Terézváros;randalírozás;UEFA Európa Liga;futballszurkolók;Soproni Tamás;

2023-05-31 21:30:00

Szétszemetelték, összehányták, letaposták a terézvárosi Liszt Ferenc teret az EL-döntőre érkező futballszurkolók

Totális káoszt hagytak maguk után az AS Roma és a Sevilla Budapestre érkező drukkerei, Soproni Tamás szerint a szervezők is hibáztak.

A Liszt Ferenc tér elesett. Az EL-döntőre érkező szurkolók egyszerűen elpusztították. Az a 4000 tő virág, amit a kertészeti egyetem diákjainak tervei alapján a napokban ültettünk el, halott. Törött üvegek, hányás, szemét mindenhol, vannak ágyások, amelyek egyszerűen eltűntek a taposás következtében - tájékoztatott a helyzetről Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere a Facebookon.

A kerületvezető szerint egyértelmű, hogy a szervezők nem jártak el körültekintően: nem kérték a segítségüket, nem fordultak hozzájuk azzal, hogy megerősített rendészeti vagy köztisztasági állományt biztosítsanak ezen a napon, és nem kaptak tájékoztatást sem a szurkolók gyülekezőhelyéről vagy a terelés útvonaláról. Azt is csak sejteni tudja, hogy a rendőrséggel és a fővárossal legalább egyeztettek.

Az esti futball Európa-liga-döntőre Budapestre érkezett olasz AS Roma és a spanyol Sevilla szurkolói persze nem csak a VI. kerületben okoztak rendbontást: lapunk is beszámolt arról, hogy a XIV. kerületben az Egressy úton verekedtek össze külföldi szurkolók közül többen szerdán délután kettő körül; a rendelkezésre álló adatok szerint hárman sérültek meg, közülük a mentőszolgálat munkatársai további ellátásra egy olasz és egy spanyol állampolgárt vittek kórházba. Az akkori híradás szerint hét lengyel állampolgárt előállítottak, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indult eljárás.

A szurkolók belvárosi randalírozásáról a magyar fociultrákat tömörítő Ultrasliberi Hungaria videófelvételt is közzétett:

Soproni Tamás polgármester a bejegyzésében azt írta, holnap reggel a kollégák és ő maga is a helyszínen kezdenek, és ahogy tudják, megkezdik a takarítást. A károkat reményei szerint minél hamarabb helyrehozzák, de ígérete szerint a számlát be fogják nyújtani a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt.-nek. „Remélem, hogy a meccs után nem lesz újabb közterületünk áldozat” - tette hozzá.