- Egy furcsa autodidakta kutató, a "szőke cigány" Erdős Kamill munkásságát mutatja be a Néprajzi Múzeum kiállítása

Egy mai néprajzkutató szakmaiatlannak találná Erdős Kamill kutatásának módját, holott, ha az autodidakta etnográfus nem veszi magára a „szőke cigány” álcáját, sosem kerül olyan közeli, szinte családi kapcsolatba a különböző cigány csoportokkal – a szinte Jókai-hősnek beillő Erdős Kamill munkásságáról a Néprajzi Múzeumban látható kiállítás.

Bár Erdős Kamill kutatásának jelentős hányadát a cigány csoportokról készített különleges fotográfiák teszik ki, az Istennel talállak, testvérem! tárlat jóval rétegzettebb, mint egy klasszikus fotókiállítás. Erdős Kamill kutatási anyagát (több mint ötszáz fotó, terepnapló, feljegyzések, hangfelvételek és tárgyak) a felesége, Müller Mária adta át a gyulai Erkel Ferenc Múzeumnak, az anyagot a Néprajzi Múzeum digitalizálta. A munka azonban nem állt meg ezen a ponton, az intézmény muzeológusai ugyanis terepmunkát végeztek és megpróbálták fölkutatni azokat az embereket, akiket Erdős Kamill lefényképezett, a terepmunka során született képek, videófelvételek új megvilágításba helyezik a 60 éve félbemaradt kutatást. Paréj Gabriella muzeológus is járt Erdős Kamill legfontosabb kutatási pontjain (Félegyháza, Kétegyháza, Végegyháza, Tótkomlós, Elek), így számolt be a tapasztalatairól – A legtöbb fotón megörökített ember már nem él, de szívszorító élmény volt látni, amint a megkeresettek beazonosították a fotó alapján rokonukat vagy falubelijüket. Nem egyszer elsírták magukat. Életinterjúkat készítettünk az ottaniakkal, ezek teljesen hétköznapi történetek, de mégis rendkívül fontosak főként a cigányság ismeretének szempontjából. – A tárlat ekként válik cigánysorsok naplójává is, így kapta alcímként a cigány történetek megjelölést. A főcím pedig, az „Istennel talállak, testvérem! azaz „Devlesa arakhavtu, phrala!” egy bevett cigány köszönési formula azon változata, amelyet Erdős Kamill akkor használt, amikor cigány barátaival levelezett, de akkor is, amikor ismeretlen cigány közösségekbe toppant be.

De ki volt Erdős Kamill? Származása nem predesztinálta arra, hogy etnográfus legyen, pláne nem  „álruhás” megfigyelő, aki magára húzva a cigány identitást beépüljön és megfigyeljen. Erdős Kamill ugyanis katonacsaládból származott, Budapesten született 1924-ben, a Ludovika Akadémia, azaz hadapródiskola elvégzése után francia fogságba került (feltehetően a legbrutálisabb hadifogolytáborba, Poitiers-be), ahonnan súlyos tüdőbajjal tért haza, ami meghatározta egész további életét. Szanatóriumról szanatóriumra járva Budakeszin sajátította el a cigány nyelv kárpáti nyelvjárását, ugyanis egy gyógykezelésen találkozott Bárányi Dezső balassagyarmati cigányprímással. Az oláh cigány nyelvjárást Gyulán tanulta meg, ahol 1952-től élt. – Az 50-es évek iparosítása erőteljesen számolta föl a népi kultúrát, emiatt megnőtt az igény rá, hogy rögzítsenek mindent, ami ehhez kapcsolható: népszokást, néptáncot, népzenét, népviseletet – mondta el a muzeológus – Erdős Kamill így került a képbe, nyelvtudásának hála, a cigány csoportok befogadták, így vált ő tökéletes megfigyelővé, „szőke cigánynak hívták”, mert az állította magáról, hogy lengyel származárú roma. – Paréj Gabriella szerint Erdős Kamillal kapcsolatban egy ösztönös antropológusról beszélhetünk. A kutató fluid identitását a tárlat vizuálisan is megjeleníti (látványterv: Boros Viktória).

– A cigányság számára nagyon fontos volt, hogy ne tekintsük őket egy homogén csoportnak – hangsúlyozta Paréj Gabriella – egy Erdős Kamillal készített rádióinterjú beharangozója egységes csoportként kezelte a Békés megyei cigányokat, mire ők levelekkel kezdték el bombázni Erdős Kamillt, miszerint „Ne vegyenek minket egy kalap alá!”. Erdős Kamillnak nagy szerepe volt abban, hogy a cigány csoportokat elkülönítse egymástól nyelvek, törzsek, foglalkozások szerint.

A kiállításon látható fotók érdekessége, hogy teljesen különböznek a korabeli, szokványos ábrázolásmódtól, Paréj Gabriella kiemelte – Erdős Kamill nem szociofotókat készített, nem a klasszikus etnográfia felől közelített, ahol elsősorban az éppen ábrázolni kívánt tárgy vagy tevékenység és nem az ember kerül fókuszba, de semmi köze nem volt a romaintegráció reklámjaként szolgáló képekhez sem. Erdős Kamill voltaképp családi fotókon örökítette meg a cigányságot. – A muzeológusok mintha ennek a személyességnek jártak volna utána, amikor felkeresték a fotóalanyokat.