Észak-Korea;kivégzés;kínzás;börtönbüntetés;életfogytiglan;Biblia;Kim Dzsong Un;keresztényüldözés;

Kétéves kisgyermeket ítéltek életfogytiglanra Észak-Koreában, mert Bibliát találtak a szüleinél

A kelet-ázsiai terrorállamban már a Biblia olvasásáért is halálbüntetés járhat, mások a kínzások következtében halnak meg, ráadásul az egész családot életfogytiglan bebörtönzik.

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek családjával együtt egy kétéves kisgyermeket Észak-Koreában, miután a szülőknél Bibliát találtak – számolt be róla a New York Post.

A lap felidézi, hogy a totalitárius rezsim rendszerszintű üldözést folytat a vallásos emberek ellen: az amerikai külügyminisztérium jelentése szerint jelenleg körülbelül 70 ezer keresztényt tartanak bebörtönözve Észak-Koreában, rengeteg embert pedig ki is végeznek: a kommunista diktatúrában ugyanis halálbüntetés jár azért, ha valakit a Biblia egy példányával elkapnak, családjukat pedig életfogytiglan bebörtönzik, még a gyermekeket is.

António Guterres ENSZ-főtitkár az esettel kapcsolatban elmondta, hogy a helyzet lényegében a 2014-es emberi jogi jelentés óta változatlan. Ez egyebek közt azt állapította meg, hogy a gondolati-, lelkiismereti- és vallásszabadsághoz való jogot Észak-Koreában szinte teljesen megtagadják, a Kim Dzsongun vezette rezsim szisztematikus emberiesség elleni bűncselekményeket követ el. A szervezet 2022-es jelentése megerősítette, hogy a terrorállamban továbbra is kivégzéssel, kínzással, letartóztatásokkal, fizikai bántalmazásokkal sújtja azokat az embereket, akik vallási tevékenységeket folytatnak.

A New York Post megjegyzi, hogy bár néhány templom létezik Észak-Koreában, ezek szigorú állami ellenőrzés alatt működnek, jórészt patyomkin-jellegű turistalátványosságként. Felidézik továbbá, hogy 2021 októberében a Korea Future nevű civil szervezet 244 áldozat adatai alapján jelentést készített az Észak-Koreában uralkodó szisztematikus üldözésről. A vizsgált személyek közül 150-en a sámánizmusban hittek, 91-en keresztények, és hárman más vallásúak voltak. A dokumentumok szerint 2-től 80 éves korig gyakorlatilag minden korosztályból voltak áldozatok, több mint 70 százalékuk nő, illetve lány. 

A jelentés szerint a vizsgált személyeket változatos jogcímen ítélték el: vallásos tevékenység folytatása Észak-Koreában, illetve Kínában, vallási tárgyak birtoklása, vallásos személyekkel való kapcsolattartás és vallási meggyőződésük megosztása címén is lecsaptak áldozatokra. Az elítélteket rendszeresen megkínozták és kényszermunkát végeztettek velük. A tisztességes eljárást megtagadták, sokakat nemi erőszak ért fogvatartásuk alatt, másokat pedig nyilvánosan kivégeztek. Disszidensek a Korea Future-nek arról is beszámoltak, hogy szennyezett élelmiszert adtak nekik, egy keresztény férfitól pedig megtagadták az ételt, amelynek következtében három napon belül éhen halt. Egy 2020-ban szabadult fogoly pedig azt nyilatkozta a Szabad Ázsia Rádiónak: arra is volt precedens, hogy arra kényszerítették a keresztényeket, hogy 40 napon keresztül álljanak, ami miatt elvesztették az ülési képességüket is.