- Egy globális képzőművészeti jelenséget mutat be a Ludwig Múzeum legújabb kiállítása, A cukiság faktor

Elsőre talán furcsán hangozhat, de a Ludwig Múzeumban a cukiság jelenségéről rendeztek kiállítást, ahol a falak tele vannak mindenféle színes, aranyos, nagy szemű, nagy fejű és leginkább rajzfilmfigurákra hajazó alakokkal. A cukiság (angolul: cuteness) már egy ideje része a globális kortárs képzőművészetnek, sőt, megvannak a maga világsztárjai is: Japánból a többnyire kislányokat festő Yoshitomo Nara, akinek jelenleg a bécsi Albertina Modernben látható kiállítása (lapunknak korábban interjút is adott), vagy Takashi Murakami, aki a mangafigurákat idéző alakjai és a vigyorgó virágmotívuma révén lett híres, illetve olyan nagynevű énekeseknek készített animációs klipet, mint Billie Eilish vagy Kanye West.

A Ludwig Múzeum is nemzetközi merítést mutat be, harminckét művész munkáját, akik között öt magyar is szerepel. A Londonban élő Bozó Szabolcs például, akinek vásznait jókedvű állatfigurák népesítik be, akik közt feltűnik olykor egy-egy klasszikus alak is – egyik festményén a TV Maci és a Vízipók. A tárlat a cukiság különféle válfajait is bemutatja, merthogy létezik hátborzongató, politikai, agresszív és még absztrakt cukiság is.

A kiállítás persze kitér az alapokra. Vagyis elmondja, hogy

A jelenség a japán popkultúrában kivált meghatározó – gondoljunk csak a Hello Kitty figurát ábrázoló ajándéktárgyakra –, illetve a képzőművészetben is megjelennek az aranyos tekintetű, nagy szemű alakok, melyeket a japán rajzfilmek (anime) és képregények (manga) inspirálnak. A tárlaton is láthatjuk Takashi Murakami két csillogó pupillájú és nagy fülű figuráját.

Joyce Pensato koromfekete zománcfestékkel készült képein Donald Kacsa és Tapsi Hapsi úgy tűnik fel, akár egy horrorfilm főgonosza, míg Katherina Bernhardt festékszóróval fújt, zuhanyzó Rózsaszín Párduca szinte elveszi az ember életkedvét. A cukiság szexualizált formában is megjelenik: Maja Djordjevic pixelekből épült képein meztelen nőalakok mutogatják magukat különböző pozíciókban.

A tárlat egyetlen hibája, hogy a cukiság témájának magyarázatát időnként túlbonyolítja, egyes falszövegek stílusa pedig igencsak váltakozik: azok hol tudományosak, hol pedig könnyedén fogalmaznak. És vannak bennük állítások, melyek nem feltétlenül állják meg a helyüket, például, hogy „minél ismerősebb, minél könnyeben felismerhető valami, annál cukibbnak tűnik”. Ha már cukiságról van szó, a kevesebb több lett volna.