Múlt csütörtökön a régi közmondás, hogy „aki korán kel, aranyat lel”, csütörtököt mondott. Orbán ugyanis még szerda késő este 11 órakor – igazolva, hogy „az ördög nem alszik” – keresztül erőltetett négy olyan kormánydöntést, amellyel az államháztartás általa óriásira növelt hiányának finanszírozása érdekében a magyarországi megtakarításokat állampapírok vásárlása felé terelte.
Aki nem igazodik ki a pénzügyi befektetések választékos rendszerében, annak írom, hogy új adót vezetett be (a 13 százalékos szociális hozzájárulási adó kiterjesztésével) a július 1. után keletkező kamatok és az ezt követően vásárolt értékpapírok árfolyamnyeresége után. Másodikként kötelezte a befektetési alapokat, hogy állampapírokba fektessenek a korábban választható, másféle értékőrző eszközök helyett. Harmadrészt elmarad az extraprofitadók megígért eltörlése is. Végül, a bankok tranzakciós költségei – a banktitok esetleges megtörésével együtt – ezúttal attól fognak nőni, hogy levelet kell írniuk ügyfeleiknek: amennyiben állampapírt vásároltak volna más banki pénzügyi eszközök (pl. bankbetét) helyett, mennyivel nagyobb hozamot, kamatot értek volna el.
Sokan mondják, hogy a liberális tojásfejűek, kékharisnyák állandóan a szabadságról papolnak, miközben a hétköznapokban a ’zemberek kenyérrel, és nem szabadságot fogyasztva élnek. Ám mi más a szabadság, mint a választás lehetősége a különböző lehetséges foglalkozások, fogyasztási cikkek - jelen esetben befektetési eszközök: bankbetét, pénzpiaci alapok, vállalati kötvények, részvények és állampapírok - között? A választás lehetőségét annak a mérlegelésére alapozzuk, hogy melyik eszköznek a jövőbeli hasznával tudunk több hasznos árucikket, szolgáltatást vásárolni; azaz a szabadságunk: a választás lehetősége a nagyobb kenyér ígéretével nyeri el méltó jutalmát.
Azzal, hogy Orbán fokozatosan ráteszi a kezét a megtakarításainkra a „Békemenet”, illetve az ukránokat és Ukrajnát elpusztító háborús bűnös, önnön barátja, Putyin melletti „békeharc” hirdetése után, fokozatosan bevezeti a „Békekölcsönt”. Emlékeznek? Ez volt az a szépen rajzolt kartonlapok gyűjteményéből álló otthoni dosszié, amit szüleink bánatosan nézegettek. Ez nem volt "kölcsön", hiszen mire az állam visszafizette, akkorra a tizedét sem érte a megfizetett összeg annak, amekkora pénzt Rákosi alatt a kölcsön lejegyzése kicsípett szüleink fizetéséből. Másrészt korántsem volt "béke", mivel jelentős részben a III. Világháborúra, a „láncos kutya Tito” országa elleni háborúra készülődő kommunista hadsereg fegyverkezésére szolgált.
Még nem tartunk itt, legfőképpen azért nem, mert nem kinyomtatott, hanem „dematerializált”, azaz a számlánkon csupán elektronikus jelként létező formában kaphatjuk meg a „szabadon” vásárolt állampapírunkat. De azért sem, mert ma még nem kötelező a békekölcsön jegyzése - csak minden más pénzügyi eszköz vásárlása után adót kell fizetni. És tudjuk: „Ugocsa non coronat”, valamint magyar ember nem fizet adót.
Ám a választás lehetőségének megsemmisítése, azaz a szabadságnak a „libernyák kékharisnyák” nyafogását kiváltó elrablása szépen, ütemesen zajlik. A megemelt fizetésüknek örülő orvosokat „vezénylik” az ügyeletbe, vagy ahová kell. Ez a sors vár a fogyatkozó számú pedagógusokra, a védőnőkre, és nyilván lassan minden állami alkalmazottra, hiszen ez következik a Békemenet, a békeharc, a békekölcsön, a szankciós infláció, a háborús veszélyhelyzet, a „védelem költségvetése” után.
Évszázada, 1920 körül Trockij követelte, hogy mindenkit be kell vonultatni a „munka hadseregébe”, most pedig Orbán játszik majd velünk katonásdit. És ez elég drága dolog ahhoz, hogy szükség legyen a békekölcsönre is a miniszterelnök békeharcához.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.