A Ferenczy Múzeumi Centrum hétvégi koncertjein elsőként – a klasszicizáló törekvések jegyében – Oláh Szabolcs gitáros-zeneszerző The Silent Call című szvitje hangzott el, majd az Egyesült Államokban élő Szabó Dániel zongorista kvintettje játszott. Vasárnap a kárpát-medencei és balkáni folklórkincs került fókuszba, az Ektar Instrumental Quintet és a Dresch Quartet fellépésével. Én a szombati programot hallottam, amelyben először a fiatal zongorista-zeneszerző, Oláh Krisztián kvartettje, majd Szőke Nikoletta énekesnő „supergroupja”, a Jazzplosion lépett színpadra.
A Junior Prima-, Artisjus- és Orszáczky-díjjal elismert Oláh Krisztián formációjában testvére, Kálmán szaxofonozik, valamint Orbán György nagybőgőzik és Serei Dániel dobol. A bartóki örökségből táplálkozó, kifejezetten modern zenét játszanak, sok-sok páratlan ütemmutatóval, aszimmetrikus ritmussal. Krisztián kompozíciói ugyanakkor a barokk zenére (Bach) és a romantikára (Liszt) is visszamutatnak – teljesen új kontextusba helyezve az eredeti dallamokat. Ezt a muzsikát nem lehet fél szívvel, háttérzeneként hallgatni, teljes átélést, odafigyelést kíván hallgatójától. A négy előadó a vitathatatlan technikai perfekció mellett érzelmi-dinamikai hullámzást, zenei mélységeket is felvonultatott.
Szőke Nikoletta 2005-ös nemzetközi versenygyőzelme (Shure Montreux Jazz Voice) óta töretlenül fejlődik; zeneszerzőként és szövegíróként is figyelemre méltó. Ezúttal egyetlen saját szerzemény (Az út hadd vigyen) mellett a jazztörténet örökzöldjeiből válogatott: Cole Porter, Thelonious Monk és Muddy Waters kompozíciói, valamint a Carpenters, Carmen McRae és Nina Simone repertoárjának egy-egy klasszikusa csendült fel. Niki mostanra (40 évesen) igazán érett, tapasztalt előadó; remekül kommunikál a közönséggel és irányítja zenésztársait. Fekete-Kovács Kornél trombitajátéka az ötvenes-hatvanas évek legjobb amerikai zenés filmjeit juttatta eszembe; a megbetegedett László Attilát helyettesítő Oláh Szabolcs igazán stílusan, Wes Montgomery nyomdokain haladva gitározott.
Az énekesnő férje és szerzőtársa, Barcza-Horváth József bőgőjátéka több mint kifogástalan, Balázs Elemér pedig vitathatatlanul a legjobb hazai dobos – ezt a pozícióját évtizedek óta őrzi. Ha azt mondom, hogy ez a kvintett nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, akkor még nem érzékeltettem azt a derűt, életigenlést és zeneszeretetet, ami az egész produkcióból áradt. Fontosak a kísérletező irányzatok, de megkockáztatom, hogy még mindig ez az „igazi jazz”.
Info: Oláh Krisztián Quartet, Szőke Nikoletta Jazzplosion. Szentendre, Barcsay udvar, június 3.
