A közszolgálatinak hazudott kormánymédia és kormányközeli társai folyamatos és tendenciózus módon „tájékoztatnak” a bevándorlással kapcsolatos kérdésekről: hol a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója emlegeti fel a déli határainkra nehezedő nyomást, hol délvidéki magyarok panaszkodnak az üres házakba, vagy csak az erdőszélre bevackoló idegenek miatt. Olykor a határsértésekről kapunk statisztikákat, de még azt is megtudhatjuk, hogy a magyar börtönök túlzsúfoltságát a bennük csücsülő embercsempészek okozták (amíg szélnek nem eresztették az elítélteteket).
Érdekes tapasztalni, hogy mindezen híradásokba csak olyasmik kerülnek, amik az idegenektől való félelem, rosszabb esetben az irántuk érzett gyűlölet felkeltésére alkalmasak. Különös kéjjel ismertetik például, ha valahol (a halódó) nyugaton migrációs hátterű emberek követnek el valamilyen bűncselekményt. (Pechjükre néha kiderül, hogy például a párizsi bicskás támadó szír ugyan, de „Jézus Krisztus nevében” rontott a gyerekekre.)
Elgondolkodtató, hogy az állami adóknál dolgozó újságíróinknak-szerkesztőinknek egyszer sem jut eszükbe riportot készíteni a heteken-hónapokon át határainkon veszteglő emberekkel a vándorlásra kényszerítő háborús-polgárháborús körülményekről vagy a mérhetetlen nyomorról, netán éhínségről. De még a vándorút nehézségeiről, az embercsempészek galádságairól, a lehetetlen tábori körülményekről sem tudhatnak meg semmit a „magyarok”. Pedig mennyi könnyfakasztó tudósítás lehetőségét mulasztják el így kiváló zsurnalisztáink, akiknek a szakma szabályainál fontosabb a politikai megrendelés kiszolgálása.
Hogy a hatalom mit vár el, azt nagyon jól mutatja, amilyen egyoldalúan és manipulatívan reagált maga Orbán Viktor is a múlt héten megszületett menekültügyi rendelettervezetre: „Brüsszel visszaél a hatalmával. Át akarják telepíteni Magyarországra erővel a migránsokat. Ez elfogadhatatlan! Erőszakkal akarnak bevándorlóországot csinálni Magyarországból”. Természetesen ennek szellemében nyilatkozik minden más kormánypárti politikus, és ezt szajkózza a szolgálati média is.
Márpedig ez egészében és részleteiben valótlanság.
Egyfelől, mert olyanokat állít, amik nem igazak: a belügyminiszterek tanácsa (és nem „Brüsszel”) által elfogadott szabályozás elvárja a tagállamok szolidaritását, de nem kötelezi őket bevándorlók átvételére (se erővel, se erőszakkal). A szolidaritás jelentheti a menedékkérők áthelyezését, de az kiváltható pénzügyi hozzájárulással is. „Soha egyetlen tagállam sem lesz köteles áthelyezéseket végrehajtani”. Nem mellesleg: a dokumentum a szolidaritás további alternatív lehetőségeit is felveti, például a „frontországok” segítését kapacitásépítéssel vagy személyzet küldésével.
Másfelől, mert elhallgat olyan tényeket, amelyeknek a magyar kormányzat éppenséggel örülhetne: a belügyérek kompromisszuma nagyon jelentős szigorításokat is tartalmaz, amelyek jegyében például a határországokban őrzött központokat kell felállítani, ahonnan csak a menekültkérelmek elbírálása után távozhatnának a migránsok, az Unió területére várhatóan mindössze ötödük, Az elutasításokat pedig központi adatbázisban kezelnék, meggátolva ezzel, hogy a kérelmező egy másik országban újra próbálkozzon.
A kormányfő felhorgadása nemcsak indokolatlannak tűnik, de mindenképpen korai is: a belügyminiszterek megállapodása csak alap az Európai Parlamentben lefolytatandó – várhatóan szerteágazó és időigényes – vitához, ami nem feltétlenül ér véget még a jelen ciklusban.
A kormányszolgálati médiától természetesen nem várható, hogy a legcsekélyebb kritikával tudósítson a miniszterelnök kirohanásáról. Sőt, bizonyára örülnek is: egyszerre lehet uszítani a migránsok és a brüsszeli bürokraták ellen.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.