Annyi mindent megszoktunk. Már rég beszennyezték a medencét, ahol itt vannak velünk. Stikában összevizelték, benne hagyták a nyomukat, a kétes üzleteikkel, a szolgává alázó hatalmaskodásukkal, a szisztematikusan rontott közmorállal és közbeszéddel, a megdicsért bűnökkel és a büntetett erényekkel. A víz alatt tették, amit tettek, de eddig a vízfelszín fölött többnyire igyekeztek álszenten mosolyogni, úri módon viselkedni. Kiskezitcsókolom, tiszteletem, főispán úr, méltóságod is itt feredőzik, műanyagturul, csodaszarvas, nekünk Magyarország az első. Amibe elsőként piszkolhatnak bele. Lehet, hogy a medencében mostanra több a szennyvíz, mint a tiszta. Már nem tudjuk megkülönböztetni.
De azért elvagyunk. A víz langyos, nem is olyan kellemetlen, tán nem is lenne ilyen jó, ha nem rondítanának bele. Végül is lehet, hogy tényleg a mi érdekünkben teszik. Ki az ördög akarná friss, hideg vízzel kimosni a medencét, leereszteni a már megszokott, jó kis langymeleget? Így legalább béke van. Kicsit büdös, kicsit piszkos, zavarba ejtő összetételű béke, de még mindig jobb a változásnál.
Ettől vérszemet kaptak. Felmásztak a trambulinra, ott illegetik magukat, aztán látványosan belevizelnek a medencébe. A fejünkre, hiszen mi ott vagyunk, lent. Így csak még jobban esik nekik. Újabban a kormány már a trambulinról végzi áldásos nemzetmentő tevékenységét.
Azon gondolkodom, mikor másztak fel, mióta nem szégyellik. Hiszen alkalmanként eddig is csinálták már trambulinról. Ha valami nem tetszett, közölték, hogy meghosszabbítják Bicskéig. De aztán mégsem, mert közben kiderült, Bicskéig vagy sem, mindenképpen csődtömeg a kisvonatosdi. És mivel ilyenkor elől ül a masiniszta, jobb az egészet nem sokat emlegetni. Ahogy a focizgatás sem lett sikerágazat, csak a szotyolaárusoknak, és félő, hogy a katonásdi-fegyvervásárlásosdi sem lesz az. Nem baj, azért még veszünk néhány kispuskát, kistankot, kisrakétát. (Ld. Szép Ernőtől: „kérem, én még nem játszottam, nem játszottam, játszani szeretnék mostan”.) De a kisrakétát -nem is olyan kicsit, sokszáz milliárdost- még titokban akarták tartani, csak az amerikai üzletfél kifecsegte.
A trambulin előjele volt az is, hogy a miniszterelnök „barátja” és családtagjai megjelentek a leggazdagabb magyarok listáin. De akkor még maga a kormányfő igyekezett nem villogni a trambulin tetején.
Azt mondta, nem foglalkozik pénzügyekkel, nincs vagyona. Még tudta, mi az, amit takargatni illik.
A helyzet látványosan megváltozott. Aki ad magára, annak irány a trambulin. Az új korszak jele volt, hogy a gyerekbarát kormány lekönnygázazta a gyerekeinket. Már nem számított a látszat. Sőt: mutogatni kellett a trambulinról, ki az erősebb, kié a hosszabb. Pintér jó rendőr, kerüli a balhét, magától nem tette volna. De tudatták vele: új idők jöttek.
A trambulin jegyében jött az ügyész, aki a 16 éves gimnazista lánynak, aki egy üres műanyag palack eldobásáért lakol, az eljárás megszüntetését ígérte, ha egy évig nem tüntet, nem tiltakozik, törvényesen sem, hátratett kézzel sem, hanem kussol. „...Az eljárás megszüntetését helyezem kilátásba azzal, hogy az ügyészség az Ön részére magatartási szabályként előírja, hogy a felfüggesztés egy éves időtartama alatt tartózkodjon a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény hatálya alá tartozó gyűlésen való részvételtől”.
Mit csodálkozunk? Ami bevált a felnőttmedencében -adj vissza a szabadságodból, és akkor elélhetsz békén-, azt miért ne alkalmaznák a gyerekmedencében is? Nyílt ajánlattal. Épül ott is a trambulin.
A trambulint viharos gyorsasággal szerelik össze a kultúra pezsgőfürdője fölött is, amelyik eddig minden kormányzati szándék ellenére megadta a szabadság élményét, a szellemi pezsgés friss hullámait. Eddig is próbálták fékezni, eltömni a tisztább forrásokat (a SZFE, a régi Nemzeti, a független sajtó), de ha folyt is a Kulturkampf, még lehetett élni a megmaradt szigeteken, a szennyvízmentes területeken. Mert kifelé azért őrizni kellett valami látszatot.
Most itt is jött a trambulin. Ezt nektek, mindenféle szabad szellemű kultúrnépek, csak magasról a fejetekre, látványosan!
A kormány elitképzője, a közpénzen, állami részvényeken felhízlalt Matthias Corvinus Collegium, élén a miniszterelnök politikai igazgatójával felzabálja a legnagyobb könyvterjesztőt. A trambulinról piszkítanak az Operaházra, a helyzetet félreértve magát komolyan vevő szakmai zsürire. A régi-új igazgató boldogan csatlakozik gazdáihoz a trambulinon, és az első napon kirúgja nála tehetségesebb szakmai riválisát.
Így bánnak el a független színházakkal, így költik a milliárdokat szájbarágos kurzusfilmekre. Hogy ebből mindenki tanuljon, az egyik kegyenc rendezőcske fellöki, nyilvánosan megalázza kritikusát: „Szétverem a pofádat!”
Úgy-úgy. Csak mindent látványosan. A trambulinról.
Nem tudom, az erőfitogtatás céljából teszik-e, vagy mert tudják, a medencében úgyis mind behúzzuk a fejünket. Vagy inkább arról van szó: össze vannak zavarodva, mert üres a kassza, és nincs energiájuk többé a látszattal törődni.
Akárhogy is, az álságos kulisszák leomlottak. Épülnek a trambulinok.
Elfogják előlünk a Napot.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.