Publicisztika;

A csőd szélének hete

Hazugságvizsgáló

Azt állította Orbán Viktor (Facebook-oldalán a brüsszeli európai csúcsról), hogy „a csőd szélére sodorták az Európai Uniót. Tudni akarjuk, kik felelnek ezért”.

Ezzel szemben a tény az, hogy az Európai Unió nincs a csőd szélén, csak a háborús helyzetben felmerülő újabb kiadásokkal az eredeti költségvetés még nem számolhatott. Az Európai Bizottság ezért most 50 milliárd eurót kér Ukrajna újjáépítésének segítésére 2027-ig, de ezt az összeget természetesen csak a tagállamok engedélyezhetik, Orbán Viktorral együtt. Ahogy az idei évre szóló 18 milliárdos ukrajnai támogatást is jóvá kellett hagynia az Európai Tanácsnak, valamint az Európai Parlamentnek. Ha tehát Orbán tudni akarja, ő az egyik felelős.

Azt is állította Orbán (a Kossuth rádiónak adott brüsszeli nyilatkozatában az Ukrajnában folyó háborúról), hogy „csináltuk, amit csináltunk. Az eredmény zéró, sőt negatív, tehát Oroszországot nem győztük le (…), és nincs már pénzünk arra, hogy az ukránokat támogassuk.”

Ezzel szemben a tény az, hogy az Európai Unió csak arra törekszik, hogy Oroszország ne tudja legyőzni Ukrajnát. És mivel eddig nem tudta, az eredmény egyáltalán nem zéró. Az Európai Unió tagállamainak pedig van (lesz) 50 milliárd eurója Ukrajna támogatására, ahogy ezekben a nehéz időkben a magyar kormány is elő tudott teremteni egymilliárd eurót a Vodafone (Magyarország fennmaradásához elengedhetetlenül szükséges?) megvásárlására. Mivel azonban szuverén Ukrajna már nincs is (O.V. szintén eheti szíves közlése), értelmetlen lenne beleölni további milliárdokat, amelyeket ugyebár Orbán is nagyszerűen fel tudna használni. Jól értjük?

Azt állította továbbá Orbán Viktor (a Bild című német bulvárlapnak adott interjújában), hogy „Ukrajna már nem szuverén ország. Nincs pénzük, nincs fegyverük. Csak azért tudnak tovább harcolni, mert mi támogatjuk őket. A Nyugat támogatja őket.”

Ezzel szemben a tény az, hogy Ukrajna szuverén országként kért és kap segítséget, és amíg vissza tudja verni az oroszokat, az is marad. Orbán fordítva ül egy orosz lovon.

Azt állította a miniszterelnök (a Bild című német bulvárlapnak adott interjújában arra a kérdésre, hogy adna-e menedékjogot a katonai puccsot megkísérelt Prigozsinnak), hogy „meglepődnék, ha Magyarországon kérne menedéket. A mi országunk békés ország. Az ilyen típusú fickók sosem jönnek Magyarországra.”

Ezzel szemben a tény az, hogy de bizony jönnek, és menedéket is kapnak. Például egy bizonyos Gaith Pharaon nevű nemzetközileg körözött, a terrorizmust is állítólag támogató szaúdi üzletember, akit Orbán még vacsorán is vendégül látott, és aki Orbán lakása közelében vásárolt magának házat. Vagy Nikola Gruevszki volt észak-macedón miniszterelnök, akit magyar diplomaták szöktettek ki a börtönbüntetés elől, és akit tavaly hét évre ítéltek otthon. De hozzánk menekült egy svéd szélsőjobbos pártvezető is, miután párttársaival együtt bevándorlókat inzultált az utcán. Mint ahogy számos más ismert nyugati szélsőjobboldali is ideköltözött hozzánk. Talán mert olyan békés, barátságos ország vagyunk. Velük.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.