Csepelen nőttem fel, ott éltem 26 évet, ez megpecsételte a városhoz való viszonyomat. Kicsit a városhoz tartozol, kicsit az agglomerációhoz, valójában egyikhez se – kezdi történetét Cseplész Péter, miután felidézzük a híres „csepeliek szerint a világ” mémet. – A körzetes oviba jártam, nem szerettem. Az óvó néni pár mondattal egy életre elintézte a rajzolás iránti lelkesedésemet. A jó pedagógus csodákra képes, a rossz pedagógus is, csak inverzben, tartja a mondás, aminek a testkezelésnél is van jogosultsága. A nővérem éltanuló volt, engem a megfelelés vágya soha nem motivált, de ha valami nagyon érdekelt, abba fejjel előre bele tudtam állni. A többit csak túl akartam élni. Az általános iskolai élményeimtől Szabó Magda is a homlokát törölgette volna. Ha nagyon diplopálok, azt majd töröld ki, légyszi – szól a fotósunknak, aki megnyugtatja, hogy figyel erre is. (A diplópia a szemizmok működési zavara, a szem az egyik irányba nem tud elmozdulni, lehet idegrendszeri eredetű – a szerk.). – Két dolog érdekelt, az informatika és a vendéglátás, végül a vendéglátás maradt, és hogy milyen volt a suli, arról a volt osztálytársam, Sárközi Ákos tudna jól mesélni. Ő Michelin-csillagos séf lett, egy interjúban el is mondta, hogy neki azután el kellett menni megtanulni főzni. Miután rájöttem, hogy főzni jó eséllyel nem fogok, jött a kérdés, hogy akkor mivel akarom tölteni a húszas éveimet.
Neurodiverzként, ADHD-sként ez macerás történet. A tipikus agenda, hogy elmész dolgozni valahová, két hónap után kirúgnak, valahol izzadva kibírod egy évig, és aztán rúgnak ki. Sok helyen nagyon szerettek – vagy az agyukra mentem –, de általában könnyes szemmel rúgtak ki.
Én is tudtam, hogy nem odavaló vagyok, örültem, hogy addig ott lehettem. Ezzel elbohóckodtam a harmincig, aztán elég lett az esés-kelésből. Szerintem fontos, hogy az ember megtalálja, mi a hivatása, mert átsüt a munkáján, ha a szíve benne van – magyarázza Péter. De mégis honnan jött, hogy masszírozzon?
– Mondhatjuk, hogy „a semmiből”. Egyébként épp hangosan agyaltam, mihez is kezdjek magammal, ránéztem a feleségemre, aki akkor a gyermekünket várta, és annyit mondott: masszázs. Nem tudtam, honnan jött az infó, de nem kételkedtem benne. Elmentem Kuti Szabolcs masszázsterápia-oktatóhoz, nagyon sokat köszönhetek neki. Az általa követett stílus egy japán mélyizomgyúrásos technika, különféle ázsiai gyökerekkel, de ő egy kevert technikát használ, én is azt tanultam meg. Nem tudom visszaadni azt az élményt, amikor még csak négy mozdulatot tudtam, az anatómiáról semmit, és egyszer csak megjött az érzés, hogy én ezt szeretném csinálni – meséli csillogó szemmel.
Fontos a biztonságérzet
Ez a frissítő testkezelési technika a gyakorlatban nagyon sokrétű, jó eredménnyel lehet sokféle problémára kiegészítő kezelésként használni. – A test energetikai állapotát tesszük rendbe, nyugati szemmel egyrészt van benne mélyizomgyúrás, másrészt a kimozgatásokkal ízületi feszültséget csökkentünk, harmadrészt ez az izomzat tonizálásának eléggé intenzív módja. Ha kezelek, számomra mindegy, milyen nemű az illető, de persze figyelembe veszem, hogy ez mindenkinél más reakciót vált ki, különösen ha nő az alany, vagy először van masszázson, és eddig legfeljebb a párja érintette meg. Az is érthető, ha egy nő csak nőtől fogad el testkezelést, mert korábban voltak rossz tapasztalatai nyúlkálós, zaklató masszőrrel. Itt is érvényes az alapszabály, hogy ha valakivel nem érzed magad biztonságban, hagyd ott. Ez a „jó napot kívánok”-tól fogva tíz másodperc alatt eldől. Ha valakivel nem tudsz együttműködni, nem jó, vagy fáj neked, amit csinál, és ő nem tudja ezt jól kezelni vagy lereagálni, akár azzal, hogy elküld egy másik terapeutához, akkor nem érett arra, hogy embereket kezeljen.
Nem elfogadható, ha valaki fájdalmat okoz, vagy olyan rossz élményt, hogy utána egy életen át nem akarsz többé testkezelőhöz menni.
