Hol rendezték a tavalyelőtti Európa-liga döntőt? És a tavalyit? Száz magyarból százegy nem tudja a választ, legfeljebb a százkettedik. Ezzel szemben folyamatosan azzal szembesül boldog és boldogtalan, hogy a kormányzati érvrendszer szerint a világversenyek rendezése – legutóbb a héten, a Puskás Arénába álmodott labdarúgó Európa-liga döntő – mekkora, de mekkora hatással van a gazdaságra, a lakosság önbecsülésére, a pozitív önképre, és milyen nagyon öregbíti az ország hírnevét. Hát annyira jelent sokat a nagyvilágban, mint amennyi a kérdésekre adott helyes válaszok száma. Két hét múlva már senki nem emlékszik arra külföldön, hogy a nyár elején Magyarország volt a házigazdája a második legrangosabb sorozatnak.
Magyarország vitatott nemzetközi megítélését nem a sok száz milliárdba kerülő, az állam gazdasági erejét messze meghaladó luxusversenyek sorozatos rendezése fogja stabilizálni a civilizált országok táborában. Hanem az, ha maga is a civilizáltan próbál viselkedni, végre hajlandó lesz szomszédaival és szövetségeseivel együttműködni. A költséges világversenyek rendezése ehhez kevés.
Ráadásul a büdzsét gigantikus tétellel terheli a következő nagy dobás, az augusztusi atlétikai világbajnokság. A stadion 250 milliárd lesz (nem mellékesen a nyolc nap után újabb tízmilliárdokért visszabontják a harmadára), plusz 70 milliárd maga a rendezés. De nem kell aggódni, a turizmusra és az országimázsra gyakorolt hatás is óriási lesz, és a hatvanmilliárdos közvetett gazdaságélénkítő hatás mellett több mint tízmilliárd forint közvetlen bevétel is várható a kétszázezer budapesti vendégéjszakából és a jegybevételből. A közvetítések hatvanmilliárdos reklámértéket jelentenek Magyarországnak, nem beszélve a társadalmi hasznosságról, mivel a magyarokat büszkévé teszi a rendezés.
Ezek a lózungok azonban nem a valóságot, hanem a kormányzati narratívát közvetítik, és a potentátok minden alkalommal egymás után szépen fel is mondják.
Már csak egy kérdés maradt: ki tudja, hol rendezték a legutóbbi atlétikai világbajnokságot?