- „A krimi csak egy kifogás” - Sissel-Jo Gazannal titkokról és tollakról

Kutatóként evolúcióbiológiára specializá­lódott, és az első tudományos krimijének gerincét a madarak törzsfejlődéséről szóló szakdolgozata adta. Később, a krimisorozat folytatásában (Svalens graf, „A fecske íve”, magyarul egyelőre nem olvasható) A dinoszaurusz tollához hasonlóan egy egyetemi campus a helyszín, a cselekmény a tudományos kutatásra épül, azonban itt egy tudós a gyógyszeriparral száll szembe a WHO afrikai oltáskampánya közepette. Az evolúcióbiológia és az immunológia távoli tudományterületek, nehéz mind a kettőben magabiztosan otthon lenni. Hogyan kutat a témái után? A biológiai témára talál rá először, vagy előfordul, hogy a krimihez keres biológiai hátteret?

A dinoszaurusz tolla előtt három regényt publikáltam, de nem nagyon fogytak – elolvasta őket az anyukám, az apukám és a barátaim. Miután lediplomáztam, el kellett döntenem, tovább akarok-e haladni a tudományos karrier felé, és akkor úgy éreztem, hogy talán van még egy sanszom, hogy író legyek. Az is a regényírásra motivált, hogy láttam, az ember egy évet eltölt a szakdolgozata megírásával, azt elolvassa két vagy szerencsés esetben három ember, aztán a könyvtárba kerül porfogónak. Úgy döntöttem, az enyémmel más lesz a helyzet. Én leszek az első Dániában, aki a diplomamunkájából regényt ír, méghozzá krimit, mivel a krimiket mindenki szereti. Ez a regény mindenki meglepetésére elképesztő példányszámban fogyott. Utána elköltöztem Berlinbe, ahol egy női magazinnak dolgoztam, és eltávolodtam az egyetemi közegtől, a szakértőktől, a könyvtártól. Nem szerettem volna olyan író lenni, aki a Wikipédiáról tájékozódik, de az is túlzásnak tűnt, hogy csináljak egy PhD-t csak azért, hogy abból írjam a következő regényemet. Aztán egy nap megkeresett egy nő, hogy neki van egy ötlete, amit szeretne bemutatni nekem. Az összes őrült rajongói levél között erre válaszoltam, elmentem hozzájuk, meghallgattam őt és a kollégáját, és két óra beszélgetés után tudtam, hogy megtaláltam a következő regényem témáját. Két évig követtem a munkájukat, hogy közelebb kerüljek a kutatási területükhöz.

A biológia mellett a családi titkok is nagyon fontosak a regényeiben. Erősen jelen vannak A dinoszaurusz tollában, a Tintagomba és a Fehér virágok című regényekben pedig egyenesen a cselekmény mozgatórugójává válnak. Hogyan egyensúlyoz a lélektan, a társadalomrajz és a krimiszál között?

Leginkább a pszichológia foglalkoztat, olyannyira, hogy a kérdésre, hiszek-e Istenben, azt szoktam felelni, én a pszichológiában hiszek. Az emberek egymásra hatása érdekel, a motivációik, hogy miért válik valaki azzá, ami. Az általános iskolában rossz tanuló voltam, és később sokat gondolkodtam azon, hogy mit is csináltam abban az első nyolc évben. Most már látom, hogy csak figyeltem az embereket, töltöttem a fejemben levő merevlemezt. Most az a kincsesbányám. És jól látja, megőrülök a titkokért. Például gyerekkoromban sokáig gyanakodtam, hogy örökbe fogadtak, de aztán kénytelen voltam elvetni ezt az elképzelést, mert túlságosan hasonlítok a szüleimre.
A titkokkal való viszonyom talán a neveltetésemből fakad. A szüleim, akik nagyon hagyományos környezetben nőttek fel, olyan otthonokban, amikben az volt a szokás, hogy a szőnyeg alá söprik a dolgokat, születésemkor úgy döntöttek, hogy előttem semmit sem fognak titkolni, teljes nyitottságban nevelnek fel. Bármit megkérdezhettem, nem voltak sötétben hagyott területek. Így nőttem fel, és épp emiatt foglalkoztatnak a titkok, ugyanis rájöttem, hogy bár nálunk ez nem így volt, másoknál az elhallgatás az élet része. Mind a nyolc regényemben vannak titkok, amik a történet során, mint egy kirakós elemei, összerakódnak. Még mielőtt a tudomány bekerült a regényeimbe, a titok már bennük volt, ez az, ami összekapcsolja a műveimet. Pont ezért tudok ilyen jól működni a krimiben, mert a krimi a titokról szól. De számomra a krimi csak egy kifogás, hogy valami másról írhassak.

A Fehér virágok utószavában a művészi bosszúról ír, és valóban, a regény tétje a bosszú igénye és botránya. A tizenéves főhős, Jenny egy fiatal lány eltűnése után mélyen elásott családi titkokra bukkan, és közben felismeri a saját örökségét, a könyörtelen igazságosságot. Nagyon nehéz terhet ró ez a fiatal főhősre. Hogyan küzd meg ezzel?

