Viszonylag kevés figyelmet kapott, talán mert mindennapos esemény, hogy az állami televízió miként manipulálta egy tanár nyilatkozatát. Az interjút a debreceni tévé készítette, ám az ott elhangzottak hangulatával, üzenetével a kormány szócsöveként, de a mi pénzünkből működő MTVA emberei- cenzorai nem voltak megelégedve, ezért a szövegből egy elégedett tanár képét fabrikálták össze. De, hogy ne a levegőbe beszéljünk, álljon itt a két elhangzott interjúrészlet. Íme a debreceni változat:„Feleségemmel nagyon sokszor téma mostanában a méltánytalan fizetés. Gondolkodunk, a jövőbe tekintünk, gondolkodunk külföldben. Azt halljuk barátoktól, rokonoktól, akik kinn dolgoznak, tanítanak, hogy jóval a többszörösét keresik az itthoni fizetésnek. Ez nagyon bosszant és frusztrál bennünket.”
És íme az Orbán-barát változat: „Most van egy egzisztenciánk. Mi pedagógusok, így együtt, nem panaszkodunk olyan szinten a fizetésre, mert így boldogulunk, a hiteleinket tudjuk fizetni, a gyermekeinket el kell látni, nem kell félnünk a holnaptól.”
Azt írtam az elején, hogy az amúgy vérlázító manipuláció viszonylag kis figyelmet kapott, mondjuk úgy: tizenöt perc hírnévnek örvendett. Ha jól tudom másnapra teljesen lekerült a napirendről, a médiahatóság nem vizsgálja, az ügy ad acta került. Pontosan úgy, ahogy ezernyi más hasonló eset, amelyekből sokat észre sem veszünk, vagy szóvá sem teszünk. De hát miért is tennénk szóvá, amikor ez lényegében a kormány állandó gyakorlata; úgy csap be bennünket, ahogy kedve tartja, illetve, ahogy a céljai vezérlik, úgy másítja meg a valóságot, hogy annak többnyire semmi következménye nincs.
Ha csak a tanároknál maradunk, és ennek a hétnek eseményeire szorítkozunk, láthattuk, mit művel a Belügyminisztérium, illetve maga a miniszter. Úgy adta be a státusz-törvény tervezetét a parlamentnek, hogy azt állította: széleskörű társadalmi egyeztetés előzte meg. Mintha nem is jártak volna tüntetők az ablaka alatt, mintha simán elzúgott volna a feje fölött az a sok-sok tiltakozás, sztrájk-kezdeményezés, tüntetés, amely az egyeztetés nélküli tervet kísérte. Ráadásul a benyújtott paragrafusokba olyan passzusokat emelt be, amelyekről az érintettek nemhogy véleményt formálhattak, nem is látták soha.
Hazugság, hazudozás, a nyilvánosság teljes megvezetése – ez a mai magyar hatalom általános gyakorlata, miért csodálkozunk hát, ha a maga alá gyűrt média ugyanezt teszi az összes felületén. A kormány által vezérelt valamennyi intézmény, fórum, és persze maga a miniszterelnök is folyamatosan ezt teszi, ezt gyakorolja; sajtómunkás is csak az lehet, aki beáll a sorba. Harminchárom évvel a rendszerváltás után nem az az érdem, ha valaki igazat mond, ha szembemegy a hatalom túlkapásaival, ellenkezőleg: azt jutalmazzák, aki behódol, és azt büntetik, aki megpróbálja feltárni az igazságot.
Voltaképpen naponta közölhetnénk a csúsztatások, félrevezetések, hamis állítások listáját – megtelne velük egy újságoldal. Lehet, hogy ezt is kellene tenni. Ameddig létezünk, ameddig létezhetünk…