egész oktatási rendszert: az ellen a rendszer ellen, amelynek jóllakatott és túlhizlalt káderei saját gyermekeiket – abban a reményben, hogy azok majd jó eséllyel indulhatnak a nemzetközi munkaerőpiaci versenyeken – futószalagon mentik ki az ellenséges, haldokló, romlott, magyarellenes, sorosista, a keresztény útról letért, de a bűnei ellenére még mindig ezerszer jobb és színvonalasabb oktatási intézményeket fenntartó nyugati világba.

Szóval a jövő Magyarországáért tüntetők egyik elvetemült „gennyládája” képes volt bemutatni (Oh! irgalom atyja, ne hagyj el) a közpénzből fenntartott őfelsége televíziójának, amely a pártállami direktívák jellemtelen és mértéket nem ismerő kiszolgálásának szándékával hosszú évek óta csúcsra járatott primitív hazudozással járul hozzá megvásárolt munkatársainak jólétéhez és az ország jövőjének elrablásához, legújabb pártállami legyalulásához.

A propagandistáknak lesz munkájuk elég

Persze ha az Állami Tacepao alkalmazottaiban volna egy kis szellem és tudás (mint ahogy nincs), tisztában volnának a tüntetés kultúrájával; például azzal, amikor – ahogy erről Lüszisztraté című komédiájában Arisztophanész számolt be – a nők a férfiak erőszakos viselkedése és háborúskodása ellen tiltakozva szintén bemutattak az ellenkező nemnek: igaz, nem a középső ujjukat, hanem a férfiak elől büntetésből elzárt genitáliájukat. Elképzelni sem vagyok bátor, vajon milyen kis színes blokkal kedveskedtek volna erről az eseményről a magyar állami propagandisták. Miként az ókori tüntetőkkel egyet nem értő kritikusok a kereszténység előtt jó kétszáz évvel sem engedték meg maguknak azt a hangnemet, amit ma a rendszer kiszolgálói, Krisztus után 2023-ban, kicsattanó keresztény hevületükben minden további nélkül, „értékteremtés” címén megengednek. Az i. e. 215-ben hozott lex Oppia esetében, amely a második pun háború hatalmas költségeit ellensúlyozandó, a magántulajdon gátlástalan fosztogatását s a nők jogainak különféle korlátozását vette célba, az ellene tüntető és a Forumra kivonuló tiltakozó nőket a velük vitázó Cato korántsem „nyomorult gennyládáknak”, „kis hülyéknek”, pláne nem „pöcsöknek” mondta, mindössze „pánikba esett matrónáknak”.

Őfelsége propagandistáit viszont megnyugtatom: lesz munkájuk elég, ha mostantól kis blokkösszeállításokat kezdenek el fabrikálni mindazokról, akik napi rendszerességgel, óránként vagy percenként mutatnak be, vagy üzennek nekik és felmenőiknek egy-egy kedélyesen felmutatott középső ujjnál sokkalta durvábbat, abban az őszinte reményben, hogy az üzenetek és jókívánságok előbb-utóbb célba érnek és megfogannak. Mert jó, ha tudják: célba fognak érni. (Vesd össze az ezt megelőző pártállami diktatúrát, annak hasonlóan undorító propagandagépezetét és kiszolgálóit.)

A legmagasabb helyről szalajtott és válogatott trágárságok ordibálására akkreditált 5-ös számú tudat(ta)lanról sok kedvem nincs szólni, csak halkan emlékeztetnék arra, hogy ő, aki önfeledt lazasággal és a mögötte tornyosuló hatalom árnyékában gyáván megbújva minősíti „hülye kis pöcsöknek” és „nyomorult gennyládáknak” a tüntetésen felvonuló, jogaikért, erkölcsi és anyagi megbecsülésükért és a hazai oktatási rendszer nemzetközi versenyképességéért, a tudásalapú információs társadalomért – és nem a XIX. századi munkaalapú társadalmat visszasíró magyar kormányért – kiálló pedagógusokat, szülőket és diákokat, nos, ugyancsak ő az, aki – amikor épp erre volt odafentről igény – a legótvarosabb antiszemita és rasszista szövegeket körmölte szakmányban; ő az, aki a neki oly kedves pártállami idők során csinos mennyiségű közpénzeket landoltatott a saját zsebében, legutóbb például a Szerencsejáték Zrt. nyavalyás 40 milliócskával szponzorálta ennek az alaknak a vállalkozását, „értékteremtő tevékenységét” elismerendő; ő az, aki törvénytelen úton jutott várbeli lakáshoz; végül ő az, aki a felesége vérplazmabizniszét leleplező újságírót börtönbe kívánta juttatni, ám a bíróságnál nem volt képes ugyanazt elérni, amit kenyér­adó gazdája folyamatosan biztosít kiemelt kádere számára.

