Megértem szegényeket. A médiájukban nem bíznak, külföldi forrásaik most nem nagyon vannak, vagy nem merik használni őket. Valóban, mit tehetnek? Hasukra ütnek és fogadnak. Nálunk azért még mindig egészen más a helyzet. Rá is ment sokunk szombatja. Bele lehet merülni a hírekbe, a csatornák, portálok egymással versenyeznek, ki tud többet, gyorsabban tálalni. És persze megszólalnak a legjegyzettebb szakértők is.
Putyin bejelenti, kíméletlenül megbüntetik a lázadókat. Prigozsin visszaordít, fütyül Putyinra, a béna, korrupt hadvezetésre, ő nem adja meg magát. Irány Moszkva! Hosszú az út, ezernél is több kilométer, vonul a csapat, pár helikopter lepottyan, a főváros készülődik, hétfőre munkaszüneti napot hirdetnek. Mi lesz ebből? És mikor? Még csak Voronyezsnél vannak. Este 11-re érkezhetnek meg. De mit csináljunk addig? Tapadunk egyik hírcsatornáról a másikra, bütykösre kattintjuk az ujjunkat. Olvassuk és hallgatjuk a szakértőket.
Az egész olyan, mint az egyórás felvezető műsorok a nagy focimeccsek előtt. Bemutatják a csapatokat az őstörténetüktől, statisztikák, véget nem érő kombinálások, majd jön a konklúzió: aki több gólt lő, az nyer.
Ha valaki eddig nem tudta, kicsoda Prigozsin, és miféle zsoldosképződmény a Wagner-csoport, szombat este már saját cikket is írhatott volna róla. Mint ahogy Putyinról, oligarchikus rendszeréről is. De jó esélye lett volna egy sikeres töri érettségire, ha orosz tételt húz, és valószínűleg egyetemi szigorlaton se húzzák meg. Oroszország ilyen meg olyan. Analóg helyzetek, a zavaros idők, a cárizmus bukása, a polgárháború, a Gorbacsov elleni puccs. A külföldre zavart Dozsgy tévén már arról beszél egy nagy tudású, hogy hát itt a szétesés, mint régen a fejedelemségek, Prigozsin kihasítja magának Rosztov vidékét, kormányzóságot csinál belőle. 48 óra, és eldől Oroszország sorsa.
A magyar szakértők visszafogottabbak. (A köztévé a témát is kicsit visszafogja.) Jól belenéznek a történelembe, az orosz struktúrákba, felvillantanak extrém lehetőségeket, de nem teszik le a garast, a helyzet bonyolult.
Egy dologban azonban biztosnak látszanak: most történni fog valami lényeges.
Amiről alighanem sokakat sikerült meggyőzniük. Mert velük együtt rengetegen várják, hogy történjen valami, ami megrázza, és helyrerakja Oroszországot. De amilyen váratlanul érte őket, hogy Prigozsin nekiindul Moszkvának, ugyanúgy csak meresztik a szemüket, mikor jön a hír: a belorusz elnök, Lukasenka megegyezett Prigozsinnal, aki visszarendelte csapatát, ő maga pedig Fehéroroszországba megy majd. Mindenre fel voltak készülve, csak erre nem. Mint ahogy másfél éve is mindenre fogadtak volna, csak a háborúra nem. Csak az orosz katonai kudarcra nem. Csak a harkovi nagy ukrán sikerekre nem. Csak az idei ellentámadás nehézkes alakulására nem. Kivéve azokat, akiket nem kérdeztek meg.
Pedig valóban felkészült szakemberek. Elképesztő tudást mozgatnak, mikor nyilatkoznak. Ám a konkrét politikai rendszerek napi működésébe, viszonyrendszereibe ők sem képesek belelátni. Előlük is el van takarva, ahogy mindannyiunk elől. Minden titkos, titkosított és titkosszolgálati. Mintha nem tartozna ránk. Mintha semmi közünk nem lenne hozzá, miért küldenek háborúba, milyen szerződéseket kötnek közpénzből, kikkel és miről állapodnak meg. Mi csak szavazzunk, bizakodjunk, engedelmeskedjünk. És törjük a fejünket, mi is történik.
Hétfőn megkérdeztem a kinti ismerősömet, ki kapta a fagyit. „Senki, mert semmi sem úgy alakult, ahogy gondoltuk. A lényeg, hogy nem halt meg senki.” Az újabb hírek szerint már ennek sem örülhetünk. Mert ez sem igaz.