Szeged;gyász;tragédia;

2023-06-30 15:56:00

Meghalt Géczi József Alajos korábbi országgyűlési képviselő

Hetvenhárom éves korában elhunyt Géczi József Alajos, Szeged korábbi országgyűlési képviselője, a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense, Szeged város Pro Urbe-díjasa - írja a szeged.hu.

A város saját halottjának tekinti Géczi József Alajost, és a családdal egyeztetve intézkedik a temetéséről.

Géczi József Alajos Kiskunmajsán született 1950-ben. A szegedi Radnóti Miklós Gimnázium elvégzése után 1976-ban az akkori József Attila Tudományegyetemen jogi, 1979-ben pedig az ELTE-n bölcsész diplomát szerzett. 1976 óta a szegedi egyetemen tanított, főként politológiát, politikatörténetet. Néhány társával 1988 novemberében reformköri mozgalmat alapítottak, amely 1989 májusára országossá lett. Felvállalták az 1956-os forradalom és Nagy Imre örökségét. 1991-től 2010-ig dolgozott országgyűlési képviselőként, hosszú ideig bizottsági elnökként is dolgozott. A nyugati elkerülőútért és az autópálya balástyai lehajtójáért folytatott lobbi egyik meghatározó alakja. A Nagy Imre Társaság szegedi szervezetének elnöki tisztét is betöltötte.

Szeged polgármestere a baloldal nagy formátumú alakítójának, mentorának és fiatalkorának meghatározó példaképének nevezte Facebook-oldalán Géczi József Alajost. „Egyetemünk kiváló tanára, kutatója, aki felbecsülhetetlenül értékes munkát végzett Szegedért, városunk jövőjéért. Szeged saját halottjának tekinti, városunk nevében szeretném kifejezni részvétemet szeretteinek, családjának. Nyugodj békében, Géczi Jóska!” - fogalmazott Botka László.