Ez érvényes az edukátorokra, konduktorokra, bárkire, aki emberekkel foglalkozik – mondja a határok és a biztonság fontosságáról. Tervezi, hogy erről egy YouTube-videósorozatot is készít, hogy eloszlassa a tévképzeteket, és elmondja, mikre kell figyelni ilyen helyzetben.
Péter immár 14 éve kezel mindenféle problémával hozzá fordulót, a kárpátaljai roma menekült kisgyermektől a polgármesterig. – Egyiket se tűzöm ki a kalapom mellé, csak az érdekel, hogy aki lefekszik elém a matracra, onnan jobb állapotban keljen fel. Azoknak segítek, akik például fizikailag nagyon megterhelő munkát végeznek, ők eleve nagyon megviselt testtel jönnek, vagy bajban vannak, például idegbecsípődéstől szenvednek. Volt, aki négykézláb jött fel hozzám a lépcsőn, akadt, aki ferdén, máshoz képest a Bádogember a balettintézet szólistája volt. Sikerült őt is 3-4 kezeléssel olyan állapotba hozni, hogy már el mertem engedni úgy, hogy azért majd valaki nézzen rád 2-3 hetente. Aki meg négykézláb jött fel, a két lábán ment el. Vannak látványos sikerek, de ha épp nem is látványos a hatás, akkor is siker. Ha valaki úgy jön el hozzám, hogy úgy fáj a válla, alig tud felöltözni, és mikor elmegy, integet, mint a Happy Gang, annak mindketten örülünk.
Belép a psziché is
Miközben ezeket meséli, felébred bennem a kíváncsiság, vajon terapeutaként mennyire foglalkozik a testi nyavalyák lelki oldalával. – Nem elválasztható a kettő egymástól. Előfordul, hogy nálam valaki sírni kezd. Olyankor belép a képbe a psziché, és én leszek az az alacsony küszöbű segítő, aki a tartós vagy átmeneti stresszes állapotokon igyekszik átsegíteni a másikat. Ez az első alkalommal már ki szokott derülni, mikor kérdezősködöm, és ha megvan a bizalom, már jönnek is a könnyek. Onnantól kezdve nem nézem az órát, hanem azt mondom, akkor a következő húsz percet szenteljük annak, hogy ő jobban legyen. Így ő is megkönnyebbül, és nekem is kevesebb munkát ad. Ilyenkor a kezelő előveszi a segítő énjét, és ha komoly a probléma, nem árt, ha van olyan, akihez tovább tudja a klienst irányítani. Ha nincs szüksége ilyenfajta segítségre, akkor meg csak ott kell lenni, figyelni, meghallgatni, megérteni a másikat. A többi már nem biztos, hogy az én dolgom, de ez biztosan az – szögezi le határozottan. De vajon a figyelemzavar – mikor a hiperfókuszált és a figyelemhiányos állapotok váltakoznak, akár rövid időn belül – hogyan befolyásolja ezt a munkát, amikor épp az odafigyeléssel kell dolgozni?
– A hiperfókusz valójában zen állapot. Amikor valamibe belemerülsz, a figyelmed eggyé válik azzal, amit csinálsz, és ez csodálatos. Amikor meg családnál vagyok, és van két-három gyerek, nem tudja a szülő lekötni, mert éppen fekszik, és nem lehet a kicsit a végtelenségig tablettel etetni, mert figyelemre, kontaktusra vágyik, meg tudom csinálni, hogy egyik kézzel vállat lazítok, a másikkal gyereket csikizek. El szoktam mondani a családosoknak, hogy ha azért nem jönnének, mert van egy gyerek, akit nem tudnak hova tenni, akkor hozzák el, megoldjuk. Nincs olyan gyerek, akit ne lehetne legalább öt percig egy jóízű tevékenységbe bevonni, amitől ő boldog lesz legalább még öt percig. Ugyanez működik a felnőttekkel is: ha meg tudsz teremteni egy olyan légkört, amelyben bízhat benned, látja, hogy értesz ahhoz, amit csinálsz, el tudod neki magyarázni, mire számítson, ez mit fog neki jelenteni, onnantól kezdve könnyebb, mert el tudja hinni, hogy tudok neki segíteni. Példát is mondok, két évvel ezelőtt került hozzám valaki kiszakadt sérvvel, és csak hegyesszögben tudott járni, mert ez még egy tokbecsípődéssel is járt. Voltak ennek fizikai és pszichés okai is. Októberben kezdtem kezelni, karácsony előtt elküldtem egy szteroidinjekció-kúrára, mert éreztem, hogy nem haladunk úgy, ahogy kellene, de tudtam, hogy az ünnepek alatt legalább annyira mozgásképes háziasszony szeretne lenni, hogy etetni-itatni tudja a családját. Megkapta a kúrát, és az új évben folytattuk a kezelést. Májusban láttam utoljára, már két buszváltással elment reumatológushoz, míg korábban legfeljebb az ágytól a konyháig jutott el. Úgy tudtam ezt elérni vele, hogy elhitte, ez lehetséges, mert együtt képesek vagyunk rá. Én a koalícióteremtés híve vagyok, együtt elkezdünk dolgozni, elmondom, mennyi időn belül milyen eredményre számítson, ebbe fog tudni kapaszkodni. Ha ez működik, együtt örülünk, és attól, hogy jól lesz, párszor még meg fogom látogatni, akár kialakulhat egy személyes kapcsolat, mert már ismerem a családját is.
