ORFK;átverés;olimpikon;csalás;rákos betegség;

- Rákosnak hazudta magát a magyar olimpikon, aki meséjével milliókat csalt ki egyik barátjától

Egyelőre nem tudni, hogy nyomoz-e a rendőrség a személyében egyelőre ismeretlen volt sportoló ellen.

Egy magyar olimpikon, egyelőre ismeretlen maradt sportolónő milliókat csalt ki néhány éve megismert barátjától, akinek rákos betegnek adta ki magát – írja a Blikk. A ma már csak volt barát, akit Kovács Tamásnak hívnak, bottal ütheti a pénzét, és csak abban bízik, hogy a nő börtönbe jut.

A lapnak a férfi elmondta, hogy 2017-ben ismerkedett meg az egykori sportolónővel, aki egy hosszú külföldi tartózkodás után tért haza Magyarországra. – Kezdetben az volt a mese, hogy agytumora van, ezért a műtétre kér kölcsön. Én persze, adtam. Aztán kiderült, olyan stádiumban van már, hogy nem lehet megoperálni, de a gyógyszeres kezelés sokat javíthat az állapotán, ezért újabb összegeket kért tőlem – tette hozzá Kovács, aki szerint elérte az 5,5 milliót az általa adott összeg.

Mint kiderült szinte semmi sem volt igaz, amivel a nő átverte a barátját, pedig még kölcsönszerződéseket is írtak, amelynek fedezete „a külföldön élő édesapja háza” lett volna, majd az idős férfi halálára hivatkozva egy állítólagos ügyvéd is írt levelet, hogy a hagyatéki tárgyalás után mindent megkap. Nem kapott, de volt barátnak már illúziója sincs, hogy egyáltalán bármit is lát a pénzéből, mert tudja, hogy a nőnek semmije sincs. – Elégtétel lenne, ha leültetnék – mondta Kovács Tamás.

A Blikk szerint ők ugyan elérték az exsportolót, de ő nem akart nyilatkozni. Az ügyben a Telex az Országos Rendőr-főkapitányságtól vár választ az ügyben, mert egyelőre azt sem tudni, hogy indult-e nyomozás az ügyben.

A bajba jutottak vízitúrázók voltak, de szerencsére egyikőjük sem sérült meg.