„Kisebb csodának lehettünk szemtanúi azon a tornán, amely több lépcsővel alulmúlja az Eb-t, pláne a világbajnokságot” – állapította meg a Marca című madridi sportnapilap az után, hogy Spanyolország válogatottja a 0-0-t követő tizenegyes-párbajban elhódította a Nemzetek Ligája elsőségét a horvát együttessel szemben.
Az újság hozzáteszi: „Ünnepeljünk, mert alighanem sok évnek kell eltelnie ahhoz, hogy megint nyerjünk. Másként gondolni önbecsapás lenne. A 2010-es vb-n tíz világsztárral – Casillas, Sergio Ramos, Puyol, Piqué, Busquets, Xavi, Iniesta, Fabregas, David Villa, Fernando Torres – győztünk. Rodri kivételével a mai csapat egyetlen labdarúgója sem üti meg azt a szintet.”
Rodri tényleg külön szám. A BL- és az NL-döntő legértékesebb játékosának választották, a Manchester Cityvel bajnoki címet, FA Kupát és Bajnokok Ligája-trófeát, Spanyolország csapatával pedig Nemzetek Ligája-serleget nyert.
Ezzel együtt a Marca a horvát talizmánról, az immár 166-szoros válogatott Luka Modrićról írta a legszebbet: „Ő a világ futballjának Federerje.” A Real Madridhoz bevallottan közeli orgánum azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy Dani Carvajal lőtte az utolsó 11-est, és a döntő rúgást a lap így kommentálta: „Ez a Real Madrid DNS-e.”
Amúgy csak papíron adott játékost a kezdő tizenegybe a királyi gárda, mert Marco Asensio már nem tartozik a nagy fehérekhez, Carvajal és Nacho pedig csereként állt be az Unai Simón – Jesús Navas (Carvajal), Le Normand (Nacho), Laporte, Jordi Alba – Rodri, Fabián Ruiz (Merino) – Asensio, Gavi (Dani Olmo), Yeremi Pino (Ansu Fati) – Morata (Joselu) összetételű győztes együttesbe.
„Fantasztikus volt Unai Simón is” – jegyezte még meg a Marca, és a két ráadáslövést hárító kapuson kívül csak Jordi Albának adott maximális osztályzatot.
Horvátország, úgy tetszik, büszkébb az ezüstre, mint Spanyolország az aranyra. Zlatko Dalić szövetségi kapitány már a döntő előtt azt mondta: „Négymilliós nagyhatalom lettünk.” Nem vitás, Horvátország a modern kori függetlenné válása óta a negyedik legeredményesebb nemzet a világbajnokságok éremtáblázatán, hiszen 2018-ban ezüst, 1998-ban és 2022-ben bronzérmet szerzett.
Dalić a döntő után megismételte: „Most is megmutattuk, a világ legjobbjai közé tartozunk. Néhány éve senki nem hitte volna el, hogy ezt túlzás nélkül kijelenthetjük. Erre kell gondolnunk, bármilyen csalódottak vagyunk is a párbaj elvesztése miatt.”
Rotterdamban, a finálé helyszínén nagyjából 25-ször annyi horvát szurkoló volt, mint ahány spanyol és olasz drukker összesen megjelent a négyes döntőn Hollandiában. Az NL-csúcstalálkozó 48 ezres közönségének legalább a felét tette ki a piros-fehér kockás tábor, mivel a másik két országban nem tartják oly sokra a Nemzetek Ligáját, mint a szomszédban. A horvátok annak is örülnek, hogy szövetségük 11,25 millió eurót kasszíroz a második helyért, bár ez a nem csekély összeg a fele sincs annak a 25 és fél milliós summának, amely a katari világbajnokság bronzérméért járt.
A további résztvevők közül a rendező Hollandiának (két vereség, 4-7-es gólkülönbség) fekete volt a tulipán, Olaszország válogatottjának szereplése pedig újólag igazolta Roberto Mancini kapitányi kiszámíthatatlanságát. A szakvezető dirigálásával 2021-ben Eb-t nyert a squadra azzurra, ugyanakkor a palermói (!) vb-pótselejtezőn kiesett az észak-macedónokkal szemben (0-1). A győztes a vb-selejtezők során Duisburgban 2-1-re nyert Németország válogatottja ellen, és érdeklődéssel várom, hogy nagy szavakban oly gazdag hazai szakértők tudományos alapossággal elemezni kezdjék az észak-macedón labdarúgás szédítő fejlődésének hátterét.
Az olasz válogatott kétarcúságának titkát merészelem magam megfejteni. Mancini öt éve kapitány, ez idő alatt 105 játékost hívott a keretbe, közülük 94 pályára is lépett. (Még olyan is, aki azóta a B osztályú Comóban „penget”.) Még Itália sem oly gazdag futballistákban, hogy 12 kapus, 35 védő, 25 középpályás és 33 csatár kerüljön az azúrkék mezes együttes kötelékébe. Ez a széles körű felderítés magában hordozza a kimenetel kétségét, elvégre több mint kilenc csapatra való játékosból nehéz egy csapatot kialakítani.
Ám erre mondhatná Mancini: „Hatvannyolc óta először nyertünk Eb-t. Megérte kutakodni, nem?”
