Újabb demonstrációt szervez a Tanítanék Mozgalom és az Egységes Diákfront a Kossuth térre.
Az eseményre június 12-e és 17-e között fog sor kerülni. A pontos időpontot nem tudni, ugyanis a státusztörvény elfogadásának napján szeretnének tiltakozni. Ennek időpontját pedig még nem közölte a Fidesz.
Titkolja az Orbán-kormány, hogy mikor szavazhat a parlament a bosszútörvényről és a kastélytörvényről„A Kordonkormány benyújtotta bosszútörvényét az országgyűlésben. Álegyeztetéseken játsszák a demokráciát, de semmi lényegi változtatás nem történt!” - olvasható az esemény Facebook-meghívójában. Mint fogalmaznak, „már annyi mindent elvettek, és most még a személyi szabadságot is fenyegetik. Kiszolgáltatott helyzetet teremtenének a pedagógusoknak, átvezényelnék, a gyerekektől szándékosan elszakítanák szeretett tanáraikat”.
Itt a lista, szétszedték a tanárok a Pintér-féle-státusztörvény tervezetétAz otthonmaradást csak azoknak javasolják, akik gyereküket „akkugyári munkásnak” szánják. „Ellehetetlenítenék azt is, hogy kiálljunk az elveinkért, a jövőnkért, a gyerekekért. Eltitkolják, mikor tárgyalnak a bosszútörvényről, ezért készen kell állnunk minden áldott nap, mert nem tudhatjuk, MIKOR CSAP LE A KORDONKORMÁNY!” - zárul a felhívás.
Mint korábban mi is beszámoltunk róla, legutóbb a Belügyminisztérium épülete előtt demonstráltak a diákok és tanárok.
A Belügyminisztériumhoz értek a tüntető diákok, a rendőrök kötéllel védik az épületet – Percről percre