akció;élelmiszerárak;árstop;

Így néznek majd ki az élelmiszerárak az árstop eltörlése után

Több termék lesz, aminek az ára valószínűleg csökken, mint aminek nő.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentése értelmében augusztus elsejével megszűnnek az élelmiszerárstopok, azonban a most árstopos termékkategóriák bekerülnek a júniusban bevezetett kötelező akciózás körébe, ezért a hvg.hu kiszámolta, hogy nagyjából mi mennyibe kerül majd.

Az alap a bruttó beszerzési ár lesz, ehhez képest kell 15 százalékot engedni, vagyis a kiskereskedők számára továbbra is veszteséget fognak termelni, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem fognak az árak emelkedni. Az Agrárközgazdasági Intézet adatai alapján a lap a következőkre jutott:

  • A csirkemell kilónkénti ára 1499-ről 1647 forintra emelkedik,

  • A BL55-ös liszt ára jelenleg átlagosan 290 forint, ez 155 és 168 forint közé csökkenhet,

  • Az étolaj ára szintén csökkenne, az 550-727 forint közötti szintről 459, illetve 493 környékére,

  • A sertéscomb ára várhatóan 1500-ról 1407 forintra csökken,

  • A 2,8 százalékos zsírtartalmú UHT tej ára 210-338 forintról várhatóan 156-281 forintra csökken,

  • A tojás mostani, 77-90 forint közé tehető ára augusztusra 46 forintra csökkenhet,

  • A kristálycukor ára várhatóan növekedni fog, 261 forintról 314-323 forintra,

  • A csirke far-hát ára 299-ről várhatóan 268 forintra csökkenhet.

Az újburgonyára nem vonatkozik az árstop, öreg krumplit viszont már nem találni a piacon, így azzal nem számolt a lap.

Az árak számításakor ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy - amint azt Gulyás Gergely megerősítette - az árstoppal ellentétben az akciózás nem a teljes termékkategóriára vonatkozik, vagyis a kiskereskedőnek elég lesz egy akciós terméket kiválasztania.