Megsemmisítés, ellehetetlenítés, lejáratás

A fenti két példázat amúgy rendkívül hasznos és beszédes, minthogy a maga teljes valójában mutatja meg a diktatúra működési rendjét és logikáját. Normális esetben mindenkinek lehet vitája mindenkivel: a tüntetőknek a hatalommal, a hatalomnak a tüntetőkkel, lehet egymást bírálni, mint ahogy lehet tárgyalni, mi több, lehet akár okos és hasznos megállapodásra jutni – ahogy például a bölcs és belátó rómaiak i. e. 195-ben hatályon kívül helyezték a lex Oppiát –, csakhogy a diktatúra nem ismeri az egyenlő felek racionális polémiájának műfaját. Helyette a megsemmisítés, az ellehetetlenítés, a lejáratás és a sajátjai köreiben történő szent gyűlöletkeltés céljából menetrendszerűen uszítja az elszánt és sokat kockáztató, ám kiszolgáltatott helyzetben lévő tiltakozókra, a hangjukat bátran felemelőkre az engedelmes propagandagépezetét és a busásan megfizetett, szennyes szájú beszélő fejeit. A végletekig hazug és aljas propagandaanyag vagy az obszcén kifejezésektől hemzsegő, amúgy gondolatilag és morálisan a teljes nihilről tanúskodó szózuhatagok – a történelem sötét és komor diktatúráit felidézve – azt a célt szolgálják, hogy megértessék mindenkivel: aki a hatalom ellen lép fel vagy emel szót, az törvényen, szokáson és mindenfajta normatíván kívül esik, vele szemben minden megengedett; nem ember, hanem – idézzük a Fidesz aranyszájúját – „szardarab”, „fehérjehalmaz”, „gennyláda”, „fröccsöntött gazember”, „kő alól előbúvó csótány”, vagy ha mégis ember, legfeljebb „igazi kretén barom állat”, „szerencsétlen, nyomorult, rohadt proli”, „demens vénember”, „ótvar rohadék”, a „leghülyébb nő”.

Természetesen ez a szimplifikált szókészlet nem pusztán a kibocsátó szókészlete, hanem azé, aki busásan és hálásan megfizeti őt, vagyis a megrendelőé. Jákobot és Ézsaut kihagyva ebből a szennyből, valójában a hang az 5-ös számú mosdatlan hangja, meg az MTV hangja, meg a többieké, de a kéz Orbán Viktor mosdatlan keze.

Semmilyen számottevő eredmény nem születik

És jó lenne, ha a vitatott törvény megtárgyalását illetően a tárgyalóasztalhoz invitáltak mind szépen lassan felfognák és tudomásul vennék, hogy az invitáló fél korántsem Pintér Sándor, legfeljebb a hangja az övé, s a mosdatlan száj és kéz legfőbb birtokosa szólított itt mindenkit asztalhoz. És ha a pártok leülnek vele egy tárgyalóasztalhoz, anélkül, hogy beengednék azokat, akik a történet legfőbb szereplői, hősei, áldozatai és elszenvedői, akkor az pont olyan lesz, mintha maguk az ellenzéki pártok is azt deklarálnák, hogy „kis hülyéknek”, „pöcsöknek” és „nyomorult gennyládáknak” nincs helyük az asztalunknál.

Végül pedig azt is érdemes lenne átgondolniuk a megbeszélésre szólított ellenzéki pártoknak – legalábbis, ha nem mennek bele valamilyen eget verő és vérlázító kompromisszumba –, hogy minden értelmes érvet és hasznos javaslatot lesöpörve a tervezett törvény változatlanul a magyar közoktatás egészének további ellehetetlenítését szolgálja, vagyis semmilyen számottevő eredmény nem születik, az asztaltól való távozás pillanatában ők is valamennyien a „kis hülyék és pöcsök” és a „nyomorult gennyládák” kitüntető címet kapják majd meg, akiknek permanens hazaáruló tevékenysége eredményezte azt, hogy az úgyszintén „nyomorult gennyláda” Európai Unió visszatartja a magyarországi közoktatásban részt vevő tanárok bérét, a magyar közoktatás színvonalának fejlesztését, az iskolák rendbehozatalát, a diákok emberszámba vételét és a „megrendelő” szülők tiszteletét.

Mintha csak a legutolsó markecoló zsebtolvaj azt hozná föl mentségéül, hogy de hiszen, Tisztelt Bíróság, hát ­miért tartott a pénztárcájában pénzt az általam kifosztott delikvens?

Vagyis az olasz bortermelő, a dán traktoros, a német autószerelő és a francia pék.