- A digitalizációé volt a főszerep a Kolibri Színház és az Eötvös10 Művelődési Ház színpadjain

A közösségi és részvételi színházat újító módon közelíti meg a fesztiválon általam elsőként látott – helyesebben, átélt – produkció. A Landesbühnen Sachsen és Platypus Theater Berlin közösen létrehozott BUDAPEST@PLAY interaktív színházi játék egy fiktív városfejlesztő cég munkatársává tesz minket, hogy a demokrácia jegyében megkérdezze a városlakókat, milyen módon képzelik el a jövő intelligens Budapestjét. A virtuális játékokban megszokott adat – és pénzgyűjtés mellett a résztvevők előtt zenekar vagy táncegyüttes jelenik meg vagy éppen labirintuson kell végigmenni a Zeneakadémia előtt. Az angolul zajló vezetés során a játék kikérdezi a véleményünket az egyes fejlesztésekről, és olykor a Budapesten is alkotó Franz Kafka A kastély című regényéből is hallunk részleteket. Ugyanis a virtuális séta Kafka metaforájával, a kulcs és a kastély esetével zárul. Nagyon frappáns, ahogyan Dirk Neldner és Johanna Jäger rendezése a veszéllyel, azaz a kibertámadással is számol. A végén a vírus eltorzított hangon közli velünk, hogy saját városunk sorsa csakis a mi kezünkben van itt, a valóságban.

Az előttünk egy bőröndben lévő makett alapján készült VR három állókő révén háromféle környezetbe repít minket. Megismerkedhetünk egy a szép fennsíkkal való kapcsolatáról elmélkedő hölggyel, a városi buszon egy arab származású, londoni lány identitáskeresésével, végül pedig egy tengerparton a hullámzó tenger történeteivel és emberismeretével is találkozhatunk. A színházi élmény megszerzésének leginnovatívabb formája ez, kérdés, hogy színház-e még az, amiből kivesszük a teljes a valóságot.

Az Anette Müller írta és rendezte előadás az egyre inkább virtualizálódó jövőről filozofál. Ehhez nemcsak a témában három eltérő generációt képviselő alkotó visel fülhallgatót az előadás folyamán, hanem a közönség tagjai is, létrehozva ezzel egyfajta „silence disco” élményt. Az eltorzított robothangok és a zenei effektek csakis a fülhallgatón keresztül jutnak el hozzánk, így a közönségbők kimaradók szembesülhetnek a kirekesztés élményével. Érdekes egyben kegyetlen szembesítés ez a digitális platformok uralta életünk működésével,

A kezdeti, izgalmas kompozíciót azonban a dortmundi társulat nem fejleszti tovább. A háttérben klaviatúra-szerűen bepötyögött mondatokkal és a beszélő virág animációjával együtt a vizuális és virtuális ingerek egy idő után repetitívvé válnak. Az előadás csak kismértékben használja ki a fülhallgatóban rejlő lehetőségeket, az egyszerű, fehér díszletvilág és a virtualitásba beágyazódó jövőről elmélkedő színészek pedig nem kötik le olyan intenzíven a figyelmet. Maga az elszigetelődést reprezentáló technikai eszközök léte és a dramaturgia üdvözlendő, ám mindezt mozgalmas és akciódúsabb jelenetekkel megjeleníteni talán eredményesebb lenne az előadás által kijelölt 16+ korosztály számára.

Ám mozgalmasságban nem volt hiány az Elsinor Centro Di Produzione Teatrale előadása esetében. Ivonne Capace rendezése, a Frankenstein nem a sokak által ismert történet alkotó-szörny párosát, hanem a regény szerzőjét, Mary Shelley gondolatait és személyét veszi alapul. Itt is fülhallgatóval ülünk az előadáson - és itt van dramaturgiai jelentősége. Maria Laura Palmeri meggyőző és szuggesztív játéka egészül ki a csak a fülhallgatóban hallott suttogással, utcazajokkal és egyéb effektekkel, amik egyik fülről a másikra haladnak, azt az érzést keltve, mintha mögöttünk lenne a szerző vagy az utca. A hologramos technikával operáló darab mélyen és alaposan járja körül az írónő a sikerrel járó összes örömét és boldogtalanságát a virtuális technika helyes és pontos beágyazásával.

Döntési helyzettel kínálja meg közönségét a lengyel Ludowy Teatr 1984: Szeretet – minisztérium című előadása. Katrzyna Minkowska rendezése George Orwell regénye kapcsán egy autoriter, a Nagy Testvér által irányított államba kalauzol el minket, ahol animációval, videóval és CGI módon megjelenített háttérrel, vörös fénybe burkolva egy tárgyalás részesei lehetünk. A gyerekek egy honlapon dönthetnek a kihallgatás menetéről és a bűnösök sorsáról is. Sajnos, a technika ördöge itt (sem) hagyja békén a feliratozógépet, így a masszívan a szövegre épülő előadást a lengyelül nem értő néző nehezen tudja követni. Ám az elképzelés problematikája nem ebben, hanem a pusztán a látványosság kedvéért használt digitalizációban és a honlap bizonytalanságában rejlik – sok nézőtársammal együtt én sem tudtam aktiválni a szavazófelületet. A korábban már látott és használt technikai megoldások, mintsem az innováció érzete kíséri az előadást.

Újszerű forma jellemzi viszont Nele Neitzke, a Landestheater Linz színészének monodrámáját. Noha vitatható, hogy ez meddig színházi előadás és honnantól interaktív ismeretterjesztés, az tény, hogy a Hast du Zeit? végig a gyerekekkel interakcióban, háttérben a digitális tábla minden előnyét kihasználva gondolkodik el az idő fogalmáról. Neitzke lehengerlő és közvetlen jelenléte, kiváló valós és digitális kellékhasználata játékosan és humorral mutatja be az idő történetét. A játszva tanulás ékes, osztrák példája.

A portugál Teatro o Bando Nomádok című előadásával zárul a fesztivál. A digitalizáció legmagasabb fokú felhasználása jellemzi a darabot, robotkutyákkal, párhuzamosan sokszorosított kivetítésekkel. Azonban az Olga Tokarczuk Nyughatatlanok című könyve alapján készült adaptáció követéséhez használt fordítóprogram vagy nem működik vagy érthetetlen módon az adott jelenetben csak egy-egy részt fordít le a közönség számára. Így a látvány mellett nagyon a szövegre épülő előadásból én, aki tud portugálul, nagyjából összeteszem a folyamatosan mozgásban lenni akaró háziasszony és hajléktalan nő szövetségének történetét, nézőtársaim már kevésbé. A közönséget állandó interakcióban tartó, hol angolul, hol portugálul játszó színészeken érződik a szenvedélyesség és a kapcsolatkeresési szándék, azonban a kék-pirosban pompázó rendezés talán túlságosan is kísérletező, túlságosan is a szövegre épül egy fesztiválközönség számára. Ezzel együtt ebben az előadásban is jól érvényesülnek színházilag a digitalizáció vívmányai.

Sokrétű és figyelemfelkeltő PlayOn! az ifjúsági színházi szakma és a közönség számára is fontos tanulsággal bír, miszerint az egyre fiatalabb korosztályban megjelenő digitális technikáktól és a virtuális világtól az ifjúsági színház ne megrettenjen vagy eltartott kisujjal nézzen rájuk, hanem alkalmazza a színház keretei között, egyesítve a fiatalok hétköznapi tapasztalását a színház iránti szeretet felkeltésével.