Oroszország;Magyarország;felújítás;szovjet emlékmű;

A második világháborúban elesett szovjet harckocsizóknak emelt, felújított emlékművet adtak át Csákberényben

„A hír igaz, de semmi közünk hozzá” – fogalmazott a polgármester, aki szerint az orosz fél a háború tavaly februári kitörését követően bukkant fel azzal, hogy felújítanák az emlékművet (a munkát az orosz nagykövetséggel kötött megállapodás értelmében egy magyar cég végezte). Az orosz fél kicsit másképp emlékszik, szerintük éveken át tartó tárgyalásokat követően sikerült véghez vinni az emlékmű felújítását, amelyet számos akadály nehezített.

A második világháborúban elesett szovjet harckocsizóknak emelt, felújított emlékművet adtak át Csákberényben – derül ki a TASZSZ orosz hírügynökség minapi híréből, amelyet a hvg.hu vett észre.

A magyar lap ezzel kapcsolatban megkereste Vécsei László polgármestert. – A hír igaz, de semmi közünk hozzá – közölte. Mint elmondta, a most felújított emlékmű helyszínén már a második világháborút követően felállítottak egy szovjet emlékművet, de ez romos állapotú téglahalommá vált, ezért 2012-ben az orosz követséggel egyeztetve elbontották.

A polgármester állítása szerint a követség katonai emlékművekkel foglalkozó ügyosztálya sokáig nem jelentkezett, ám az orosz–ukrán háború tavaly februári kitörését követően „mégis felbukkantak azzal”, hogy felújítanák az emlékművet, amit a polgármester nagyon nem tartott időszerűnek a háború miatt. – Végül az orosz fél a saját szakállára megcsinálta, és ezt meg is tehetik – fogalmazott.

Kicsit másképp emlékszik az orosz fél a TASZSZ meglehetősen szovjet nosztalgiájú írása szerint. Serali Mamaszolijev, a védelmi minisztériumnak a katonai emlékmű felújításáért felelős vezetője a hírügynökség tudósítójának azt mondta, évekig folytattak tárgyalásokat az emlékmű felújításáról, amelynek véghezvitele rendkívül nehéznek bizonyult, bürokratikus akadályok és a „politikai konjunktúra” is nehezítette, továbbá az, hogy az emlékmű egy nemzeti park védett területén található. – Mamaszolijev mindazonáltal szükségesnek érezte, hogy köszönetet mondjanak a magyar hatóságoknak a javítási és felújítási munkálatokban nyújtott segítségükért – fogalmaznak.

A TASZSZ beszámolója szerint az orosz nagykövetséggel kötött megállapodás értelmében a munkát egy bizonyos Úr Tibor Úri Ház nevű magyar cége végezte el, aki az orosz hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, alkalmazottjai körülbelül 20 szovjet emlék- és sírművet újítottak fel az elmúlt három évben. Magyarországon összesen 830 ilyen emlékmű található – teszik hozzá.

Hétfőn az orosz nagykövetségné dolgozó alkalmazottak koszorúkat és virágokat helyeztek el az emlékműnél. – Életüket adták azért, hogy az emberek a Szovjetunióban és más országokban szabadon élhessenek. Soha nem feledkezhetünk meg hősiességükről – fogalmazott beszédében Oleg Szmirnov ezredes, Oroszország magyarországi katonai attaséja a Balaton környéki harcokban 1945 márciusában elesett szovjet harckocsizóknak emelt emlékművel kapcsolatban. – Szeretném, ha a szovjet katonáknak emelt összes emlékmű hasonlóan jó állapotban lenne – tette hozzá.

Úgy tűnik, míg más országokban (Lengyelország, Lettország, Észtország) lebontják a szovjet emlékműveket a háború óta, nálunk felújítják őket.