Európai Parlament;Eva Kaili;

Hitelesség

Hogy Eva Kaili milyen szerepet játszott a Katargate ügyben, nem tudhatjuk, de mindenki érdeke az, hogy kiderüljön az igazság. Mindenesetre vannak gyanús elemek az ügyében, amikor fél évvel ezelőtt a görög európai parlamenti képviselőt letartóztatták, készpénzekkel teli táskákat, összesen úgy másfél millió eurót találtak nála. Aztán áprilisban feltételes szabadlábra került, de május végéig házi őrizetben tartották. Most pedig váratlanul az uniós parlamentbe is visszatért, indítványt nyújtott be parlamenti mentelmi jognak fenntartására. Kaili állítólag ellentámadásba akar lendülni és azt próbálja meg bebizonyítani, hogy a titkosszolgálatok áldozata volt.

Lehet, hogy így volt, de azért akadnak kétségeink afelől, hogy minden úgy zajlott-e, ahogy ő állítja, korábban még olasz élettársa is ellene vallott. Azért lenne jó mielőbb minden részletre kiterjedő eredményre jutni Kaili ügyében, mert a Katargate komoly ürügyet szolgáltathat a populisták számára, hiszen azt ismételgethetik: lám, a szociáldemokraták korruptak, bezzeg ők majd rendet csinálnak!

Az EP-nek meg kell őriznie a tekintélyét, bár érdekes módon éppen azok vannak felháborodva a leginkább Kaili visszatérésén, akiket a leghiteltelenebbeknek tartanak Európában. Május közepén például a Fidelitas akciózott: a lelkes fiatalok eurókötegekkel megtömött táskával várták az EP uniós pénzek felhasználását vizsgáló delegációját. Ugyan a politikában még tapasztalatlan ifjakról van szó, de biztosan hallották már mondjuk Völner Pál, Simonka György és a többiek nevét. Akik ott ülhettek a parlamentben, a ciklus végéig. A Fidesz van leginkább felháborodva Kaili visszatérésén, az a kormánypárt, amelyik törvényerőre emelte a korrupciót. Magyarország a lombkoronasétányok, vadászházak országa lett.

Nyerje el méltó büntetését Eva Kaili, ha kimondják: bűncselekményt követett el. De ne csak ő. Mindenki, aki lopott, és egy nemzetet károsított meg.