Szeretek tizennégy-tizenöt éves narrátor szempontjából írni, mert ez egy nagyon intenzív és érdekes életkor. Addig mindent, amit a szüleid mondanak és tanítanak neked, készpénznek veszel, azonban akkor végre meglátod az életet a saját szemeddel. Jenny mindent elfogadott, amit az anyja, Kisser mondott, aztán meghal egy fiatal lány a szigeten, és Jenny elkezd látni, gondolkodni, kimozdul a korábbi biztonságából. Most is olyan regényen dolgozom, amiben egy 17 éves lány a narrátor. A kiadó kicsit fogta is a fejét, hogy nem tudnék-e inkább felnőttről írni, de a tizenéves főhős számomra most is izgalmasabb, és az olvasók is szeretik. Jenny öröksége valóban nehéz, amikor elkezd más szemmel nézni a saját szeretett családjára, először nem akar hinni a szemének, de ez az ő sorsa, ezzel kell kezdenie valamit, és a körülötte élő gyerekek sorsa sem könnyű. Nem választották. Én is Samsø szigetén nőttem fel, csakúgy, mint Jenny, és éppen azért írtam a gyermekbántalmazásról, mert annyi mindenről tudtunk, hogy megtörtént a szigeten, mégis hallgattunk, és senki sem tett semmit.
Az elítélt buszsofőrt, csakúgy, mint a regényben, áthelyezték másik vonalra, és továbbra is ő szállította iskolába a gyerekeket. Engem ez nagyon bántott, és sokat gondolkodtam ezen azóta is.
A Fehér virágokban a saját kedvemre vissza akartam állítani a világ rendjét. Ha nem is tudok változtatni azon, ami a valóságban történt, legalább írásban helyreállíthatom a rendet.

A regény utószavában azt írja: Sosem késő megtörni egy tabut. Ebből arra következtetek, hogy a témaválasztása mögött társadalmi elköteleződés is áll. Mit gondol, az író az írásai által hatással van a társadalomra? Mennyire politikusak az írásai?

Nagyon elkötelezett vagyok azokban a kérdésekben, amikkel a regényeim kapcsán foglalkozom. Nem akarok tanítani vagy üzeneteket közvetíteni, ehelyett inkább szórakoztatni szeretnék, de mivel bevonódom, mindig lesz politikai éle is az írásaimnak, legyen szó a WHO oltási protokolljairól, egyetemi konfliktusokról vagy a gyógyszeripar visszásságairól. Ezek a kérdések mind az én nézőpontomon keresztül kerülnek be a regényeimbe.

A Fehér virágok egyik szereplője pszichiáter, és etikus pedofilokat kezel. Elismert tudós, azonban miután egy napilap interjút készít vele, a közvélemény ellene fordul, zaklatják, fenyegetik, míg végül kénytelen elhagyni Dániát. Valóban ennyire nehéz betegségként kezelni a pedofíliát Dániában is?

Ezt a szereplőt egy ismerősömről mintáztam, aki etikus pedofilokkal foglalkozik. Ezek az emberek érzik a pedofil késztetést, de soha nem mennek utána. Ha kiélnék a hajalmukat, akkor bűnözők lennének, azért felelniük kellene, de ők ehelyett orvosi segítséget kérnek. Betegek, mert pedofil hajlamuk van, és etikusak, mivel úgy döntenek, hogy küzdenek ellene. Egy fiatalember így nyilatkozott erről: nyolcéves koromban nyolcévesekhez vonzódtam, tízévesen nyolcévesekhez vonzódtam, tizenkét és tizenhat évesen is nyolcévesekhez vonzódtam, aztán húszéves lettem, még mindig nyolcévesekhez vonzódtam, és akkor rájöttem, hogy undorító vagyok, és meg kéne halnom. Ő egy támogató családból jött, kapott orvosi segítséget, és azóta is az ismerősöm kezelése alatt áll. Ennek a betegségnek most már van neve, de a világ nincs kész arra, hogy ítélkezés nélkül tudja elfogadni az etikus pedofilokat, pedig azért sem ítélünk el senkit, ha cukorbeteg. Sok embernek nehéz komplexen gondolkodni. A Fehér virágokban szerettem volna abba a helyzetbe hozni az olvasót, hogy kénytelen legyen szembenézni ezzel a kérdéssel. Az egyik szereplő etikus pedofil, és közben egy nagyon szerethető ember. Mire a betegségét megismeri az olvasó, már megkedvelte őt, és onnantól kezdve együttérez vele, azért drukkol, hogy képes legyen megmaradni az etikus úton.

Regényeinek nemcsak témája természettudományos, nyelvük is színes természeti képekkel díszített. Egy helyen, ahol két kislány igyekszik észrevétlen maradni, hogy kihallgathassák a nagyfiúk beszélgetését, az elbeszélő a nyírfa­araszoló lepke mimikrijéhez hasonlítja a háttérbe való beolvadásukat. Ezek a nagyon specifikus, de a laikus olvasónak is elérhető metaforák a biológus író aktív kelléktárába tartoznak?

Nagyon szeretem a metaforákat, sokat ki kell húznom, mert mindig túl sokat teszek az írásaimba. Rengeteg időt töltöttem a természetben és a természet tanulmányozásával, a természeti képek a sajátommá váltak, de azért dinoszauruszokról, pillangókról és gombákról írok, nem holmi fura kis parazitákról, amiket senki sem ismer. Egyfelől specifikus tudományról, de közben olyan témákról, amik mindenkinek érdekesek lehetnek. Mindannyiunknak van valamiféle kapcsolatunk, gyerekkori emlékünk a pillangókkal. Vagy a tollakkal: a diplomamunkámban hét különféle kapcsolódási pontot írok le a dinoszauruszok és a modern madarak között, de a hétből kiválasztottam a tollakat, mert a tollakhoz mindenkinek van valamiféle viszonya. Próbálok a közös tudásra építeni, már ha létezik ilyen. Mind szeretjük a természetet, a részei vagyunk, és ez közös bennünk.