Ülés alatt feszül a rendszer
Péternek van olyan kollégája is, aki akkor segít, ha ő épp nincs itthon Magyarországon; hat éve gondolt egy merészet, „egy szál batyuval” kiment az Egyesült Királyságba, és mostanra sikerült megvetni a lábát Birminghamben. A munkájával kapcsolatban arra büszke, hogy olyan állapotú embereket is sikerült már helyrehoznia, akiket műteni szoktak. – Engem ez motivál, ha lehet valakivel hosszú távon dolgozni, és jó eséllyel talpra tudjuk állítani, akkor hajrá, csináljuk. Vannak persze kemény diók, de általában mindenkinél meg lehet találni azt a triggert, amire ugrik, hogy ha ennyit és ennyit megteszel, akkor jól leszel. Lehet, hogy járt már 49 különböző terapeutánál, mindegyiknél kétszer, de tudnia kell, hogy csodát nem teszünk, egyikünk se varázsló. Ezen túl pedig ez egy maraton, benne van, hogy több ponton el fog fáradni, az én dolgom az, hogy ezeken átlendítsem. Azzal tudom ezt elősegíteni, hogy megmutatom neki, mik azok az apró győzelmek, amiket el tudunk érni – Teresa Amabile, a Harvard pszichológiaprofesszora írt erről egy remek cikket The Power of Small Wins címmel –, és így el lehet kerülni, hogy kialakuljon ez a terapeutakeringő, aminek a végén lehet, hogy így is, úgy is a műtőasztalon köt ki. Ott pedig vagy tudnak rajta segíteni, vagy nem.
A terapeuta tapasztalatai szerint a mozgásszervi panaszok java része nem pusztán egészségügyi, hanem a testtel kapcsolatos orvosi-mechanikai probléma. Okozhatja baleset, hirtelen rossz mozdulat vagy esés, de az is, hogy egész nap ülünk, és az izmaink nem dinamikus állapotban vannak tartva. – A test nem ülésre van kitalálva, úgy épül fel, hogy képes legyen egész nap kúszni, mászni, szaladni. Ennek a felét, negyedét se tesszük meg naponta.
Ha nincs az izomzat több irányból terhelve vagy nyújtva, elkezdi a kapcsolódó ízületeket rángatni, az pedig tovább hat mindenre, folyamatos feszültséget okozva a vázrendszerben. Ki tud kialakulni ebből akár egy reflux, amit amúgy emésztőszervi betegségnek tartunk.
Vagy a porckorongok kezdenek kilapulni, a sérvesedés lassan olyan súlyos népegészségügyi probléma, mint a fogszuvasodás, és egyre fiatalabb korban, huszon-harmincévesen jelentkezik (Péter erről is beszél kapcsolódó videónkban). Ilyenkor érdemes elmenni egy testkezelőhöz, gyógytornászhoz, személyi edzőhöz, vagy bármit elkezdeni mozogni, akár csak úszni. Nekem mindig lesz munkám, mégsem örülök, hogy az utcán minden ötödik embernél a fejemet fogom, őt miért nem látta még reumatológus. Nagyon sok a csípőkopott ember, ezt is gyönyörűen karban lehetne tartani gyógytornával. Az a baj, hogy a szemlélet még nem mindenhol jutott el odáig, hogy a különböző kiegészítő kezelések is a protokoll részét képezzék. Nem elég valakit ideig-óráig talpra állítani, ez a nagyjából két hónapos ablak pont arra lenne elég, hogy akkor elkezdjen valami mással gyógyulni.
Másképp bekötve
A neurotipikusokétól eltérő agyi működés – ami jelentkezhet tanulási, beilleszkedési, magatartás- vagy figyelemzavarként, ide sorolt a többi közt a diszlexia, az ADHD és az autizmus spektrum-zavar is – a tudomány mai állása szerint az emberi génállomány természetes variációja, és a társadalom 10-15 százalékát érinti. Rájuk hívja fel a figyelmet és küzd a címkézés ellen június 19-én a Neurodiverzitás Világnapja.