Csapdában

A kormány az elmúlt napokban sorozatban hozta a meglepőbbnél, meglepőbb kormányrendeleteket adóügyekben. Az egyik ilyen csomagban arról értékesült a lakosság, hogy júliustól 13 százalékos szociális hozzájárulási adó, azaz szocho terheli majd a kamatjövedelmeket, a befektetési alapok pedig azzal szembesülnek, ha akarják, ha nem, kénytelenek lesznek ügyfeleik pénzéből államkötvényeket vásárolni. A független (banki) elemzők, de maguk a befektetési alapkezelők is meglepően megértően vették tudomásul a kormány újabb verdiktjét. Mondván van benne ráció, de engedékenységükre az is hathatott, hogy egyre inkább hozzászoktak a kormány illiberális döntéseihez.

A kormány célja, hogy a parlagon fekvő lakossági megtakarítások egy részét bevonja az államadósság finanszírozásába, ami egy teljesen legitim cél. Azzal, hogy nem a nulla százalékos látra szóló, vagy épp az 5-10 százalékot fizető lekötött betétben fekszik az a több ezer milliárdnyi lakossági forint, vagy annak akár csak egy része is, hanem 7-16 százalékon kamatozó államkötvényben, azzal akár a lakosság is jobban járhat. Vagyis akár win-win szituáció is lehetne a kormány önfinanszírozási programja, ha azt nem erőszakos, antidemokratikus, és a jogállamitól távol álló eszközökkel akarnák megvalósítani. Még a szocho bevezetése sem támadható, hisz egyrészt korábban is volt rá példa, másrészt a parlament bármilyen adót kivethet. A parlament. Vagyis a cél, az államadósság finanszírozásnak olcsóbbá tétele, és az eszköz – az adóemelés is – elfogadható lenne.

Mindezek ellenére nem normális, hogy ilyen eszközökre van szüksége a kabinetnek az államadósság finanszírozáshoz. Mielőtt a korbácshoz nyúlt volna a kormány, számos más megoldási lehetőség lett volna az állam pénzügyi problémáinak megoldására: a legkézenfekvőbb, hogy nem csinál ekkora hiányt, nem herdálja el az adófizetők pénzét a Vodafone megvásárlására, soha meg nem térülő beruházások finanszírozására (sportcsarnokok, Budapest-Belgrád vasút), vagy nem költi el azt a NER-cégek támogatásra.

De Magyarország számára lenne még egy kézenfekvőbb megoldás: a több ezer milliárd forintnyi uniós támogatás lehívása, amely szinte száz százalékban kiválthatná a költségvetés kiadásait. Vagyis egy szempillantás alatt nulla közelébe vinné le az államháztartás hiányt. Az uniós támogatások lehívásának legfőbb akadálya maga Viktor és az általa épített antidemokratikus és kleptokrata rezsim. És itt már zsákutcába került az ország, mert Orbán számára valójában nincs is más járható út, mint a háztartások pénzének elszedése.

Magyarország már régóta nem jogállam és nem is piacgazdaság. A mostani lépésekkel a kormány tovább ront ezen a helyzeten. Azzal, hogy átmenetileg megold egy problémát, ami maga teremtett – most az államadósság finanszírozását –, csak újabb csapdákat telepít, amelyek hónapok, évek múlva robbanhatnak rá a magyar gazdaságra. Pedig mennyivel egyszerűbb és hatékonyabb, főképp olcsóbb lenne jogállamot és piacgazdaságot csinálni! De ez a hajó már elment.